Kultúra

Ötven év után került elő Antal Imre a Ki nyer ma? egy stábtagjának írt vicces üzenete

Fortepan / Szalay Zoltán
Fortepan / Szalay Zoltán
A műsor öt zenerészletének előkészítését kérte benne.

A magyar rádiózás egyik gerincét adó, 1969-től 2007-ig futó, majd nemrég újraindított Ki nyer ma? (Játék és muzsika tíz percben) működésének közel négy évtizede alatt 9725 alkalommal tűnt fel a jól megszokott hullámhosszon: az 1996-ig vidéki településeken felvett pénteki adásokat leszámítva előbb a Hungária Kávéházból, majd az Astoria Szálló halljából közvetített adás lényegét öt zenei bejátszás adta, amivel kapcsolatban a felvétel előtt kisorsolt versenyző különböző kérdéseket kapott.

A műsort a hosszú évek alatt számtalan ember vezette, így az ötletadó Czigány György után, a hetvenes évek hajnalán a zongoraművészként indult, majd a műsorvezetőként, illetve színészként és humoristaként országszerte ismertté vált Antal Imre (1935-2008) is szerephez jutott.

Erre emlékezett vissza a műsorban egykor

a szerkesztő által kért zenéket kikérő, majd azokat a megfelelő időben bejátszó forgatóként

közreműködő Göczey Zsuzsa, aki egy Antal által 1973 októberében neki címzett kéréssort tett közzé a Facebookon, benne csodálatos mondatokkal.

A sajátos stílusban született írás nem volt megszokott Antaltól, Göczey visszaemlékezése szerint volt valamilyen kivételes oka is a dolognak, erre azonban sajnos már nem emlékszik.

Göczey Zsuzsa / Facebook

 

A teljes szöveg

Nagy októberi gruppen-kimernyálkodás az Astoria Szálló összes mellékhelyiségében, 11-e alkalmából.

1-ső akadály: Beethoven úr VIII-ik szinfóniájának 1-ő tétele, rögvest a kezdet kezdetétől, midőn a hangászok az ő játszásokat megkezdendik.

2-ik akadály: Brahms János úr, a neves kompozitőr IV-ik szinfóniájának 1-ső felvonásából a muzsika kezdete.

3-ik akadály: Patak Sebő, a közismert kántor, ha úgy tetszik Bach úr c minorban szerzendett Passacaglia és Fúga nevezetű orgona-zenéjéből a fúga megismerése lesz elengedhetetlen!
Nevezett zene száma: 24250

4-ik akadály: / mely egyben a győzedelmet is jelentendheti/
Debussy Akhilleusz francúz hangász hangászkarra szerzendett nótája, “A tengör” czimü. Jelesül az 1-ső dall, minek neve: “Hajnaltól délig az tengörön”:

5-ik akadály: Paganini Miklós talján csimpolyás D majorban szóló versöngése, nyirettyüre és hangászkarra. Az ópusz eleje lészen felismerendő, midőn az igritz a száraz fa idegibe belekap.
Jelzett muzsika számja: 14648

Az múlatság programmját Antal Imre állitandotta öszve, teljesen egyedül, s minek forgatását előre is igön nagy hálával köszöni!

Pest-Budán, az Ur 1973-ik esztendelyében, október havának 1o-ik napján

Ajánlott videó

Olvasói sztorik