Kultúra

Céline Dion minden koncertjét lemondta 2024 áprilisáig

Alice Chiche / AFP
Alice Chiche / AFP

Céline Dion kanadai énekesnő lemondta az összes, 2024 áprilisáig tervezett koncertjét egészségi okokra hivatkozva – közölte pénteken a turnészervező. A quebeci sztár 2020 márciusa óta nem lépett színpadra, Courage World Tour című koncertkörútját a koronavírus-világjárvány miatt szakította félbe. Koncertszervezője rövid közleményében azt tette közzé, hogy az énekesnő „ritka neurológiai betegségben szenved, kezelése folytatódik”. Korábban megírtuk már, hogy Dion Stiff-Person szindrómával küzd, melyet a törzs és a végtagok változó intenzitású izommerevsége jellemez.

Rengeteget dolgozom azon, hogy visszanyerjem az erőmet, de egy turné akkor is nagyon nehéz, amikor 100 százalékos formában vagyok

– idézte az 55 éves énekesnőt a közlemény.

Augusztus végén érkezett volna Európába, Amszterdamban állt volna elsőként színpadra, majd többek között Párizs, Helsinki és Dublin után Londonban fejezte volna be a körutat. A kanadai énekesnő a turné során Budapesten is fellépett volna 2024. március 26-án , ez lett volna az első magyarországi fellépése.

Céline Dion csaknem négy évtizede tartó karrierje során mintegy 250 millió albumot adott el, World Music Awardot, Billboard Music Awardot, öt Grammy-díjat, valamint számos egyéb zenei díjat, elismerést kapott. Las Vegasban több mint tíz év alatt 1100 koncertet adott mintegy 4,5 millió néző előtt. 1988-ban svájci színekben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik