Kultúra

Vasárnapig látható a Gulácsy-kiállítás a Nemzeti Galériában

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Vasárnap zár Gulácsy Lajos életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, ezért a hétvégén a múzeum meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. A 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakját bemutató tárlatot eddig már több mint hatvanezren tekintették meg – áll a múzeum keddi közleményében.

A mintegy kétszáz művet, azon belül 84 festményt bemutató nagyszabású kiállítás új összefüggések megvilágításával tárja fel Gulácsy művészetét. A tárlaton a közismert képeken kívül több újonnan azonosított alkotás is látható, valamint olyan művek is, amelyek korábban még soha nem szerepeltek kiállításon. A festmények, rajzok, illusztrációk mellett Gulácsy-kéziratok, a művészről készült fotók, valamint kortársainak néhány jellemző alkotása egészíti ki a bemutatót. A kiállításhoz kapcsolódó, a Letűnt idők nyomában. Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr Itália igézetében című kamaratárlat is megtekinthető a hét folyamán. Az utolsó héten minden nap tárlatvezetések várják a közönséget, pénteken, szombaton és vasárnap pedig 19 óráig tart nyitva a múzeum.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik