Kultúra

Előrelépés az írósztrájkban? Pénteken tárgyalóasztalhoz ülnek a felek

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Kimozdulhat az állóháborús állapotból a hollywoodi forgatókönyvíró-sztrájk: az írókat tömörítő szakszervezet, a Writers Guild of America (WGA) bejelentette, augusztus 4-én pénteken leülnek tárgyalni a stúdiókkal.

A megbeszélést az Alliance of Motion Picture and Television Producers (Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetsége, AMPTP) kezdeményezte a WGA-nál, akik beleegyeztek a találkozásba. Az írócéh hangsúlyozta: senki ne dőljön be pletykáknak, minden fontos információt az első adandó alkalommal közölni fognak a nagyvilággal.

Az AMPTP szóvivője kiemelte, elkötelezettek amellett, hogy minden fél számára előnyös megegyezésre jussanak az író-szakszervezettel, és a szintén sztrájkban lévő színész-szakszervezettel, a SAG-AFTRA-val is. Utóbbi csak néhány hete, július 14-én kezdett sztrájkba, az, hogy az írók és a színészek egyszerre sztrájkolnak, szinte példátlan: több mint hatvan éve nem fordult elő ilyen. A sztrájkok máris felforgatták Hollywoodot, több produkciót halasztani kellett, később tartják az Emmy-díjátadókat, és hamarosan a magyar nézőknek is feltűnik majd, hogy mi mindent érint a munkabeszüntetés.

Az írósztrájk május 2-án kezdődött, miután megfeneklettek a tárgyalások olyan kérdésekben, mint a mesterséges intelligencia használata vagy az írók részesítése a produkciók profitjából. A színész-sztrájk szintén érinti a mesterséges intelligencia kérdéskörét, valamint a streaming-platformok előfizetőszáma után járó részesedések kérdését. Úgy tűnik, ez a két fő téma, ami az idei szórakoztatóipari vitákat meghatározza: az amerikai rendező-szakszervezet, a Directors Guild of America (DGA) júniusban megegyezett a munkaadókkal, az új szabályozások ott is tartalmazzák az AI használatának szigorítását valamint egy olyan üzleti modellt, amely alapján a rendezők részesedést kapnak a streaming-platformok nemzetközi előfizetői után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik