Kultúra

Távozott az Operaház zenekar-igazgatója

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Alaposan megváltozik a zenei vezetés Ókovács Szilveszter új ciklusában.

Közös megegyezéssel távozik a Magyar Állami Operaházból Popa Gergely, aki 2018 óta töltötte be a zenekar-igazgatói posztot – írta meg az Index, hozzátéve, hogy a zenekar-igazgatói feladatok ellátásával Tóth Sámuel Csaba karmestert, zongoraművészt, az Opera eddigi korrepetitorát bízták meg egy évre, akinek az új feladatával összefüggésben semmilyen korábbi tapasztalata nincs.

Ókovács Szilveszter újabb főigazgatói kinevezése óta nem ez az első változás az Opera zenei vezetésében: június elején Kesselyák Gergely első karmester távozott, aki Ókovács egyik kihívója volt a tavasszal tartott, szokatlanul kiélezett főigazgati pályázat során (Ókovács hangsúlyozta, hogy Kesselyák továbbra is vezényelhet, sőt, a tervek szerint egy általa írt operát i bemutatnak, ha másképp nem rendelkezik a szerzp). Az új első karmester 2023. augusztus 1-től a 27 éves Rajna Martin lesz, aki Győrben is ellátja majd karmesteri feladatait.

Kesselyákkal együtt nem hosszabították meg a szerződését Kocsár Balázs fő-zeneigazgatónak sem, ez a pozíció a következő évadban betöltetlen lesz, amit Ókovács azzal magyarázott, hogy kell egy kis idő, hogy megtalálják a megfelelő embert a pozícióra a fiatalabbak közül. Új cíklusában ugyanis a fiatalítás egyik fő célja, többek között erről, az Operát ért kritikákról és a pályázat visszáságairól is beszélt múlt heti, szűk körű sajtóbeszélgetésen, amelyen a 24.hu is részt vett:

Kapcsolódó
Ókovács Szilveszter: Biztosan azt kell célul kitűzni, hogy nálunk legyen a világ legjobb operaháza?
Az Operát újabb öt évig irányító Ókovács Szilveszter egy szűk körű sajtóbeszélgetésen mondta el, miért érezte károsnak a pályáztatás nyilvánosságát, mi lesz a következő ciklus legnagyobb kihívása, érdemes-e egyáltalán világszínvonalra törekedni, illetve szerinte miért éri őt és az intézményt ennyi támadás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik