Kultúra ismeretlen budapest

Jórészt budapesti helyszíneken forgatták az HBO Ceaușescu-kémsorozatát, itt az előzetese

Bemutatjuk a részben magyar stábbal készülő sorozat előzetesében látható helyszíneket.

Ceaușescu Romániájában induló hidegháborús thrillerrel áll elő a rövidesen szimplán csak Maxszá váló HBO Max, aminek most az első előzetese is megjelent – írja a Deadline.

A Spy/Master nevet kapott, a Berlini Filmfesztivál (Berlinale) legjobb tévésorozatának járó díjra is jelölt produkció főszerepét az Isten országa című filmnek, illetve a BBC Happy Valley-jének köszönhetően ismertté vált Alec Secăreanu kapta, aki a mindenki által a diktátor jobbkezeként, illetve legfontosabb belső tanácsadójaként emlegetett Victor Godeanu bőrébe bújik majd.

Az egy hetet felölelő történet persze nem lesz egyszerű, hiszen Godeanu egyben a KGB ügynöke is, akinek még azelőtt kell elhagynia Romániát, hogy valaki felfedné a kilétét.

Mindössze egy esélye van erre: egy diplomáciai út Németországba, ahonnan reményei szerint könnyen eljuthat majd az Egyesült Államokba.

Az Ubrankovics Júliának és Inotay Ákosnak is nagyobb szerepet adó hatrészes Spy/Mastert az HBO román forgatókönyvíró pályázatának győztese, Kirsten Peters és Adina Sădeanu jegyzi, rendezőként Christopher Smith, látványtervezőként Tasnádi Zsófia, operatőrként pedig Az utazó című Angelina Jolie– és Johnny Depp-filmben is részt vállaló Ben Wheeler, valamint Fillenz Ádám vett részt a projektben. Az előzetes szerint túlnyomórészt Budapesten zajló munkákból a Proton Cinema két producere, Petrányi Viktória és Sós Judit is kivette a részét.

A másfél perces, feszült előzetesben látható helyszínek egy része könnyen felismerhető, mások azonban a főváros kevésbé ismert helyein rejtőznek, az azonban biztos, hogy a Bukaresttől negyven kilométerre fekvő egykori uralkodói rezidencia, az 1932-ben elkészült Palatul Snagov, illetve romániai tájak mellett

is látszik majd az epizódokban.

Ezek a kiragadott képkockákon itt külön is láthatók:

Galéria
HBO
A Palatul Snagov

A sorozat premierdátuma egyelőre nem ismert, de az epizódok korábbi sajtóinformációk szerint májusban már biztosan láthatók lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik