Ismeretlen Budapest sorozatunkban egy évvel ezelőtt, 2022 márciusában hosszú cikkben mutattuk be a budai oldal rejtőzködő modern óriását, a II. kerületi rendőrkapitányság és ügyészség épületét, felhívva a figyelmet a forgalmas Margit körúttól alig néhány lépésnyire álló, semmiféle védelmet nem élvező tömbre.
A főváros vezetése az 1945 utáni építészet legjobb példáit azóta jórészt védetté tette, a Rómer Flóris utca 6-8. azonban kimaradt a listából, hiszen tudni lehetett: a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022 februárjában közbeszerzést írt ki az épület energetikai fejlesztésére, ami a homlokzatok teljes átalakulását hozza magával. Ez a projekt azóta rengeteget haladt előre: szeptember 14-én a BRFK szerződést kötött a Rit-Rock Kft.-vel, ami az előzetesen becsült 163,808 millió forintos ár közel kétszereséért, nettó 324,926 millió forintért vállalta el a munkát, mostanra pedig kis híján már be is fejezte azokat.
Az öt vetélytársát legyőző cég dolga a Közbeszerzési Értesítő szerint az épületek jelentős hőveszteségének visszaszorítása volt, ehhez pedig
- a nyílászárók cseréjét,
- a homlokzati falak, a lábazat, a tetők, illetve az alulról hűlő födémek utólagos szigetelését,
- a lapostetőkön lévő csapadék elleni hatékony védelmet,
- a fűtési hálózat korszerűsítését,
- valamint egy kilencvenkét napelemből álló rendszer telepítését
kellett megoldania.
A novemberben megjelent dolgozók egyik lépése január végén okozott nagy felhördülést: az alvállalkozó nélkül dolgozó Rit-Rock ugyanis
Az ügyben a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely is megszólalt, sőt, az önkormányzat környezetvédelmi hatósági eljárást is indított a céggel szemben. Az eljárásban az erről beszámoló Facebook-poszt szerint a rendőrkapitányság is együttműködött:
Az eljárás azonban nemhogy nem zárult le mostanáig, hanem még el sem kezdődött. Kerületi forrásunktól megtudtuk:
A 24.hu-nak nyilatkozó forrásunk szerint a belső tereiben is felújításra szoruló épület homlokzatai mostanra kis híján elnyerték a végső képüket, a változás pedig leírhatatlan, hiszen a nem csak a tervező pályájának legnagyobb, állva maradt darabjaként, de a hatvanas évek magyarországi építészetének színvonalas példájaként is jegyzett együttes
Izgalom helyett unalom
A legnagyobb állami tervezőirodák, a KÖZTI, az IPARTERV, majd az ÁÉTV műtermében is dolgozó Scultéty János (1925–2010) tervei szerint 1963-ra elkészült, domboldalba kapaszkodó épület valójában két különálló részből – a rendőrség, illetve az ügyészség otthonából – áll, amit egy alacsony nyaktag köt össze, utcát néző arcával pedig közel hatvan éven át hirdette a környéknek a kora Kádár-kori Magyarország építészetének frissességét.
Ez volt az utolsó időszak, mikor a hazai tervezők igazán nagy számban tartani tudták a tempót a kortárs építészettel, akár társasházakról, akár középületekről volt szó. Tökéletesen látszott ez a gyöngyösoroszi ércelőkészítő (1952–1955) miatt mindössze harmincévesen Ybl-díjjal elismert, a Parlamenttel szembenálló Pontház (1948–1949) tervezésében is résztvevő Scultéty munkáján is, hiszen a nyerstéglával burkolt épület
az ablaktalan oldalhomlokzat tégláinak megmozgatása pedig az egyhangúságot mégis kitűnően megtörő részletként lett a környék képének látványos eleme.
Az utólagos szigetelés és a tetőfelújítás szükségessége, valamint a nyílászárók helyzetének rendezése természetesen létfontosságú ahhoz, hogy az épület a következő évtizedekben gazdaságosan legyen használható, a külső arc átalakulása azonban a védelem meglétével vagy szimplán csak némi akarattal talán megfékezhető lett volna: előbbi esetben a fővárosnak kellett volna engedélyt adnia a változtatásokra – ideális esetben egy egészségesebb középutat kijelölve –, utóbbi opció pedig akár azt is jelenthetné, hogy ma egy,
Az ilyen méretű negatív változás természetesen nem számít egyedinek, ennek pedig legfőbb oka az, hogy az 1945 utáni, gipszdíszekkel és épületszobrokkal nyilvánvalóan már nem megszórt épületeket sokan ma sem tekintik egyedi vagy akár védendő értéknek, így a beruházók felújítás helyett inkább átépítésben, kortárs szellemben való felújításban vagy bontásban gondolkodnak.
A legegyszerűbb megoldás ilyenkor a Rómer Flóris utcában is alkalmazott külső szigetelés, majd esetleg valamilyen burkolat felhelyezése – ezt az utat választotta például a magyar állam, ami ifj. Janáky István által 1981-ben a Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) irodaházaként született Kresz Géza utcai irodaházát szabta át, eltüntetve annak színeit, valamint a szellőzőberendezés jellegzetes nyílásait.
Az immár szürke fémpanelekkel fedett falak közé végül a NAV költözött, ami azóta is központi ügyfélszolgálataként használja a házat:
Még szembetűnőbb változást jelentenek azok az esetek, amikor egy falon lévő műtárgy tűnik el a rezsiszámlák csökkentése érdekében: ez történt néhány éve az újpesti Szent László teret körülvevő munkáslakótelepen is. A budavári Hiltont is jegyző kétszeres Ybl-díjas (1958, 1978) Pintér Béla (1925–1992) korai munkájaként, 1951–1956 közt született apró épületek tűzfalán egykor Kádár György, Göllner Miklós, Bencze László, Domanovszky László, Z. Gács György, illetve Schey Ferenc különböző színű vakolatrétegek visszakaparásával született sgraffitói álltak, és ezek jó része ma is szépen látszik, több darabjuk mégis eltűnt – köztük a Hétköznapok, ami az Anyákkal együtt 2013–2014-ben vált láthatatlanná:
Kérdés persze, hogy miként lehet egészséges egyensúlyt találni a modern örökség védelme, illetve a befektetői vagy lakói érdekek között, az azonban biztos, hogy a mindenféle gát nélküli átalakításokat egy számos fronton kötöttséget jelentő – akár csak a homlokzatra vagy az azon lévő műtárgyra kiterjesztett – kerületi vagy fővárosi védettség megléte megállítaná, és legalább tárgyalóasztalhoz ültetné a feleket, akár olyan átmeneti megoldást is eredményezve, mint Somogyi János Nők galambokkal (1965) című sgraffitójának esete: az azt magán hordó József utcai tűzfalra szigetelés került, annak tetejére pedig kicsit más arányokkal és méretben a Színes Város Csoport 2019-ben egy megközelítőleg pontos másolatot hozott létre:
Ellenkező esetben az alacsony házak és tanúépületek mellett lassan újabb réteg tűnik majd el Budapest utcaképéből, a sokszor meglepően izgalmas Kádár-kori épületek pedig sorra fantáziátlan, unalmas, bár kétségkívül jóval gazdaságosabban fenntartható egyenkockákká alakulnak át.
