Kultúra

Alig jött ki a börtönből, már árulja a jegyeket a kamufesztivál folytatására a Fyre szervezője

Netflix
Netflix

Annak ellenére, hogy 2017-ben az év átverését produkálta a Fyre fesztivál, Billy McFarland bejelentette: már árulja a jegyeket a Fyre Festival 2-re. Bár a hatalmas pofáraesés ellenére ismét a világ legjobb buliját ígéri, egyelőre semmi sem utal arra, hogy ezúttal nem készül átverni mindenkit, a fesztiválnak ugyanis sem dátuma, sem fellépői sincsenek még, csupán azt adták meg, hogy a Karib-tengeren lesz valamikor 2024 decemberében.

Ami viszont biztos, hogy van borsos árú jegy, amelyeket már árulnak is:

az első száz vásárló számára 500 dollár (azaz 175 ezer forint) a bérlet, aki viszont későn kapcsol, és az utolsó huszonpár jegy valamelyikére csapna le, annak már majdnem 7000 dollárt, azaz 2,45 millió forintot kell kifizetnie. 

Az ajánlatra egyelőre nem csaptak le tömegesen, az első száz jegyből még mindig lehet venni.

McFarland egyébként egy videóban jelentette be, hogy elstartolt a jegyelővétel, ahol azt is hozzátette, hogy egy ötvenoldalas tervet írt a fesztiválhoz, amellyel célja, hogy összehozza az embereket a világ minden tájáról.

Bármit is ajánl McFarland, nem a legjobb referencia egy kamufesztivál, amelyen a fél világ röhögött. A Fyre fesztivál 2017 legnagyobb bulijának ígérkezett, az esemény szervezői, Ja Rule rapper és McFarland csupa olyan dolgot ígértek, amelyért a tehetősebbek két kézzel vágták hozzájuk a pénzkötegeket: egy exkluzív luxusfesztivált a Bahamákon Pablo Escobar egykori szigetén, aranyszínű homokot, világszínvonalú előadókat, tökéletes testű nőket. Ez utóbbit nyomatékosítandó olyan modellekkel reklámozták a fesztivált, mint Emily Ratajkowski, Kendall Jenner vagy Bella Hadid, nem véletlen, hogy a közösségi oldalakon promózott fesztiválra pillanatok alatt elkapkodták a méregdrága jegyeket. A gazdag fesztiválozók azonban a Bahamákon nem topmodelleket és kaviárt, hanem nyomorúságot és menekülttáborhoz hasonlatos körülményeket találtak. A többmilliós csalás miatt McFarlandet hat év börtönre ítélték, végül négy év után tavaly májusban engedték ki a börtönből.

A történetről a Hulu és a Netflix is egymással versengve csinálta meg saját dokumentumfilmjét, az utóbbiról ítt írtunk:

Kapcsolódó
Életük bulijába indultak, de a földi pokolban találták magukat
Kendall Jenner és Emily Ratajkowski is az arcát adta az utóbbi évek legnagyobb átveréséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik