Kultúra

A gyász ugyanúgy megcibál akkor is, ha épp Ed Sheerannek hívnak

Sofi Adams / Disney+
Sofi Adams / Disney+
Hogyan lehet egy alacsony, vörös, dadogós kissrácból popsztár? – teszi fel a kérdést Ed Sheeran a Disney+-on debütáló dokumentumsorozatában. A Mindent összegezve rövidre zárja a választ – rengeteg munkával –, de szerencsére nem is arról szól, miként lehet az egykaptafára felhúzott gitárdalokkal felérni a popszakma csúcsára. Ennél sokkal érdekesebb és emberibb témát talált: hogyan volt képes kilábalni az énekes abból, amikor néhány hét alatt derült ki terhes feleségéről, hogy rákos, meghal a legjobb barátja, és plagizálással vádolják meg. Kritika.

Ed Sheeran zenéjének ragályosságát, a bennük rejlő jókora slágerfaktort és az ebből fakadó mérhetetlen népszerűségét leginkább abból lehet lemérni, hogy ezen sorok írójának, – aki önszántából, alaposan megfontolt indok nélkül sosem kattintott az előadó dalaira – egészen alattomos módon kúsztak be a fejébe az Ed Sheeran – Mindent összegezve című dokumentumsorozatban hallható slágerek, kellemetlen dallamtapadást okozva ezzel. A brit popsztár távolról sem korszakalkotó zenéiről híres, az utcazenészes, egy szál gitárral előadott, nagyon hasonló sémára épülő slágereiért mégis megőrül a világ. A zenészről 2018-ban már készült dokumentumfilm, a Songwriter elsősorban az alkotói folyamatra koncentrált, amelyből olyan kulisszatitkok derültek ki, hogy húsz perc alatt is tud dalt szerezni. A Disney+-on debütáló négyrészes sorozat első ránézésre a most megjelenő albuma, a Subtract promója, de sokkal fontosabb, hogy egy világsztár önterápiáját látjuk, akit 2022-ben igencsak megcibált az élet.

Az énekes az első epizód elején el is árulja, milyen tervei voltak eredetileg a dokumentumfilmmel: jól időzített, klasszikus albumpromó lesz, a Disney kamerái követik majd a stúdióba, a klipforgatásokra és a koncertekre is, ebből kerekedik majd ki, miként dolgozik a világ jelenleg egyik legfelkapottabb popsztárja. Az élet azonban több ponton is közbeszólt, az énekes világa mindössze néhány hónap alatt omlott össze, az élelmes dokumentumfilmesek pedig arra valók, hogy az ilyen jellegű küzdelmeket is beépítsék a filmbe.

Morbidul hangzik, ám a traumák bemutatása, és az a bátorság, hogy Sheeran – aki legendásan ügyel, hogy a magánélete magánélet maradjon – is vevő volt a teljes lemeztelenedésre, adja a dokumentumsorozat igazi erejét. Az ilyen jellegű ikonokról készülő portrék kötelező jelleggel mutatják be a csillogást, de legalább ennyire koncentrálnak arra is, hogy a sztárok mögötti embert is megmutassák. A Sheeran életét az utóbbi egy évben meghatározó tragédiák akaratlanul is olyan helyzetekbe lökték az énekest, amelyeken keresztül a gyerekkori archív videóknál és barátok vallomásainál lényegesen jobban megmutatkozik az emberi mivolta.

De nem kell aggódni, archív felvételekből és a szülők által mesélt gyerekkori történetekből sincs hiány. Láthatjuk Edet, a dadogós, vörös kissrácot, akiről a Larry dadogó borsodi rappere is eszünkbe juthat: beszédhibájából a rap és Eminem zenéje gyógyította ki. Láthatjuk Edet a szomszédból, az egyszerű vidéki fickót, akit régi ismerősként köszöntenek a törzshelyein, Edet, a honvágy által gyötört britet Amerikában, akit alig egy év alatt kifacsart és hazakergetett Los Angeles felszínessége. Edet, a csóró utcazenészt, aki tizenhét éves kora óta az utcákon zenélve próbált cédéket eladni, és Edet, a szupersztárt, aki 63 millió eladott lemez ide vagy oda, igyekszik tökéletesen hétköznapi embernek tűnni, miközben többször is kimondja: popsztár vagyok.

Sheeran tipikusan az a zenész, amit milliók hallgatnak a világon, de valahogy az ember környezetében éppen senki, mégis ismerjük számait – nem nehéz, mindenhonnan azok szólnak. Még aki immunis is rá, annak is okozhatnak dallamtapadást a rengetegszer ismételt szólamok, hisz Sheeran ebben a legjobb: pofonegyszerű, könnyen megjegyezhető és dúdolható zenét gyárt, olyat, amellyel bármelyik feelgood film boldog pillanatait alá lehetne festeni. Azon kevés alkotók egyike, akinek sikerült az egyszerű srác egy szál gitárral-felállást átmentenie a londoni aluljáróból a Wembley-be. Az alkotói folyamatot sem misztifikálja túl a dokumentumsorozat: Sheeran jellemzően egy gitárral ücsörög a kanapén, és ontja magából az olyan univerzális tartalommal bíró dalokat, amelyekkel bárki képes azonosulni, aki volt már életében szomorú vagy boldog. Az énekes azonban saját maga is tisztában van ezzel, sőt, a dokumentumfilm egy pontján arról is beszél, érzi, nem csinálhatja ezt örökké, egyszer meg fogják őt unni.

Sofi Adams / Disney+

Szükségszerű adalékok ezek az Ed Sheeran-jelenség megértéséhez, de nem ezektől lesz igazán emberi a Mindent összegezve. Sokkal inkább attól, hogy a klasszikus magánélet-karrier kettősén túl az énekes a gyors egymásutánjában bekövetkező csapásokról beszél, zenét ír, ömlik a könnye a színpadon és ömlik a könnye egyedül a backstage-ben is.

Az énekes hathónapos terhes feleségénél 2022 februárjában rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, egy nappal később kokaintúladagolásban meghalt legjobb barátja, egy héttel később pedig azzal gyanúsították meg, hogy lopta az egyik legnagyobb slágerét, a Shape of You-t.

Nem nehéz kitalálni, melyik kettő viselte meg jobban, Sheeran el is mondja, hogy a plágiumvád már csak olyan hab volt a tortán, amelyről tudomást sem vett. Felesége, Cherry Seaborn Sheeran mellett a dokumentumfilm másik főszereplője, az, hogy boldogan és egészségesen mesél férje mellett, máris előrevetíti, hogy sikerült legyőznie a rákot, ám egyikük sem tagadja, hogy iszonyatos időszak volt ez mindkettejük számára. Ezt tetézte Jamal Edwards halála, aki amellett, hogy a brit zene úttörőjének tartották, nemcsak Sheeran legjobb barátja, de karrierjének elindítója is volt az SBTV nevű YouTube-csatornájával. A dokumentumsorozat legnagyobb részét Sheeran gyásza tölti ki, de nem a veszteségfeldolgozás bemutatását jellemző klisékkel találkozunk: nincsenek látványos zokogások, a fájdalom teátrális enyhülése és varázsütésre feldolgozott nehézségek.

Sheeran gyásza végtelenül emberi, fájdalmáról épp azok a pillanatok tudósítanak a legjobban, amikor az autóban ülve egyedül – már amennyire az arcába nyomuló stábbal egymaga lehet – folyatja könnyeit, barátja neve hallatán önkéntelenül is csillogni kezd a szeme, vagy épp egy koncerten próbál kényszeredetten inni, hogy elodázhassa a sírást. Azt a sírást és érzelmi kirohanást, ami miatt később lelkiismeretfurdalása is lesz, hisz az ügyeletes popikonként a színpadon a szórakoztatás az elsődleges küldetése, nem a szomorkodás és a halott barátok felemlegetése. Az egyszemélyes showman magányossága nemcsak ezen a téren érhető tetten: rendre a mikrofonba üvölti, a „mindenki jól érzi magát?” frázist, majd a koncert végén a színfalak mögé vonulva rogy össze. Nincs jól, de a popszakma dübörög tovább, neki teljesítenie kell. Látjuk azt az őrületes tempót is, amit ebben az időszakban diktált – felesége szerint azért, hogy ne kelljen szembenéznie a veszteségekkel –, futószalagon gyártotta a klipeket, írta a dalokat, ennek eredménye lett az idén májusban megjelenő Subtract album is.

Sofi Adams / Disney+

Míg Sheeran gyászát tekintve a dokumentumsorozat meglepően mélyre ás, más téren már nem teljesít ilyen jól. A plágiumvádakat például néhány mondattal intézi csak el, pedig a nemrég Sheeran győzelmével záruló újabb per kapcsán kiderült, hogy karrierje feladása is felmerült az énekesben a sorozatos vádak miatt, ez a rá nézve mindenképpen kínos intermezzo látványosan kibontatlan marad.

Ám a Mindent összegezve nyilván nem is az a sorozat, amely saját alanyát akarja kellemetlen helyzetbe hozni. Arra törekszik, hogy ne csak a rajongókhoz szóljon: nekik vélhetően igazi örömünnep az oly féltve óvott magánéletbe engedett betekintés, a házaspár aranyos pillanatai és az énekes sebezhetőségének megmutatása. De azokat is bátran célozza meg, akik nem a Sheeran-diszkográfiával kelnek és fekszenek: nekik egy kellően esendő és szimpatikus ember küzdelmeit mutatja be tele küzdéssel, gyásszal és nehézséggel – csupa olyan dologgal, amellyel az is ugyanígy megküzd, aki nem a világ legkelendőbb popsztárja. Ugyanakkor nézőit távolról sem akarja a teljes letargiában hagyni: egy boldog, össznépi bulival ér véget, ahol mindenki boldog, Sheeran és a felesége lassítva ugrál színes parókákban természetesen az énekes zenéjére. Kicsit olyan lesz ettől a Mindent összegezve, mint egy gigantikus, helyenként meglepően sötét Sheeran-klip: színes-szagos, helyenként kicsit felszínes történet mindannyiunkat érintő szívfájdalmakról.

Ed Sheeran – Mindent összegezve (Ed Sheeran: The Sum Of It All), 2023. A négy epizód elérhető a Disney+ kínálatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik