Kultúra

Krasznahorkai László könyve esélyes a holland Európai Irodalmi Díjra

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Krasznahorkai László Háború és háború című könyve is bekerült az Európai Irodalmi Díj jelöltjeinek bővített listájára – szúrta ki a Könyves Magazin.

A holland irodalmi elismerés elnyerésére azoknak a kortárs európai regényeknek van esélyük, amelyeket az elmúlt évben holland nyelven is kiadtak. Idén tizennégy alkotás került be a bővített listába, a végleges jelölteket június 14-én jelentik be, a díjat pedig a hágai gálán adják majd át idén novemberben. A győztes regény szerzője tízezer, a fordító ötezer eurót kap.

A listán egyetlen magyar regényként szerepel a Man Booker-díjas Krasznahorkai könyve, amely magyarul ugyan már 1999 óta olvasható, a holland kiadás csak tavaly jelent meg Alföldy Mari fordításában. A magyar író mellett olyan alkotók vannak a listán, mint a 2021-es Goncourt-díjas Mohamed Mbougar Sarr (Az emberek legtitkosabb emlékezete) vagy a korábban ugyancsak a francia irodalmi díjjal jutalmazott Leïla Slimani (Altatódal).

Krasznahorkaival utoljára két évvel ezelőtt az akkor megjelenő új regénye, a Herscht 07769 kapcsán beszélgettünk:

Kapcsolódó
Krasznahorkai László: Megvesztegethetetlen elitista vagyok
Az embernek nem prófétákra van szüksége, hanem hamis prófétákra – mondja az író, akivel farkasokról, neonácikról, a magaskultúra haláláról és a világ keletkezéséről is beszélgettünk. Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik