A rendelés végére érkezik, egyedül. Eleve így beszéltük meg, ugyanis tanácsot kérni jött, s én szívesen mondtam igent, ugyanis mindig megtisztelő, ha valaki „nemcsak” a gyerekeit bízza rám, hanem a saját, felnőtt élethelyzeteiben is kikéri a véleményemet.
Egyedül nevel egy kisfiút, a férjétől elvált, amikor a gyerek még egészen pici volt. Az apuka külföldre kötözött, lett új családja, munkája, egzisztenciája. A fiú felől alig érdeklődik, de jobb is ez így, legalábbis könnyebb, ezt mondja a fiatalasszony.
Eddig rendben is volna a dolog, ám a fiatalasszony fél. Mondania sem kell, pontosan tudom, mitől.
Rá is kérdezek: „Ugye nem szeretnél ugyanazon a repülőgépen ülni az édesanyáddal?”
Elkerekedik a szeme. „Honnan tudod?” „Én is pont így voltam vele bő negyven éve.”
A saját emlékeim törnek elő, belefacsarodik a szívem.
Messziről kezdem.
Házasságban kudarcot vallani nem éppen dicsőség. Sok érintett úgy véli, ő biztos nem hibázott, de én kevés olyan válást láttam, ahol, kizárólag az egyik fél tehet mindenről. De úgy hiszem, csonka családban élni még mindig jobb, mint éveken, évtizedeken át veszekedésben, hazugságban, közönyben nevelni a gyerekeket.
Ha egyedül nevelsz gyereket, számos pluszproblémával szembesülsz: egyedül kell dönts iskoláról, táborról, sportról, nyaralásról, egyedül kell megszervezd az életet, és adott esetben neked kell segítséget kérned a szüleidtől, a barátaidtól.
De a segítség mindig átmeneti, az állandó felelősség kizárólag a tiéd, és nem lehet nem feltenni magadnak a kérdést: mi lesz a gyerekkel, ha nekem bajom esik?
Most a rendelőmben ez a fiatalasszony is ezen aggódik, súlyosbítva a problémát azzal, hogy ráadásul az ő édesanyja, a gyerek nagymamája is vele repül, és hát… „Édesapám ellátja egy-két hétig a fiamat, de hosszú távon nem tudna mit kezdeni a gyerekkel, akinek anya és mama jelenti a biztonságot.”
Igen, ezen dilemmáztam én is annak idején, amikor anyut kellett volna kísérnem németországi szemműtétre. És most, hogy tőlem kér tanácsot ez az anyuka, azt tudom felelni: „Nincs tökéletes választás, ezért azt ajánlom, hallgass a szívedre, és fogadd el, bárhogyan döntesz is, valaki mindenképp rosszabbul jár.”
Nem köntörfalazok: „Rettegtem, ezért anyu végül egy barátnőjével utazott.”
Aztán nagyon régen, amikor ez napi szinten okozott aggodalmat, megkértem egy barátomat, gyerekszerető, sokgyermekes valakit, ígérje meg, ha velem bármi történik, felneveli Mátét. Dicséretére legyen mondva, az ígértét megkaptam. Szerencsére nem kellett helytállnia. Az illetőt Verebes Istvánnak hívják, és amíg élek, hálás leszek neki.
