Kultúra

Thomas Erikson: Vannak olyan emberek, akik körül több az idióta, mint mások körül

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Te piros, sárga, zöld vagy kék színű vagy? Thomas Erikson viselkedéskutató elárulja a megfejtést, és még az is megtörténhet, hogy az Idiótákkal körülvéve című könyvének elolvasása után kevesebb idióta lesz körülötted – legalábbis ő ezt ígéri.

A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.

Einstein szállóigévé vált idézetével kezdte szerzői standupját Thomas Erikson a tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

A fesztiválnak teret adó Margit-sziget egy májusi péntek estéhez képest kifejezetten szürke volt, elhagyatott, és az a néhány kifelé áramló, esernyős ember sem arról árulkodott, hogy valamivel beljebb, a Kristály Színtéren éppen a színek birodalmába kívánja elvezérelni közönségét a hazánkba érkezett svéd bestselleríró. Bár legutóbb megjelent könyve, mely miatt az esemény is létrejött, az Energiavámpírokkal körülvéve címet viselte, a szerző hű maradt az eredetileg meghirdetett koncepcióhoz, és kilenc évvel ezelőtt írt bestselleréből kaphattunk egy PowerPointos diákkal megsegített gyorstalpalót.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Eddig megjelent négy könyve mindig kellemetlen személyek hálójába állítja az olvasót – legyenek azok narcisztikusok, energiavámpírok, pocsék főnökök, vagy épp előadásának fő témái: az idióták. Ez alapján úgy tűnhet, Erikson hárítani akarja a felelősséget, de hamar egyértelművé teszi, ezeket a kellemetlen jellemvonásokat önmagunkban is megtalálhatjuk, és gyakran éppen a tükörbe nézve szembesülhetünk a legnagyobb idiótával.

A Central Könyvek gondozásában itthon 2022-ben újra megjelentetett Idiótákkal körülvéve című sikerkönyv Hippokratész vérmérsékleti tipológiája alapján határozza meg az emberi viselkedés négy fő típusát – csak az egyszerűség kedvéért Erikson a kolerikus szót lecserélte pirosra, a melankolikust kékre, a szangvinikust sárgára, míg a flegmatikust zöldre. Előadása során különböző színűen viselkedő embereket hozott példaként: vörös feleségét, aki versenyszellemű, aktív, és számonkéri rajta, ha túl sokat beszél; sárga nővérét, aki túláradóan pozitív, azonban húsz percen belül ötször is felteszi ugyanazt a kérdést, mert képtelen a másikra odafigyelni; a nyugodt, gondoskodó zöldeket, akik mindenre emlékeznek – kiváltképp arra, ha megbántják őket; és az analizáló, folyton kétkedő kékeket. Ezek a színek eltérő arányban, de mindenkiben jelen vannak, így nem kell ragaszkodni mások megbélyegzéséhez: reakcióink és emberi hiányosságaink állapotszerűek, és mindig az adott helyzettől és környezetünktől függ, milyen színűvé válik viselkedésünk.

Az író leszögezte, hogy nem személyiségtípusokról, hanem pusztán viselkedési mintázatokról beszél, melyeket időnként bátortalan nevetések morajával kísért viccekkel, valamint jól felépített táblázatokkal szemléltetett (igaz, ezeket nem hagyta sokáig a kivetítőn, jelezvén: ne fényképezzenek, hisz valakinek a könyveit is meg kell vennie).

Adrián Zoltán / 24.hu

A leginkább vállalati kultúrában szocializálódott szerző dolgozott az értékesítés és telemarketing területén; volt tanár és igazgatósági tanácsadó; valamint coach-ként többezer embert tanított már, többek között a megfelelő kommunikációs készségek elsajátítására. Előadása középpontjában is ennek lényegét próbálta megragadni:

a kommunikációban a befogadó a meghatározó tényező.

Akármit próbálunk közölni, az mindig az ő szűrőjén keresztül jut el a befogadóhoz – akit viszont magunkkal ellentétben nem tudunk megváltoztatni, így Erikson szerint az egyetlen járható út, ha saját kommunikációs stílusunkat igazítjuk másokéhoz.

Az 57 éves szerző lehetetlennek tartja, hogy mindenben egyetértsünk vele, de ez nem is célja. Hasonlóan egy női magazin asztrológiai elemzéseihez, mindenkire igaz állításokat fogalmaz meg, de a felelősséget is vállalja értük: könyve bevezetőjében beismeri, csak a felszínt próbálja kapargatni, minél közérthetőbbé téve azt – noha hozzáteszi, az emberi viselkedés lenyűgöző világ. Emellett azt a marketinges fogást is bevetette, hogyha semmit sem tanultunk könyvéből, kész visszafizetni annak árát. Az előadás utáni könyvdedikálás alatt kérdésünkre elárulta, hogy pályafutása során erre eddig háromszor került sor – ígéretét teljesítette, habár mindannyiszor hazugságot sejtett a dolog mögött.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Az Animus Kiadó és a 24.hu kiadója egyaránt a Central Médiacsoport. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik