A nemzetközi szinten is nagy sikert arató izraeli sorozat, a Fauda sikerének egyik titka az volt, hogy az alkotók igyekeztek a maga komplexitásában bemutatni az arab-izraeli konfliktust. Arról, hogy ez mennyire sikerült nekik, a mai napig vannak ugyan viták, de tény, hogy a Netflix-sorozat igyekszik meghaladni a fekete-fehér leegyszerűsítést, és a palesztinokat is bizonyos empátiával mutatja be. A Fauda alkotói, Lior Raz és Avi Issacharoff legújabb sorozata ezúttal valós eseményeket igyekszik bemutatni: Imád Mugnije, a Hezbollah agytrösztjének tartott, dzsihadista katonai vezető életében az egyik legkeresettebb terrorista volt, számos merénylet és terrorcselekmény fűződött a nevéhez, mielőtt végül likvidálták, méghozzá egy CIA-Moszad közös akció keretében, noha ez utóbbit hivatalosan sosem jelentették be.
Bár Mugnije kétségtelenül érdekes alany egy sorozathoz, amihez az alakja körüli bizonytalanságok is hozzájárulnak, a több mint huszonöt éven átívelő tevékenysége nem könnyíti meg a dolgát annak, aki teljes képet szeretne róla mutatni. A Bejrút szellemei alkotói (akiket itt az amerikai Greg Barker egészít ki) végül azt a megoldást választották, hogy a minisorozat első felében Mugnije feltűnését és leghírhedtebb akcióit mutatták be, melyek mind a nyolcvanas években történtek a libanoni polgárháborúban, a maradék két epizódban pedig azt, hogyan került az évtizedek óta keresett terrorista váratlanul az üldözői orra elé. Ez pedig némiképp ortodox szerkezetet is jelent, hiszen Mugnije mellett mindig az az epizód másik főszereplője, aki épp a nyomában van. És bár van arra példa, hogy ilyen szokatlan szerkezetű sorozat is sikert arat (a legjobb példa erre a Csernobil), ehhez nagyon egységes, világos és egy irányba tartó cselekmény szükséges.
A Csernobil esetében ez azért működhetett, mert az atomerőmű-szerencsétlenség egyértelmű és több oldalról is jól bemutatható téma volt, Mugnije története viszont a libanoni polgárháborúval indul, melyet nemhogy nem lehet egy mondatban ismertetni, de még egy hosszú bekezdés sem lenne elég hozzá. A Bejrút szellemei érthetően meg sem próbálkozik ezzel, viszont ezzel máris nehéz helyzetbe hozza a nézőt, főként azzal, hogy nem is nagyon igyekszik felvázolni a történelmi kontextust sem. Nyilván nem egy négyrészes thriller feladata, hogy rendet vágjon síiták, szunniták, maroniták, drúzok, izraeliek, szírek között, de ha már azt választotta, hogy nagyrészt amerikai szemszögből mutatja be a konfliktust, akkor legalább arra a kérdésre választ adhatna, hogy mégis hogy kerültek amerikai tengerészgyalogosok Bejrútba, mit kerestek ott, és miért dühítette a muszlim népesség egy részét a békefenntartói tevékenységük. Az is megérne egy komolyabb kifejtést, hogy az ifjú Mugnijét ki és mi hajtotta az iráni titkosszolgálat karjaiba, de ott még egy fokkal érthetőbb az alaphelyzet.
Ehelyett még szokatlanabb megoldásként dokumentumfilmes elemeket kapunk: beszélő fejek, főként egykori CIA- és Moszad-ügynökök szakítják meg időnként a cselekményt, és visszaemlékezésekkel illusztrálják, miért volt fontos kiiktatni Mugnijét, miközben arról is beszélnek, hogy hosszú időn keresztül az orruknál fogva vezette őket. Hogy erre pontosan mi szükség volt, az nem egyértelmű, mindenesetre elmossa a két műfaj közti különbségeket, és ezzel azt a hatást is kelti, hogy amit látunk, az maga a valóság, pedig ezt még az alkotók sem állítják. Éppen ezért ennél több haszna lett volna például annak, ha jobban megismertetik a nézőt a történelmi háttérrel, már csak azért is, mert végül is egy terrorista elleni hajszát látunk, melyben egy CIA- és egy Moszad-ügynök egyértelműen a pozitív figura. Félreértés ne essék, ha Mugnije csak a töredékét is elkövette mindannak, amit ezek a szolgálatok neki tulajdonítanak, semmi sajnálatot nem érdemel, viszont kézenfekvőbb lett volna a motivációit és a történelmi-politikai közeget jobban bemutatni, ahelyett, hogy a készítők Mugnije magánélete bemutatásával próbálnak valamiféle empátiát sugározni.
Ám ha ezeket az aggályokat félretesszük, a Bejrút szellemei informatív és időnként izgalmas sorozat, melyből kibontakozik egy kevésbé ismert szelete a Közel-Kelet véráztatta történelmének. Mugnije messze nem olyan ismert antagonistája a közelmúltnak, mint amilyen Oszama bin Láden volt, miközben hozzá köthető az öngyilkos merényletek intézményesítése, és könyörtelenül bevetett minden létező eszközt a dzsihád érdekében. A sorozat az első két részben inkább még inkább történelmi jellegű, és ugyan hátráltatják a fent említett problémák, de jól mutatja be, mennyire sötétben tapogatózott a CIA a nyolcvanas években, amikor az új típusú terrorral került szembe, de utána az amerikaiakkal együtt a sorozat is jobban életre kel, amikor már a 21. századva lépve azt mutatja meg, milyen titkosszolgálati hajsza előzte meg Mugnije kiiktatását.
A harmadik-negyedik részben ugyanis összeáll a libanoni síita származású CIA-ügynök (Dina Shihabi) és a megcsömörlött moszados kollégája (Iddo Goldberg) párosa, mely már több időt kap, mint amennyi szerencsétlen sorsú, nyolcvanas évekbeli elődeiknek jutott, így egy fokkal közelebb is érezhetjük magunkat hozzájuk, noha a sorozat előnye itt sem a karakterépítés. Sokkal inkább próbálja ábrázolni azt a pszichológiai folyamatot, amely az ilyen feladatokkal jár: látni, hogy a célpont lehet bármekkora tömeggyilkos, vannak gyerekei, felesége, sőt, új szerelme is, és még ő maga is egész emberi benyomást tud kelteni. Itt már hitelesnek tűnik a közeg is, és az is, hogy nem is annyira high tech megfigyelőrendszerekre van szükségük az ügynököknek, hanem leginkább türelemre, és még a hosszú hónapok munkáját is pillanatok alatt tönkretehetik felülről, ha a külpolitikai érdekek épp úgy diktálják.
A sorozatban feltűnik az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka, Kaszim Szulejmani is – emlékezhetünk rá, hogy később maga is hasonló sorsra jut, mint Mugnije. Ez és a végig egyértelmű iráni szál ad némi aktualitást is a sorozatnak, mely ugyan talán kevesebbet kínál, mint amennyit ígért, de sikerül felkeltenie az érdeklődést a korszak és a történtek iránt. Bár érezhetően kisebb a költségvetés, mint jó pár hasonló jellegű produkció esetében, a Showtime sorozatában láthatunk ismert színészeket is (Dermot Mulroney a legnagyobb név, de ő csak az első részben szerepel), a nagyrészt Marokkóban felvett jelenetek szokás szerint hihetően helyettesítik Libanont és Szíriát, és összességében sem okoz csalódást annak, aki kedveli az ilyen sorozatokat, de a felemás és határozatlannak tűnő koncepció most nem játszott az alkotók kezére.
Bejrút szellemei (Ghosts of Beirut), 2023, 4 epizód, SkyShowtime. 24.hu: 7/10
