Az ifjú miniszterelnök
A fekete Mercedes – Maybach S650 Pullman Gurd típusú gépkocsi méltóságteljesen suhant a szirénázó rendőrautó nyomában, ami úgy vágta szét maga előtt a város forgalmát, mint jégtörő az eléje tornyosuló jégmezőt. Az autó maga volt a német autóipari és biztonságtechnikai mérnökök csúcsteljesítménye. Minden, a kornak megfelelő vezetéstechnikai segéd- és biztonságtechnikai illetve kényelmi berendezés a kor legmagasabb technikai színvonalát képviselte. A katalógusból választható felszereléseken túl a gépkocsit egyéb különleges jelleggel is rendelkezett. Például a kerékabroncsai golyóállók voltak, ellenálltak egy 7,62 mm-es gépkarabély lőszernek, cellás kialakításai miatt több lövéssel sem lehetett a gumikat teljesen tönkretenni. A hátsó ülés mögé acélból készült válaszfalat építettek be, ami szintén ellenállt a fegyverek tűzerejének. Természetesen a kocsi ablakai sem jelentettek gyenge pontot, hiszen kézifegyverekkel lehetetlen volt átlőni, és ha egy 15 kg TNT-t tartalmazó gránát robbanna fel a kocsi mellett, a gépkocsiban ülőknek akkor sem esne semmi baja. Az autó teljes súlya 5,6 tonnát tett ki, így az ajtókat kézzel nem is lehet kinyitni, azok mozgatásáról villanymotorok gondoskodnak. A gépkocsi mozgatásáról pedig egy 6.5 literes V12-es erőforrás, az összes 523 lóerejével. A gépkocsi jobb hátsó foteljában a miniszterelnök ült, kezében tartott mobiltelefonjába beszélt jellegzetes, kimért hangján.
– Kifogásai hangoztatásától kíméljen meg! – mondta, majd így folytatta.
– Kora hajnalban kaptam meg a jelentést, amiben azt olvasom, hogy a keleti országrészben egy üzemanyag-szállító konvojt megtámadtak. Megöltek 6 katonát és 4 civilt! Egy éve nem volt áldozatokkal járó támadás! A járőr parancsnoka, egy fiatal tiszt eltűnt. Egy óra múlva nemzetbiztonsági kabinetülés – mondta, majd kinyomta a telefont.
Újra tárcsázott, de most a saját irodáját hívta. Egy ismerős, számára kedves hangot hallott a vonal túlsó végén.
– Titkárság! – hallatszott a vonal túlsó oldalán egy kellemesen búgó hang.
– Jó reggelt, Katalin! Én vagyok – köszöntötte a titkárnőjét.
– Jó reggelt, főnök! Mit tehetek önért? – kérdezte a titkárnője.
– Először is tegyen oda egy jó kávét, úgy 10 perc múlva bent leszek. Kérem, hívja össze a nemzetbiztonsági kabinet tagjait egy rendkívüli ülésre, egy óra múlva az irodámban – hadarta el egy szuszra a feladatokat.
– Azonnal intézkedem! – hallatszott a vonal túlsó végéről.
– Köszönöm! – és bontotta a vonalat.
*
A Mercedes mögött két hatalmas, lesötétített ablakú Audi terepjáró haladt álarcos, talpig felfegyverzett kommandósokkal, akiknek az előttük haladó gépkocsiban ülő férfi életének és testi épségének a megóvása volt a feladatuk, akár az életük árán is.
Személyi testőrök voltak. Sok év szolgálat után, többszöri ellenőrzést és még több kiképzést követően kerülhettek ebbe a nem veszélytelen, bizalmi pozícióba. A legkisebb hiba esetén mehettek járőrözni. A férfi kibámult a golyóálló ablakon. A város elsuhanó képe elmosódott a tekintete előtt, fejében ott száguldoztak a kérdések, amire neki kell megtalálnia a megoldást.
Ez a csoportosulás a hat alapító tag után kapta a nevét. Míg a többiek az országos politizálásba vetették magukat, addig az apja a külügyminisztériumot választotta. Időközben megházasodott, felesége, az ifjú miniszterelnök édesanyja, a külügy protokoll osztályán dolgozott. Édesapja négy nyelven kiválóan beszélt, franciául, angolul, spanyolul és németül. Végigjárta a hivatali ranglétrát, volt követségi titkár, majd másodtitkár, majd első beosztott. Szolgált konzulként, és egyenes út vezetett a nagyköveti poszt felé. Az első állomáshelye Franciaország volt. Az ifjú itt végezte el a középiskolát a híres Écolé Jeannine Manuel-ben. Ide járt többek között Antony Blinken, magyar származású amerikai, aki később az USA külügyminisztere volt, Nicolas Sárközy, volt francia államelnök, de itt tanult Serge Gainsbourg híres francia költő, zeneszerző, énekes, filmrendező, Sophia Loren, Carla Bruni, Alain Delon. De itt tanultak egykor a monacói herceg gyermekei is. Innen egyenes út vezetett Angliába a Camridge Universityre. Emberi, társadalmi és politika szakra jelentkezett. Tekintettel a kitűnő érettségi és felviteli eredményére, francia, angol és német nyelvtudására, valamint figyelembe véve Magyarország miniszterelnökének az ajánló levelét (aki egykor szintén az egyetem hallgatója volt), illetve a családi hátterét, elsők között vették fel. A diploma átvételét követően a miniszterelnökségen helyezkedett el, hogy minél közelebbről tanulmányozhassa a politikát, és minél többet tanuljon az Öregtől, még ha abban az időben nem is dolgozott közvetlenül vele. Nem is hitte volna, hogy az Öreg figyeli a hivatalban, erről csak később szerzett tudomást.
A kabinetfőnök, aki az ifjú miniszterelnök előtt szolgált, nagyon ambiciózus, agilis és a végletekig karrierista politikus volt. Mindent utasítást gondolkodás nélkül végrehajtott, közben igyekezett a Pártban maga mellé támogatókat szerezni. De a karrierje építése közben mindenkit eltaposott és háttérbe szorított, akikről csak úgy vélte, hogy szemernyi veszélyt jelenthet az előmenetelére.
Az Öreg egy ideig jól szórakozott a beosztottja kisded játékain, és érdeklődéssel figyelte, hogy mi lesz a vége. Amikor azonban párton belüli támogatóinak a száma és a politikus befolyása rohamosan növekedni kezdett, az Öreg közbelépett. Egy napon a sajtóban megjelent egy cikk, hogy a politikus, aki nem mellesleg házas ember, egy meg nem nevezett svájci luxushotelben töltött el a hétvégét a titkárnőjével. A számla végösszege több millió forintról szólt, és a politikus természetes ezt közpénzből fizette. A sajtó egy héten keresztül találgatott és cikkezett a témában.
A párthoz, de legfőképp az Öreghez hű üzletemberek üzemeltették. A cikkek figyelmeztetést hivatottak voltak közölni a politikusnak. De az nem értette, vagy nem akarta megérteni. Egy hónap elteltével a kormányban viselt összes megbízatását elvesztette, csak a képviselői mandátumát tarthatta meg. Vissza is vonult vidéki otthonába. Két hónap múlva kinevezték miniszteri biztossá, és megbízták egy nagy állami gazdaság felügyeletével. Példája intő jel volt mindenki számára, hogy csak az Öreg az, aki felemelhet valakit, de el is ejtheti, ha neki úgy van kedve. A helyére, mindenki legnagyobb meglepetésére, a választása egy fiatal és tehetséges fiatalemberre esett, aki a stábjában dolgozott.
Amikor maga mellé vette, Kenderesi igyekezett minél több időt az Öreggel tölteni. Csodálta a munkabírását, gyors helyzetfelismerő képességét. Szokták mondani, hogy a sakkban egy lépéssel előrébb kell gondolkodni, mint a másik játékos, nos, az Öreg legalább három, ha nem négy lépéssel előre nézett. Merész volt. Kenderesinek, talán a tapasztalatlanságából adódóan, túlságosan merész is. De több merész húzása jött be, mint nem. Néha észrevette rajta a fáradtságot. Több évtizede volt már a politika élvonalában, itthon és nemzetközi szinten, és ez a legkiválóbb, legkitartóbb embert is felemészti. Túl sokat évet töltött a hatalomban, és az elhasználta.
Most pedig ő van ebben a pozícióban, és rá vár a nehéz feladat megoldása. Tökéletesen tisztában volt a helyzet súlyosságával, és azzal is, hogy a politikai ellenfelei árgus szemekkel figyelik minden lépését, csak arra várva, hogy egy kicsit is megbotoljon, azonnal rá fognak rontani, hogy elveszejtsék. De nem adja meg nekik, amit akarnak. Ők nem tudták, hogy ilyen helyzetben érezte jól magát. Amikor dönteni, intézkedni, stratégiát kidolgozni kellett, ez volt az ő világa. Ez lökte fel benne az adrenalint, ez volt a függősége. Néha szégyellte is magát miatta, de erről nem tehetett. Ezért is választotta ezt a pályát. Arra persze ő sem gondolt, hogy ilyen fiatalon kell bizonyítania, de így hozta az élet, és ő nem fog elugrani a lehetőség elől.
Szándékai szerint békét szeretne teremteni, azt követően pedig az ország egységét újra megteremteni. De napról napra egyre mélyebbek lesznek a sebek mindkét oldalon, és félő, hogy még nagyon hosszú időnek kell eltelnie, míg behegednek, ha egyáltalán be fognak hegedni. A békét pedig nem olyan egyszerű kikényszeríteni. Ahhoz erő kell. És neki még nem volt kellő ereje.
Nem elég az ukrán – orosz konfliktus a határon, még az oroszokra kivetett szankciók is éreztették a hatásukat Magyarországon. Az infláció az egekbe szökött, a forint értéke napról napra romlott. Legyünk őszinték, rövid távon a szankciók nem csak az oroszoknak fájtak, hanem azoknak az országoknak is, akik azokat bevezették. Az élet- és munkakörülmények drasztikus romlása egyre nagyobb elégedetlenséget szült a társadalomban. Ráadásul a keleti részen mára már nyílt etnikai szembenállás kezd kialakulni a roma és a nem roma lakosság között. Elég egy nagyobb szikra, és a háború árnyékában lángra lobban a keleti országrész. Annyi ellenőrizetlen fegyver van a térségben, hogy belegondolni is rossz, mi lenne, ha ez bekövetkezne. Nem is hiányozna más! A sofőr lassított és jobbra bekanyarodtak egy kis utcába, ami a Várban lévő irodájába vezetett. A forduló kizökkentette a gondolataiból.
Az elől haladó rendőrautó járőrparancsnoka rádión hívta a várőrséget, és jelezte, hogy egy perc múlva érkeznek a kapuhoz. A várkapu megőrizte a régi jellegét. De az őrzők már a kornak megfelelő technikai védelemmel is ellátták az objektumot.
A kapuhoz vezető úton az úttestben acélból készült oszlopok voltak elhelyezve, olyan formában, hogy gépkocsival lehetetlen volt kikerülni őket. Az oszlopok egyenként 100 kg súlyt nyomtak, amit hidraulikával lehetett csak mozgatni le és fel. Az oszlopok után, de még a várkapu előtt, teherautót is megállítani képes vasbeton akadály emelkedett ki az úttest teljes szélességében. Amennyiben valaki mégis átjutna az oszlopokon egy nagyobb járművel (ami, lássuk be, teljesen képtelenség), akkor a vasbeton akadály mindenképpen megállítja. Ennek a mozgatását is nagyteljesítményű hidraulika végezte. A kapu két oldalán betonból épített fedezékekben gépfegyveres őrök voltak, a várfal tetején pedig kétóránként váltottak egymást a mesterlövészek.
Mert ha az lecsapott, ott 10 méter sugarú körben nem marad semmi épen és életben. A technikát kezelő őr a járőrparancsnok bejelentkezése után megnyomta a zöld gombot, és az úton lévő vasoszlopok belesüllyedtek az úttest szintjébe, ezzel biztosítva a konvoj biztonságos áthaladását. Miután az utolsó gépkocsi is áthaladt az oszlopok felett, azok újra kiemelkedtek az úttestből, így ejtve csapdába az autókat a várkapu és az oszlopok között. A várkapunál leengedték a gépkocsik elleni védőfalat, és a konvoj behajtott a Várba.
Ezek a változtatások a Várba látogató turisták számára szemmel nem voltak láthatóak. Még a 20-as évek elején kezdett bele a kormányzat egy hatalmas átalakításba. A lakosság csak azt látta, hogy építkezés zajlik a Várban, és felújítják a Citadellát. Azért hogy a nagyobb méretű szállító gépkocsik ki- és be tudjanak járni, a két kaput is átépítették. Így kerültek be a védművek a kapukba.
A Citadella felújítása során 7 emelet mélyen ástak le a Gellért–hegy gyomrába, ahol egy modern vezetési központot alakítottak ki több ezer négyzetméternyi területen. Volt itt kórház, konferenciatermek, vezetési központok, szállás az objektumot üzemeltető és őrző katonák részére, mozi, konditerem, de még egy uszoda is helyet kapott odalent.
Modern luxusapartmanok kerültek kialakítása az ország vezetői és családjuk számára. A szellőzésről és az áramellátásról is külön rendszer gondoskodott.
A kor követelményeinek megfelelő és minden igényt kielégítően lett a földalatti komplexum megépítve, a politikai vezetés és családtagjaik egy kisebbfajta atombomba robbantását is minden baj nélkül át tudják benne vészelni. A lakosság annyit észlelt az egész építkezésből, hogy sokáig tart. De ez már akkor sem volt feltűnő, mert a kormányzati beruházások általában sok időt vettek igénybe, és még több pénzt emésztettek fel. Azt, hogy a vezetési központ mennyibe került, soha nem mondták meg, hiszen a nagyközönség még csak a létezéséről sem tudott.
A villanymotorok kinyitották a jobb hátsó ajtót, és az ifjú miniszterelnök kezében a táskájával kilépett a macskaköves útra. Testőreivel a nyomában határozott léptekkel közelítette meg a bejáratot. A bejáratnál álló fegyveres katonák tisztelgését főhajtással viszonozta.
Négy ember soha nem tágított mellőle, ők voltak a közvetlen testőrei, akik miután felértek az irodába, elfoglalták itt kijelölt helyüket, miközben a titkárnője széles mosollyal, vidáman üdvözölte a z ifjú miniszterelnököt;
– Jó reggel kívánok, főnök! Jöhet a kávét?
– Jó reggelt, Katalin! Igen, kérem! Köszönöm! – válaszolta, majd besietett a dolgozószobájába.
A régi tömör tölgyfaajtó mögött egy hatalmas helyiség volt. A terem jobb oldalán egy hosszú sötétbarna színű hatalmas tárgyalóasztal volt, mindkét oldalán nyolc-nyolc magas támlájú párnázott kényelmes karfás székekkel, csak az asztalfőn állt egy barna bőrrel bevont nagy támlás szék, a volt a miniszterelnök széke. A helyiség végében a fal teljes szélességében végigfutó könyvespolcon rengeteg könyv sorakozott.
Az irodájának a bal oldalát végig ablakok szegélyezték, hatalmas üvegtábláikon engedve be a természetes fényt, így kölcsönözve vidám hangulatot a szobának. Természetesen minden üvegtábla golyóálló volt, ellenálltak egy mesterlövész puska lövedékének is.
Az íróasztalához ment, ami egyszerű diófából készült, barnára volt pácolva, mégis az iroda lakójának a hatalmát reprezentálta. Lakberendezésben a japán minimalizmus volt a kedvence, így csak a munkához szükséges eszközöket tartotta az asztalán. Egy asztali lámpát, egy telefonkészüléket, egy jegyzettömböt, a laptopját és az asztal végén, egy kis állványon egy japán tanto kés feküdt a hozzávaló állványon. Levetette a zakóját, vállfára tette, majd a vállfát a mögötte lévő fogasra akasztotta. Ingben és nyakkendőben ült az asztalához. Eközben nyílt az ajtó, a titkárnője közeledett kávéval a kezében.
– Köszönöm, Katalin! Kérem, foglaljon helyet – mutatott az íróasztala előtti székre.
A titkárnő leült, formás lábait keresztbe vetette egymáson, majd érdeklődő tekintetét a főnökére vettette.
Tavaly töltötte be a negyvenhatot. Bőven letagadhatna vagy tíz évet a korából. Nem volt férjnél, és gyermek sem sírt utána. Mindig is titkárnőként dolgozott. Még az Öreg ideje alatt került a Hivatalba, a második választási győzelmet követően, az új adminisztrációval együtt érkezett.
Végigjárta a titkárnők ranglétráját, és már több, mint tíz éve, hogy ő volt a mindenkori miniszterelnök titkárnője. Nagy titkok tudója és hordozója. Személyi védelem alatt állt, tekintettel a hivatalban elfoglalt pozíciójára. A mostani főnökét is itt ismerte meg még sok évvel ezelőtt.
Korán észrevette és azonnal szimpatikussá vált neki a fiatal, kezdő, de agilis politikus, aki kitűnt a többiek közül a higgadtságával, mértékletességével, a felkészültségével és hatalmas munkabírásával. Soha sem látta feszültnek, minden helyzetben nyugodt tudott maradni. Minden titkárnőre és itt dolgozóra mosolygott, amikor megszólította őket. Kedvesen és udvariasan beszélt. Amikor az Öreg kabinetfőnöke lett, szorosabbá vált a munkakapcsolatuk, ami elsősorban a kölcsönös tiszteleten, és megbecsülésen alapult.
Mégis akadt egy, akit még az sem tartott vissza, hogy a nagyfőnök titkárnője. Egy alkalommal, miután kijött a politikus az Öregtől, megállt az asztala előtt, és nyíltan ajánlatot tett neki, részletesen ecsetelve, hogy miben lenne része, ha élne a lehetőséggel. Annyira belelovalta magát, hogy észre sem vette, ahogy az Öreg kilépett az irodájából. Az csak állt ott és hallgatta, amint a párt országosan ismert alakja arcátlanul vegzálja a titkárnőjét.
A kérdés feltevése után, hogy mikor vegye fel az autójával, a politikus elhallgatott, a válaszra várva. Ekkor megszólalt az Öreg. Csendesen, halkan beszélt. A férfi jobb szerette volna, ha ordítanak vele, mint hogy ezt a halk hangú kioktatást kelljen végighallgatnia. Főleg nem az Öreg szemébe nézni! Egy volt minisztere mesélte egy interjúban, hogy amikor kért valamit és ránézett az illetőre, a nézésével szinte megbabonázta a partnerét, nem lehet neki ellentmondani. Volt karizmája, na. Most elmagyarázta, hogy illő viselkedni egy hölggyel, ráadásul, ha az a hölgy történetesen egy ország miniszterelnökének a titkárnője, akkor meg pláne! Másnap már az ország legtávolabbi kormányhivatalának vezetőjeként gondolkodhatott azon, hogy mit is engedhetett volna meg magának. Az esetnek gyorsan híre ment a Hivatalban, és egy csapásra megszűntek a hasonló esetek. Figyelmeztetés és egyben üzenet volt ez mindenkinek: Nem tűröm ezt a viselkedést a nőkkel szemben!
De ez a fiatalember, aki vele szemben ült és most a kávéját kortyolgatja, akivel a legszorosabb munkakapcsolatban van, és akivel a legtöbb időt tölti, merőben más volt. Jóképű, a negyvenes éveinek az elején járó, majd 175 centiméter magas, vékony, sportos testalkatú, rövid barna hajú, zöld szemű fiatalember. Arca borotvált, nem viselt a divatnak megfelelően semmiféle arcszőrzetet. Tekintete nyílt volt, érdeklődéssel nézett a másik ember szemébe.
Talán ha 4, maximum 5 év lehetett a korkülönbség közöttük.
Katalin hajszíne szőkésbarna volt, inkább szőke, mint barna (mosás után és ha sokat volt a napon, akkor a szőke jobban dominált), a jobb oldalon hosszabbra vágatta, mint a balon, ami szép arcának érdekes, még érdekesebb formát kölcsönzött.
Telt és feszes melleinek még mindig nem volt szüksége tartóra, és mágnesként vonzották a férfiak tekintetét. Csípője és hosszú, formás lábai soha nem kerülték el a másik nem pillantásait. Most itt ült a szemben főnökével, és szemeivel a férfi tekintetét kereste. Ahogy közelebbről megismerte, és nap mint nap együtt voltak, egyre jobban vonzódott hozzá.
A férfi lassan belekortyolt a gőzölgő italba, a szemét lehunyva élvezte minden cseppjét.
– Istenem! Mi lenne velem maga nélkül, Katalin! – szólt a nőhöz áhítattal a hangjában.
– Ugyan főnök, ne hozzon zavarba! – válaszolt szemét kissé lesütve Katalin.
– Köszönöm szépen, ez igazán finom volt. Mint mindig – hálálkodott, miután kiitta a csészében lévő italt. – De most kezdjünk dolgozni! Egy óra múlva nemzetbiztonsági kabinetülés itt az irodámba. Kérem, készítse elő a reggeli jelentéseket. Egy-egy példányt tegyen ki nekik az asztalra. Köszönöm – adta ki az utasítást
– Értem. Még valami? – kérdezett vissza higgadtan a titkárnő.
– Ja, igen. Hívja, fel Máramarosi tábornokot, és kérje meg, hogy legyen itt a kabinetülés végére. Beszélni akarok vele.
– Mit mondjak neki, ha érdeklődik? – érdeklődött Katalin.
– Ne mondjon neki semmit, csak azt, hogy szeretném, ha felkeresne.
– Értem, meglesz. Tehetek még valamit?
– Igen, Katalin! Ha nem túl nagy kérés, főzne még egy kávét nekem? Attól tartok ez is egy hosszú nap lesz – kérte a nőt.
– Máris hozom, főnököm! – felelte az, miközben felállt a székről, és ringó csípővel kivonult az irodából.
Érezte főnöke tekintetét a fenekén, érezte ahogy leltározik.
Jóleső érzés kerítette a hatalmába. Na, de vissza a munkához! Az Öreg második kormányzásának az első évében módosított kormányhatározatban rendelkezett a Nemzetbiztonsági kabinetről. A kabinet feladatai többek között például az, hogy:
- javaslatot tesz a Kormány nemzetbiztonsági politikájára, az ahhoz kapcsolódó honvédelmi és rendvédelmi követelményekre,
- meghatározza a közbiztonsággal és nemzetbiztonsággal foglalkozó stratégiai tervek, koncepciók, elemzések szempontjait, és ezeket megvitatja,
- megtárgyalja a Nemzetbiztonsági Munkacsoport rendes és rendkívüli tájékoztatóját,
- koordinálja a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő kormányzati feladatokat.
A tagjai:
- a belügyminiszter,
- a honvédelmi miniszter,
- a külgazdasági és külügyminiszter,
- a Miniszterelnökséget vezető miniszter,
- a miniszterelnök kabinetfőnöke.
Kisvártatva Katalin újra belépett a szobába, és letette a másik csésze kávét a férfi elé, majd a magával hozott aktákat elrendezte a tárgyalóasztalon, ahol a kabinet tagjai helyet foglalnak. A titkárnő, ahogy jött, úgy távozott, hangtalanul, magára hagyva főnökét a gondolataival. Az belekortyolt a második csésze kávéjába. Ez hányadik kávém is? Mindegy is, de azt tudta, hogy nem az utolsó. Az elődjére gondolt, és arra, hogy hogyan kerülhetett az ország ebbe a pokoli helyzetbe, amit neki kell helyrehoznia. Mert hogy helyrehozza, az olyan biztos, mint, hogy itt ül ebben a székben. Felállt, a kávéscsészét a kezébe fogta, és az ablakhoz ment. Kinézett rajta, és látta lent a várost kettészelő folyót, ami most nemcsak a várost, hanem az országot is kettészelte, nyugati részre és keletire.
De most sokkal fontosabb ügyekkel kell foglalkoznia, neki pedig időre van szüksége. De az idő nem neki dolgozik, sőt egyre jobban sürgeti. A ROHAM pedig napról napra erősödik.
Lelki szemei előtt már látta, ahogy a folyó két partján mindkét fél mesterséges akadályokat épít, harckocsik ellen, aknamezőt telepítenek, fedezékeket, lövészárkokat ásnak. Hídfőállásokat alakítanak ki, ahová fegyvereket és katonákat telepítenek. Megfigyelőtornyok merednek a magasba a folyó mindkét partján. Drónok repkednek a magasban, mint óriási ragadozó madarak, amik préda után kutatnak. Elhessegette magától a sötét gondolatokat. Kortyolt egyet a meleg italból, és az elődjére gondolt.
Az Öreg öt választási cikluson keresztül töltötte be a miniszterelnöki posztot. Az első és a második között egy választást elvesztett. Nagyon népszerű vezető volt. A népszerűségét fiatal politikusként egy valaha, régen kivégzett és méltatlanul mellőzött politikus újratemetésén mondott gyújtó hangú, már-már forradalmi hevületű beszéde alapozta meg.
Sokan akkor egy új államférfi megszületését látták benne. Az első demokratikus választást még elvesztette, a másodikat is, de a harmadikat már megnyerte. A negyedik választást elvesztette, és a vereség nagyon megviselte. Akkor megfogadta, hogy ez vele többet nem fog előfordulni.
Ha újra nyernek, a politikai ellenfeleit olyan mértékbe fogja megsemmisíteni, hogy azok ne legyenek képesek többé a hatalmát veszélyeztetni. Persze lehetnek ellenzékben, az is kell, mutatóba, mondogatta szűk körben, de azok soha többet nem fognak labdába rúgni nagypályán. Emlegette kedvenc focihasonlatával.
A baloldali kormány korrupt működése és impotens kormányzása olyan helyzetet idézett elő, hogy majdnem gazdasági csődbe sodorta az országot. A kamatlábak az egekben, az ország az eladósodás szélén táncolt. Így jött el az a választás, amit az Öreg által vezetett párt hatalmas fölénnyel nyert meg. Még a másik párt előző kormányzása alatt az ország csatlakozott a Nyugat-Európai Gazdasági és Kereskedelmi Közösséghez.
Ez azzal a legfőbb előnnyel járt, hogy az újonnan csatlakozott országok számára egy felzárkóztatási programot indítottak, ami nagyon sok pénzt jelentett. Ebből kellett az infrastruktúrát, az oktatást és még sok minden mást fejleszteni. Ezek egy hétéves program keretében óriási plusz pénzügyi támogatást jelentettek az országnak. Itt kezdődtek az első bajok. Politikai ellenfele az által is demonstrálni akarta a külvilág felé demokratikus működését, hogy létrehozott egy pártpénztárnoki pozíciót és egy testületet, amely különböző szempontok alapján osztja el a támogatásokat. Természetesen elég volt csak a mérhetetlenül kapzsi és korrupt pénztárnokot megkörnyékezni, és minden információt, amit csak akart, megkapott. Az Öreg csak nevetett az egész rendszeren. Amióta ő volt a párt elnöke, minden fillér csak rajta keresztül mehetett.
Peter Flower: Keleti végeken
Magánkiadás, 2023
