Kultúra

Ha a félelemnek van fészke, azt egészen biztosan nem ebben a filmben találjuk meg

Fórum Hungary
Fórum Hungary
A legfélelmetesebb rémek nem mindig a sötétben lakoznak, gyakran reggelit készítenek és iskolába kísérnek – valahogy így hangozhat A félelem fészke alaphelyzete, amely azzal az egyébként izgalmas felvetéssel játszik, kitől rémülhet meg igazán egy nyolcéves kisfiú. Az idei nyár egyik horrorpremierjében akad szadista szülő és bozontos rém is, ám végül kliséhalmazba fullad a kísérlet, miközben semmi sem rémít meg igazán. Kritika.

Egy valamire való horrorrajongó már csak álmosan legyint, amikor egy újabb csillagszemű kisfiú ébred rémisztő kopogásokra a horrorfilmes épületek katalógusából választott házban. A félelem fészke felütésében elsőre az a legrémisztőbb, mennyire klisésen építkezik, ám aztán valamennyire mégis meg tud lepni azzal, hogy merre fordul a történet – igaz, eredetiséget és valódi átgondoltságot abban sem érdemes keresni.

Az elsőfilmes horrorokat leginkább a korábban sikeres horrorfilmek produceri krediteivel lehet a legjobban reklámozni, itt is akad kettő: a tavaly egészen üde meglepetésként ható Barbár és az Az van bedobva csalinak. Valójában egy elsőfilmes rendező, Samuel Bodin munkáját látjuk, aki eddig leginkább rövidfilmeket, tévésorozatokat és a Gojira-klipet (társ)rendezte eddig. Amiért viszont szintet léphetett, az a 2019-ben debütáló netflixes Marianne című horrorsorozat, amely kifejezetten kedvező visszajelzéseket kapott. Míg a francia horrorsorozatot Bodin többedmagával írta, addig A félelem fészke esetében annak a Chris Thomas Devlinnek a forgatókönyvéből dolgozott, akinek szintén nincs túl hosszú filmográfiája, annak viszont része a 2022-es A texasi láncfűrészes mészárlás, amelyben a legendás franchise-t próbálta régivágású slasherként rebootolni jóval kevesebb, mint több sikerrel. Devlin bevallása szerint saját gyerekkori rémképei alapján inspirálódott, és ugyan a történetben felfedezhetők Edgar Allen Poe Az áruló szív című írásának falakból dübörgő, paranoid zajai, a forgatókönyvíró szerint óriási Poe-rajongóként legfeljebb közvetve inspirálhatta az írás, nem merített az először 1843-ban kiadott novellából.

Legizgalmasabb kiindulópontnak azt tartotta, amit izgalmassága ellenére viszonylag kisebb arányban ragadnak meg a horrorfilmek, és amit már az előzetes is elárul, így nem kezeljük spoilerként.

Mi van, ha nem a falban lakó rémtől, hanem azoktól kell inkább rettegni, akiknek óvniuk kéne minket tőlük: a szüleinktől?

A félelem fészke nagyon hamar egyértelművé teszi a dilemmát: a nyolcéves Peter szüleiért sikít a szobában, amikor nyugtalanító dörömbölést hall a falból, anyja és apja pedig olyan páratlan tanácsokkal látják el, miszerint ne merjen többször rosszat álmodni, vagy hogy jó dolog az élénk fantázia, de egyszer bajba fogja sodorni. A kisfiút éjjel a szörny, otthon a szülei, az iskolában az osztálytársai nyomasztják, nem is olyan meglepő, hogy életének megkeserítői közül hamarosan épp a rejtélyes lény lesz a legszimpatikusabb számára. Az ő oldalán áll még egy helyettes tanárnő harmatgyengén megírt karaktere, aki az ijedt tekintetből és egy gyanúsan sötét rajzból leszűri, hogy a kis Peternek nem épp a mateklecke miatt vannak álmatlan éjszakái, ám jobb híján a gyereknek egyedül kell szembeszállnia a köré nőtt terrorral.

Rég rossz, ha egy horrorfilmet a hossza, vagy pont inkább a rövidsége miatt kell dicsérni, ám A félelem fészke pont ilyen: meglehetősen ráérősen építkezik, olykor jelentéktelennek tűnő mellékszálakat zagyvál bele a történetbe, a film utolsó kétharmadára viszont kegyetlenül megnyomja a tempót, amikor egy addig mostohán kezelt mellékszállal dúsítva nyom le egy kellően véres és kegyetlen finálét mindenféle mellébeszélés nélkül. Az addig pszichológiai horrorként igencsak laposan teljesítő horrorba home invasion és slasher és szörnyfilmes elemek is keverednek a kötelező jelleggel beleszuszakolt csavarral együtt, így azzal egészen biztosan nem lehet gyanúsítani a filmet, hogy nem béleli ki történéssel és akcióval a meglehetősen rövid játékidőt.

Fórum Hungary

A félelem fészke a lassú építkezés miatt egy ideig elhiteti, hogy lélektani vizeken rémisztget majd a film kegyetlen, abuzáló felnőttekkel, akiket súlyos múltbéli trauma lökött a totálisan csődöt mondó szülők útjára. A film legnyugtalanítóbb pontja épp a Lizzy Caplan és Anthony Starr által alakított karikatúraszerűen gonosz szülőpáros, akikkel kapcsolatban mégsem derül ki túl sok minden, az legalábbis biztosan nem, miért érzik a legmegfelelőbb gyereknevelési módszernek a szeretetnek gondolt gyerekkínzást. Caplan és Starr számára ugyancsak egydimenziós karaktereket kínált a forgatókönyv eszelős, de üres tekintetekkel, akiknek csupán annyi a dramaturgiai funkciójuk, hogy szörnyen bizarrok legyenek. Az egyre elvaduló családi konfliktusban Peter egyre riadtabb arca az állandó, a néző az ő szemszögéből látja az irracionálisan viselkedő szülők ámokfutását, ám sajnos a tizennégy éves Woody Normanre sem bíz többet a horror annál, hogy az ijedt fejű, megmentésre szoruló kisfiú szerepében hagyja az egyébként tehetségesnek tűnő kissrácot.

A félelem fészke mentségére legyen szólva, hogy olykor meg tudja lepni a nézőt annak ellenére, hogy szinte végig egy lusta kliséhalmazt nézünk rohadó halloweeni tökökkel és természetellenesen lassan nyíló, nyikorgó ajtókkal. Attól viszont távol áll, hogy az előzetesben mézesmadzagként kiírt Barbár ötletességét és egyediségét akár csak néhány pillanatban megidézze: megint csak rémek ijesztgetnek egy kisfiút, és azt az egyébként kreatív alaphelyzetet sem használja ki kellően a film, hogy hol karmos szörnyek, hol egy szerető anya képében teszik mindezt.

A félelem fészke (Cobweb), 2023, 88 perc. 24.hu: 5/10.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik