Tovább gyűrűzik a Bradley Cooper műorra körüli botrány, ezúttal nem más vette védelembe a Maestro című film maszkmestereinek munkáját, mint a legismertebb amerikai antiszemitizmus és rasszizmus elleni szervezet, az Rágalmazásellenes Liga (ADL).
A 48 éves színész következő filmjében a karmester-legendát, Leonard Bernsteint alakítja, a maszkmesterek pedig úgy ítélték, hogy orrméretben lényeges különbség van a színész, illetve a zenész közt, így egy műorral toldották meg Cooper arcát. A Maestrót még be sem mutatták, a szóban forgó testrész azonban máris nagy felháborodást okozott: sokak szerint kirekesztő és antiszemita ábrázolásmód nagyobb orral ábrázolni egy zsidót. Tracy-Ann Oberman zsidó származású angol színésznő egyenesen a feketék rasszista ábrázolásmódjához, a blackface-hez hasonlította, míg a Hollywood Reporter újságírója, Daniel Feinberg „etnikai cosplaynek” titulálta, egy antiszemitizmus elleni szervezet pedig megdöbbentőnek nevezte a műorrot.
Egy másik, nagyon hasonló célokkal rendelkező szervezet azonban egészen máshogy gondolja: az ADL szerint egyáltalán nem problémás Bernstein ábrázolása. A szervezet hétfőn közleményt is kiadott az ügyben:
A történelem során gyakran ábrázolták a zsidókat az antiszemita és propanagdafilmek ördögi karakterként, nagy, kampós orral. A legendás zeneszerzőről, Leonard Bernsteinről készített életrajzi alkotás nem ilyen film
– írták. Nem ők az egyetlenek: maga Bernstein családja is posztban állt ki a Maestro mellett. A zeneszerző gyermekei a közösségi médiában tettek közzé egy posztot, amiben azt írták, hogy Cooper filmbeli kinézete „teljesen rendben van,” ráadásul a forgatás alatt a színész végig egyeztetett a családdal az alakítás miatt.
A Maestrót az augusztus 30-án startoló velencei filmfesztiválon mutatják be, decemberben kerül fel Netflixre.