Kultúra

Ma hetvenhét éves a forint, kis híján hetvenhét másodperces animációval ünnepli egy magyar stúdió

Mimicry Animációs Stúdió
Mimicry Animációs Stúdió
A Mimicry Animációs Stúdió a jelenlegi és korábbi bankjegyeken látható képeket keltette életre.

1946. augusztus elsején, a pengő leváltásával a forint lett Magyarország hivatalos fizetőeszköze. Ennek a világon korábban sosem látott mértékű inflációt stabilizálni vágyó váltásnak ma van a hetvenhetedik évfordulója, amit a Mimicry Animációs Stúdió nem várt tétlenül, hiszen reggel bemutatták a hajszál híján hetvenhét másodperces animációjukat, aminek középpontjában az elmúlt évtizedek bankjegyein látható alakok és helyszínek elevenednek meg.

A tíz jelenetből álló, A forint arcai címet viselő kisfilmben egy

korábbi tíz, ötven, száz, kétszáz, ötszáz és ezer forintos

bankjegy mellett a ma is használt

ezressel, kétezressel, tízezressel, illetve húszezressel

találkozhatunk – a különböző jelenetek kimerevített képkockáit, illetve a magukat a címleteket itt láthatjuk egymás mellett.

A filmet Kőszegi Tamás rendezte, zenéjét és zörejeit Csontos Péter hozta létre, dramaturgja Török Zita volt, az animáció pedig Péntek Ágnes Teodóra, Földeák Laura, Kállai Kamilla és Gaál Lilly Odett munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik