Gourmet sajtburger. Ez az étel, amelyhez Bela Bajaria, a Netflix sorozatgyártó részlegének nemzetközi vezetője a streamingszolgáltató ideális műsorát hasonlította a New Yorker év elején megjelent, róla szóló portrécikkében. A jó netflixes filmnek vagy sorozatnak azért kell olyannak lennie, mint a sajtburgernek, mert az a világon mindenkinek otthonos, és majdnem mindenki szereti. És azért jó, ha gourmet, vagyis ínyenceknek készült termékről van szó, hogy érezzük, ez a sajtburger magasabb minőséget képvisel.
A válaszhoz közelebb kerülünk, ha megnézzük a Netflix legújabb, hatalmas költségvetésű akciófilmjét, a Heart of Stone-t (magyar címe a döbbenetesen fantáziátlan, ám ezáltal a filmről mégiscsak hű képet adó Rachel Stone – Mindent vagy semmit). A Heart of Stone-ban a körülrajongott filmsztárok, a Wonder Womanként befutott Gal Gadot és A szürke ötven árnyalatában megismert Jamie Dornan hivatott gondoskodni a „gourmet” minőségről, miközben az ósdi akció- és kémfilmes klisékből építkező történet leginkább valóban mozgóképes sajtburgerként írható le.
Ebből a szempontból a Heart of Stone sikeresnek mondható. Pont olyan lett, amilyennek a producerei megálmodhatták. Mégis homokszem került a gépezetbe, az augusztus közepén bemutatott filmet ugyanis össztűz alá vették a kritikusok, és bár a Netflixnek nyilván a megtekintések és az előfizetések számának alakulása számít elsősorban, a presztízsveszteség bizonyára őket is foglalkoztatja. Különösen annak fényében, hogy a Heart of Stone egy sormintába illeszkedik: 2021-ben a Különösen veszélyes bűnözőkön, tavaly nyáron A szürke emberen verték el a port a kritikusok. A három film ráadásul meglehetősen hasonlít is egymásra.
Sikernek vagy bukásnak könyvelhetjük el ezeket a többszáz millió dollárból készített, sztárokkal kistafírozott akciófilmeket? Hogyan akar versenyezni a Netflix a legnagyobb mozifilmekkel, amelyeknek a piaca az idén magához tért, de továbbra is tele van bizonytalansággal?
Mintha robotok írták volna robotokról robotoknak
Aki nem látta a Heart of Stone-t, az is látta már. Nemcsak azért, mert a James Bond-mozik farvizén evező, akciódús kémfilmek sablonjaiból áll össze, hanem azért is, mert idén nyáron már bemutattak a mozik egy hozzá kísértetiesen hasonlító filmet. A Mission: Impossible – Leszámolásban egy renegát titkos ügynöknek és kis csapatának kell irányítása alá vonnia a totális megfigyelésre alkalmas mesterséges intelligenciát, amely rossz kezekbe kerülve atomháborút robbanthat ki a nagyhatalmak között. Mi történik ehhez képest a Heart of Stone-ban? Egy renegát titkos ügynöknek és kis csapatának kell irányítása alá vonnia a totális megfigyelésre alkalmas mesterséges intelligenciát, amely rossz kezekbe kerülve atomháborút robbanthat ki a nagyhatalmak között.
A megegyező történet persze a másodikként bemutatott film alkotóinak pechje, de híven mutatja, hogy a Heart of Stone készítői finoman szólva sem törekedtek az eredetiségre. Már a Mission: Impossible hetedik részének kritikájában is azon élcelődtünk, hogy a forgatókönyvet a mesterséges intelligencia is írhatta volna, a netflixes filmet látva viszont a rosszmájú viccelődés aggasztó gyanúnak adja át a helyét.
Voltaképpen a Heart of Stone aurája kellemetlenebb, mint maga a film. Igaz, hogy semmilyen meglepetést nem tartogat Rachel Stone története, akit a brit MI6 titkos ügynökeként ismerünk meg, de csakhamar kiderül róla, hogy valójában egy nemzetek feletti ügynökségnek, a Charternek dolgozik, amely a jó ügy érdekében igyekszik használni a világot behálózó, Szív nevű mesterséges intelligenciát. Stone túlságosan öntörvényű, ezért kirúgják a Charterből, de a szervezet rögtön ezután végveszélybe kerül, és csak a hősnő mentheti meg ügynöktársait. Greg Rucka, akit a képregényrajongók nagyszerű bűnügyi sorozatai, a Queen & Country és a Gotham Central miatt kedvelnek, a Heart of Stone forgatókönyvét félálomban írhatta Allison Schroederrel közösen. Ez magyarázhatja a kiszámítható, egyetlen James Bond- vagy Mission: Impossible-film megnézése után már elcsépeltnek ható fordulatokat.
Mindez azonban inkább csak középszerűvé és teljesen feledhetővé teszi a Heart of Stone-t. Annyit akár a film javára is írhatunk, hogy a hősnőt alakító Gal Gadot és a Stone rejtélyes múltú, MI6-es kollégáját játszó Jamie Dornan valamelyik rangosabb akciófilmsorozatban is megállnák a helyüket – mint ahogy Gadot-t vissza is hozták a legutóbbi Halálos iramban-filmbe. A mellékszerepekben pedig üdítő olyan, Hollywoodban eddig kevesebbet forgó színészeket látni, mint a német Matthias Schweighöfer (A vörös báró) vagy a bollywoodi filmsztár, Alia Bhatt.
Az igazi gond nem velük van, hanem azzal, hogy a Netflixen egy kicsit minden rosszabbul néz ki, mint a moziban. Különösen egy olyan film, ami a legnagyobb költségvetésű mozis bemutatókkal venné fel a versenyt.
Harmadik típusú Netflix-szórakoztatás
A Netflix 2012-ben mutatta be első, saját gyártású sorozatát, a hamar feledésbe merült Lilyhammert, majd 2015-ben az első saját gyártású filmjét, a Hontalan fenevadakat. Azóta a műsorai a televíziós és a mozis kínálattal is versenyeznek, más, a Netflixhez felzárkózó streamingszolgáltatókkal együtt. Ahogy Ted Sarandos, a cég vezérigazgatója mondta a New Yorker újságírójának, a Netflix stratégiája, hogy „egyenlő arányban legyen benne az HBO, az FX, az AMC, a Lifetime, a Bravo, az E! és a Comedy Central”, utalva a legfontosabb szórakoztató tévécsatornákra Amerikában. Ez a küldetés egészült ki az utóbbi években a mozik helyettesítésének ambíciójával.
A Netflix eleinte azzal csábította magához a mozifilmekben gondolkodó, nagynevű rendezőket, hogy a hatalmas költségvetést felemésztő, kockázatos filmterveikre is hajlandók voltak pénzt adni. Így nyerték meg maguknak Martin Scorsesét Az írrel, illetve a kisebb büdzsével, de kevésbé közönségbarát filmeken dolgozó Alfonso Cuarónt (Roma), Pong Dzsunhót (Okja) és David Finchert (Mank). A komoly presztízsű filmek mellett a Netflix kisebb produkciókat is finanszírozott, amelyek alkotói nehezen találtak befektetőt az amerikai független filmes színtéren.
A Heart of Stone alapján úgy látszik, ezeket a harmadik típusú Netflix-filmeket figyelemre méltó módon a kezdetektől ugyanarra a receptre alapozzák. Olyan kalandos, akciódús történetekről van szó, amelyek a James Bond-, újabban a Mission: Impossible-filmek stratégiája mentén több különböző országba, köztük egzotikus helyszínekre utaztatják hőseiket, ahol azoknak valamilyen átláthatatlan, globális konfliktust kell sok lövöldözés árán megoldaniuk. Hogy ez a nemzetközi balhé valamilyen felbecsülhetetlen értékű műkincs elrablása (Különösen veszélyes bűnözők) vagy titkosszolgálati akciók (A szürke ember, Heart of Stone) körül bontakozik ki, majdnem mindegy. A lényeg, hogy az akció középpontjában a Netflixhez szerződött mozisztárok álljanak.
Van, aki egyelőre csak egyetlen produkció erejéig írt alá a streamingszolgáltatóhoz, mint a Különösen veszélyes bűnözők főszereplője, Dwayne Johnson, vagy a többéves apasági szabadságáról A szürke emberrel visszatérő Ryan Gosling, akinek annyira rosszul sikerült a netflixes filmje, hogy tavalyi cikkünkben már a karrierjét kezdtük temetni – mint idén a Barbie-val kiderült, szerencsére alaptalanul. Mások, elsősorban Ryan Reynolds és Gal Gadot, hosszabb időre elkötelezték magukat a Netflixnek, a legnagyobb mozis fizetéseket is túlszárnyaló összegért (Gadot a hírek szerint húszmillió dollárt keresett a Heart of Stone-nal).
A külföldi kritikák rendre felemlegetik, hogy a Heart of Stone-ban látható CGI sokkal olcsóbbnak és ügyetlenebbnek tűnik a hasonló műfajú, idei mozifilmekben, a Halálos iramban és a Mission: Impossible friss folytatásaiban látható trükköknél.
Ám nem csak a különleges effektusok hagynak kívánnivalót maguk után ezekben a produkciókban. A filmek rendezői sem olyan elkötelezettek a munkájuk iránt, mint a dédelgetett filmterveiket a Netflixnél megvalósító szerzők. A Különösen veszélyes bűnözőket rendező Rawson Marshall Thurber és a sorozatepizódok után a Heart of Stone-nal szintet lépő Tom Harper aligha élvezhetett olyan szerzői szabadságot a Netflixnél, mint Scorsese vagy Fincher. A Marvel-szuperhősfilmjeik után lazító Anthony és Joe Russo már inkább sajátjuknak érezhették A szürke embert, mert abban és a máris két részt megért, Chris Hemsworth-ös Tyler Rake: A kimenekítésben producerként is a Netflix mellé álltak. A Russo testvérek neve viszont aligha jelent feltétlen garanciát a minőségre.
Gourmet sajtburger nagy menüben, nagy kólával
Az alacsonyabb költségvetésű és sokkal pontosabban körülírható közönséget – a fiatal férfiakét – célzó Tyler Rake: A kimenekítés egyébként jó példa arra, hogy a Netflix sikeresen fel tudja venni a versenyt a mozifilmekkel. Ennek a sorozatnak a színvonala sem ostromolja az egeket, de nem is akar többnek látszani egyszerű műfaji örömöket kínáló akciófilmnél. A Heart of Stone-ban és méregdrága előzményeiben az a zavarba ejtő, hogy egy olyan filmtípust képviselnek, amely a mai napig szorosan kötődik a mozis befogadáshoz. A kis képernyőn ezek a látványosságok kevésbé mutatnak jól.
Mégsem nevezhetjük egyértelműen kudarcnak ezeket a filmeket. A több kontinensen játszódó történettel a streamingszolgáltató igyekszik az európai, a latin-amerikai és a többi, regionális közönség kedvére tenni, ahogy ezt célozza a helyi sztárok – a Heart of Stone-ban elsősorban az India-szerte ismert Alia Bhatt – szerepeltetése is. Az is világos, hogy a Netflix algoritmusának köszönhetően, amely a bemutató időpontjában a világon mindenhol ezeket a filmeket kínálja kiemelt helyen az előfizetőknek, rengeteg nézőhöz jutnak el a legdrágább produkciók.
Más kérdés, hogy a Netflix nem minden esetben köti a nézők, sőt, olykor még az alkotók orrára sem, mekkora közönséghez jutottak el a bemutatóik. A streamingszolgáltatók modelljében pedig egyébként sem lehet mérleget vonni a befektetett költségvetés és az előfizetések számának alakulása között.
Mindez azt jelenti, hogy a Netflixnek mégiscsak fontos lehet a kiemelt filmjeik által képviselt presztízs, amely a hosszú távú építkezés egyik alapja. Különösen annak fényében, hogy a streamingszolgáltatóhoz nem kapcsolódik olyan társüzletág, mint a velük versenyző Amazon vagy Apple esetében, amely finanszírozni tudná a filmgyártás esetleges veszteségeit. A Netflix ezért is gondolkodik filmsorozatokban, emiatt erőlteti a képregény-adaptációk és más filmes franchise-ok korában varázsigeként emlegetett „univerzumépítést”. Már készül A szürke ember folytatása, a Netflix vásárolta meg a Tőrbe ejtve második és harmadik részét, és rögtön két Narnia krónikái-adaptáció megrendezésére kötöttek szerződést Greta Gerwiggel.
Csakhogy ezek a folytatások, mint ahogy a Heart of Stone-hoz hasonló akciófilmek is, temérdek pénzt emésztenek fel. Úgy tűnik, a vezető streamingszolgáltató egyelőre előremenekül, és saját magára meg a versenytársakra rálicitálva költ az újabb szuperprodukciókra.
