Aki új Nádasdy-könyvekre vágyik, ezen a nyáron valósággal el van kényeztetve. Júniusban jelentek meg esszéi, visszaemlékezései Hordtam az irhámat címmel, augusztusban pedig érkezik prózai fordítása Madách Az ember tragédiájából.
Megjegyzem, az utóbbi könyvet nem én írtam. Csak parazitikusan vagyok jelen: rákapcsolódom és Madáchból szívom az életnedveket.
Annyi azért kijelenthető, hogy íróként termékenyebb, mint valaha?
Azt hiszem, igen. Mint tanár nagyon be voltam fogva, sokat dolgoztam, szerettem tanítani. Nyugdíjba mentem, most több időm van.
A csökkenő költőiség című, műfordításról szóló tanulmánykötetében írja: „Nehezen tudok egyetlen dologra nagyon mélyen, sokáig koncentrálni, amit egy igazi tudósnak talán kellene; viszont tudok többfelé figyelni, mint a zsonglőr, aki három-négy üveget dobál föl, pedig csak két keze van.” Amióta abbahagyta a tanítást, nyugodtan zsonglőrködhet?
Így van. Bár régebben is így volt, mert miközben nyelvészetet tanítottam, Shakespeare-t fordítottam. Persze van átfedés, nyelvi munka ez is, az is. Nem arról van szó, hogy orvosként dolgoztam volna, mint egy kiváló tanítványom, aki lebukott, hogy egyébként fogorvos. Pedig nagyon szép szakdolgozatot írt az angol nyelv őstörténetéből. Egyszer aztán üldögélek a fogászati klinikán, várok a kezelésre. Kicsapódik a műtő ajtaja, jönnek az orvosok csatakos, zöld ruhában, köztük ez az ember is. Kérdezem: maga fogorvos? Bevallotta.
Jótékony hatással van a munkatempójára a londoni élet?
Igen, mert itt Londonban nincs olyan sok dolgom. Egyszer-egyszer elhívnak előadást tartani a magyar nyelvről, vagy például az oxfordi magyarok körének magyar költészetről beszéltem. De ilyesmi ritkán adódik.
London nekem kicsit olyan, mint másnak egy vidéki ház, ahova egy-két hétre elvonul. A férjem orvos egy kórházban, reggel elmegy dolgozni, én meg leülök a gép elé. Néha gondolkoznom kell, miért menjek ki egyáltalán a lakásból, hogy ne csak itthon üljek.
Álfeladatokat találok ki. Legutóbb is próbáltam megvenni egy antikvár könyvet, és elmentem két antikváriumba.
Néhány hete arról írt a Népszavában közölt Londoni levelében, hogy férjével költözniük kell, de még nincs hova. Megoldódott a dolog?
Nem oldódott meg, dolgozunk rajta. Most elmegyünk nyaralni Magyarországra, de kénytelenek vagyunk magunkkal vinni a számítógépet, és majd onnan fogjuk a londoni ingatlanközvetítőket levelekkel bombázni.
Lakást keresni Londonban is annyira nyomasztó feladat, mint Budapesten? Vagy még nyomasztóbb?
