Elképesztő felfedezésről számolt be Facebook-oldalán csütörtök délután Őrsi Gergely, a budapesti II. kerület polgármestere.
A Szász Károly utcában épp a Fővárosi Vízművek dolgozott a közművek megújításán, mikor váratlanul egy temető maradványai kerültek elő.
A polgármester szerint a feltárt koporsómaradványok és emberi csontok vizsgálatából, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai bevonása után kiderült, hogy a mai utca alatt
mellettük pedig egy közel háromtonnás szikla is lapult, amit mostanra elszállítottak.
A Buda 1686-os visszafoglalása után született temetőnek – aminek méretei a lentebb látható, 1793-as térképrészleten még kitűnően láthatók – a kerület vezetése igyekszik majd emléket állítani.
![A Buda visszafoglalását túlélők temetője került elő Vízivárosban 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/08/friedhof-szaszk.gif)
A teljes írás itt olvasható: