Kultúra

Murakami Harukit a spanyol Nobelnek is nevezett Asztúria hercegnője-díjjal tüntették ki

PHILIP FONG / AFP
PHILIP FONG / AFP

Murakami Haruki japán író nyerte idén irodalom kategóriában a spanyol Nobelnek is nevezett Asztúria hercegnője-díjat – jelentett be döntését a zsűri Oviedóban szerdán. A közzétett méltatásban a 74 éves japán szerzőt a döntőbizottság a kortárs irodalom hosszútávfutójának nevezte, akinek hangja nagyon különböző generációkhoz jutott el. A bizottság kiemelte Murakami művészetének egyediségét és egyetemességét, képességét arra, hogy ambiciózus és innovatív narratívában ötvözze a japán hagyományokat a nyugati kultúrával, miközben korunk olyan fontos jelenségeivel és konfliktusaival foglalkozik, mint a magány vagy az egzisztenciális válság.

A Nobel-díj örök várományosának számító, kiotói születésű Haruki első regénye, a Hallgassd a szél dalát! 1979-ben jelent meg. A nemzetközi áttörést a Norvég erdő című, 1987-ben kiadott regénye hozta el számára. Eddig publikált 19 könyvét a világ mintegy 50 nyelvére fordították le, legutóbbi műve, a The City and Its Uncertain Wall egy hónapja jelent meg. Japán nyelven az ő fordításában olvashatók a többi közt F. Scott Fitzgerald, Raymond Carver és Truman Capote művei.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda. Az eddigi díjazottak idén: Eliud Kipchoge kenyai atléta sport kategóriában, Hélene Carrere d´Encausse francia történész társadalomtudományok kategóriában, Nuccio Ordine olasz filozófus kommunikáció és humán tudományok kategóriában, valamint Meryl Streep amerikai színésznő művészet kategóriában. A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (18,7 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik