Az egy furcsa matematikai problémának (2>9) köszönhetően nemrég újra az Operaház főigazgatójává kinevezett Ókovács Szilveszter a június 26-i ülés az Indexhez eljutott hangfelvétele szerint újra erős mondatokat intézett a közönségéhez: egyrészt bevallotta, hogy a pályázatban általa leírtakkal ellentétben a válságot nem tudta jól kezelni, pedig Csák János kulturális és innovációs minszter részben a válságkezelésben való jártassága miatt döntött a kinevezése mellett.
Ha tudom előre 2021 őszén, hogy ’22 tavaszán mi történik – nemcsak az Operaházat nyitjuk meg, hanem kitör egy háború, és ennek nyomán mindenféle energiaköltségeink, inflációnk, pénzünk vásárlóértéke elszáll –, akkor egy kicsit biztos behúzom a kéziféket. De nem tudtam, később pedig nem volt merszem? Kedvem? Erőm hozzányúlni, hogy ezeket lehúzzam?
– idézte a lap, ami szerint a vezető arról is beszélt, hogy
Ókovács a sajtóban, illetve a szakmában őt ért kritikákra, így a morális, művészi és szervezeti válságot szóba hozó cikkekre is utalt. Beszéde korai szakaszában elmaradt előadásokról, vagy üres házakról beszélt, később azonban ellentmondott önmagának, hiszen kijelentette, hogy az Operában
se pénzügyi csőd, se sztrájk, se elbocsájtások, se abúzus, se üres házak, se bevételnélküliség, se elszigetelődés
nem volt.
Később hozzátette: látja a keresetcsökkenést, ami mindenkit sújt, majd feltette magának a nagy kérdést – mi a kitörési pont? –, a kormány ugyanis nem fog több pénzt adni:
az államot nem lehet jobban megfejni, ezt több interjúban elmondtam, de nem kötelességetek ilyesmiket olvasni, ezért is hozom most szóba.
A kérdést végül ő maga válaszolja meg: a jó időszakot az immár tizenkét hónapos évad nyári szakában tartandó több és jobb előadás hozhatja el, a színvonalbeli növekedés pedig fizetésemelést is von majd magával.
Ezt követően néhány mondat erejéig a magyarországi énekesképzésről is szó esett: a minden évben a piacra kerülő több mint száz végzősből a társulatiságot továbbra is rossz ötletnek tartó Operának ugyanis csak alig ötvenre van szüksége, így javasolja mindenkinek, hogy a tanári szakot is vállalja be az énekesi mellett.
Az Index szerint a főigazgató a legerősebb jelenetet a nemzetközi kapcsolatokról való beszámolóig tartogatta, hiszen arról beszélt, hogy Gyimesközéplokon, a helyiek út menti kolbászsütése mellett előadott Szerelmi bájital sokkal nagyobb élmény volt – „akkor úgy éreztétek, hogy ti senkik vagytok, akik sehol vannak?” –, sőt, sokkal több szeretetet is kaptak, mint New Yorkban,
ahol még a levegővételért is fizetni kellett a Koch Színház borzalmas tekintetű igazgatójának, aki mindenért pénzt kért, de a kollégáknak nem volt szabad a lámpákhoz nyúlni, mert különben leáll a műszak, amely aranyárban dolgozott.
Ókovács szerint egyáltalán nem ciki vagy lenézendő kisebb helyeken fellépni, sőt, hozzátette:
Ki érti ezt rajtunk kívül? Ki merészeli ezt megítélni, félnótás tévébemondók vagy újságírók, akik azt se tudják, hogy miről beszélnek? Ki ítél meg minket? Magunk vagyunk a magunk ítészei szerintem.
A beszédet végül két, egymást követő vastaps zárta, az azonban nem a főigazgatónak, hanem Kocsár Balázs fő-zeneigazgatónak, illetve Kesselyák Gergelynek járt:
bár Ókovács pályázatában ugyanarra a posztra szánta,
Kesselyák távozása a vezető szerint nem volt váratlan, a pályázatában ugyanis világosan olvasható volt, sőt, a bizottság előtt is elhangzott, hogy új első karmesterben gondolkodik, ez azonban nem volt nyilvános – olyannyira, hogy a döntés a kollégákat, illetve magát a karmestert is meglepetésként érte.
Helyére Ókovács a huszonnyolc éves Rajna Martint hívta meg, aki mellett az új generáció több tagjának is helyet akarnak majd szorítani.
