Kultúra

Utódlás: Most durvulhat csak el igazán a hataloméhes milliárdoscsemeték harca

HBO
HBO
A végéhez közeledő Utódlás szintet lépett a legutóbbi résszel, amely 2023 eddigi legerősebb tévés jelenetét hozta. A médiacézár szeretet- és hataloméhes gyerekei újra egymásnak eshetnek a hátralévő hét epizódban. Spoileres kritika a záróévad első három részéről.

Az Utódlás címében van egy ígéret. Sosem gondoltam, hogy ez örökké tarthat

– mondta pár hónapja Jesse Armstrong, a sorozat alkotója, miután bejelentette, hogy a negyedik évad egyben az utolsó is lesz. És valóban, ez a címben hordozott ígéret már ott lebeg a csaknem öt éve debütált első epizód óta a Roy família története fölött, amikor a visszavonulni képtelen médiacézár, Logan Roy egy kedélyes családi helikopterezés során agyvérzést kapott, majd a kórházi ágya mellett egyből beindult a kíméletlen utódlási harc az üzletfelei, a beosztottjai, az udvaroncai és persze mindenekelőtt a gyerekei között. Korábbi interjúkból tudható: Armstrong eredetileg azt tervezte, hogy tényleg elteszi láb alól a gyűlölt-imádott-rettegett családfőt az elején, azonban írás közben rájött, hogy a karakter túl központi szerepet tölt be a sorozat világában ahhoz, hogy ilyen gyorsan megváljanak tőle. Logan Roy tehát visszatért a halál tornácáról, így a hataloméhes trónkövetelőknek nem pusztán egymással, de a királlyal is szembe kellett szállniuk az elmúlt három évad során, ha maguknak akarták a birodalmat vagy legalábbis annak egy nagyobbacska szegletét.

HBO

Intrikából, manipulációból, hátbaszúrásokból tehát nem volt hiány, ahogy zseniálisan visszataszító karakterekből sem. Az Utódlás úgy vált szép lassan a Trónok harca utáni HBO-korszak egyik fő presztízssorozatává, hogy a sárkányok, a patakokban folyó vér és a szex helyébe unalmasnak tűnő cégakvizíciók, felügyelőbizottsági ülések és tőzsdei machinációk léptek. A negyedik évadra pedig azzal a tudattal fordultunk rá, hogy eljött a finálé és a nagy leszámolás ideje: a korábban egymást is eláruló három gyerek – Kendall, Shiv és Roman – végre összefog, hogy közösen szorítsák sarokba zsarnoki apjukat, aki épp sorsdöntő üzletre készül egy svéd techmilliárdossal.

Az alkotók nem pepecselnek emlékeztető vagy bemelegítő körökkel, inkább egyből lendületesen építkezni kezdenek ebbe az irányba: a testvérek először elhappolnak Logan elől egy rivális médiavállalatot, majd belengetik, hogy akár azt a gigantikus felvásárlást is megfúrhatják, amely a családi vállalat, a Waystar Royco jövőjét hivatott biztosítani. Gyenge láncszemek persze most is akadnak, hiszen nagyon úgy fest, hogy a legcinikusabbnak mutatkozó Roman sokadszor sem képes elárulni apját, aki néhány gyengéden parancsoló pillantással és mondattal visszaszerzi fölötte az irányítást. Közben a kiválóan felskiccelt mellékszereplők is teljes erőbedobással helyezkednek: ezen a vonalon továbbra is Tom és Greg közönségkedvenccé vált párosa a legszórakoztatóbb (a duó emblematikus voltát jelzi, hogy immár saját maguk alkotta eposzi gúnynevükön, „gusztustalan tesókként” űzik a verbális szado-mazót).

Ezt a fokozatosan összekuszálódó, ám a korábbi évadokból már ismerős képletet robbantja fel egy szempillantás alatt Logan halála a harmadik epizódban. A fordulat szerencsére rendelkezik a legnagyszerűbb drámák egyik fontos vonásával:

egyszerre sokkolóan váratlan és mégis sorsszerű, sőt, utólag már-már elkerülhetetlennek tűnik.

Hiszen, ahogy említettük, az első pillanattól kezdve ott lebegett ennek lehetősége a sorozat fölött, csak Logan feltámadó vitalitását látva erről szépen megfeledkeztünk az elmúlt években. A mostani fordulat ráadásul szemérmetlenül rímel a 2018-as pilot zárójelenetére, csakhogy közben érzelmileg elköteleződtünk az egytől-egyig visszataszító szereplők mellett, így az érzelmi tétek is az egekbe emelkedtek. Visszatekintve pedig egyértelmű, hogy a negyedik évad első két részében több utalással is megágyaztak Armstrongék a nagy horderejű változásnak. Például azzal, amikor Logan egy hangyányit érzelmileg megnyílt gyerekei előtt („Szeretlek titeket, de nem vagytok komoly emberek”), vagy amikor vacsora közben, hallgatag testőrének kezdett elmélkedni a túlvilágról, sajátos stílusában fejezve ki gyanakvását („Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi következik. De megvannak a kibaszott kételyeim.”). Sokan kitartóan spekuláltak is erről egy ideje, hogy Logan Roy nem éli meg a sorozat végét, ennek ellenére a nézőt ugyanolyan felkészületlenül éri a dolog, akárcsak gyerekeit, akik gyakran a halálát kívánták. A megdöbbenés és a sorsszerűség érzetének keveredése elsősorban az alkotók dramaturgiai érzékét dicséri.

HBO

Már az időzítés is mesteri: a tragédia ezúttal is egy családi ünnepen kulminálódik, csak nem Logan 80. születésnapján, hanem a kissé lesajnált negyedik gyerek, az elnöki álmokat dédelgető Connor esküvőjén. Ide várják sokan Logant is, aki persze – szokásához híven – nem jelenik meg, mert az üzletet helyezi előtérbe, és épp egy svédországi tárgyalásra tart. Halála helyszíne is már-már szimbolikus: ezúttal nem egy felhőkarcolók között furikázó helikopteren lesz rosszul, hanem egy luxus-magánrepülőgépen, valahol az Atlanti-óceán fölött, a semmi közepén, távol a családtagjaitól. Ez a fizikai távolság jól leképezi a köztük tátongó érzelmi szakadékot, és ebből a bizarr alaphelyzetből Armstrongék kihozzák a maximumot, 2023 eddigi legerősebb tévés jelenetét megalkotva. A lényegi eseményt gyakorlatilag nem látjuk, mert a haldokló Logant szinte egyáltalán nem mutatják meg nekünk. Akárcsak az esküvőn unatkozó Kendallék, mi is csak egy híváson keresztül értesülünk az éppen kibontakozó drámáról. A gyerekei tehát csak egy kihangosított telefonon keresztül dadoghatják el utolsó mondataikat az épp szívmasszázst kapó apjuknak, aki, nem tudni, hogy hallja-e még egyáltalán. Ezek a zseniálisan kaotikus, széteső monológok tökéletesen ragadják meg azt a gyűlöletből, csodálatból, félelemből, traumákból és elemi szeretetéhségből gyúrt viszonyt, ami mozgatta a karaktereket ármánykodásaik során.

A színészi alakítások eddig is a sorozat sikerének egyik fő összetevőjét adták, de Jeremy Strong, Sarah Snook és Kieran Culkin még az eddigiekhez képest is szintet lépnek ebben a jelenetben, ahol egy pillanat alatt ugrálnak az elapátlanodott és gyámoltalan kisgyerek, a bosszúvágyó trónörökös és a hideg, számító üzletember érzésvilága között. Ezt nagyban segítette a szokatlan eljárás is. Az esküvői hajón zajlódó részt ugyan napokig forgatták, de a Tom hívását követő, elképesztően intenzív, 27 perces jelenetet egyben, valós időben is felvették, hogy ne szakítsák meg a drámai lendületet és az alakítások ívét. Az epizódról készült külön kis werkfilmben azt mondják az alkotók, hogy ebből a színházi egységben lejátszott, három kamerával rögzített jelenetből végül nagyon sok be is került a végső vágatba. Ezt készséggel el is hisszük nekik, hiszen a színészek arcán tényleg ritkán látott érzelmi kavalkád vonul át, ám úgy, hogy egy pillanatra sem válnak hiteltelenné vagy mesterkéltté. A jelenet pszichológiáját az teszi különösen sűrűvé és többrétegűvé, hogy a sokk és a gyász mellé nagyon hamar bekúsznak a helyezkedési megfontolások is:

Csak mondom, hogy minden, amit ma mondunk vagy teszünk, bekerül a memoárokba, a kibaszott kongresszusi közlönybe, a bizottsági ülésekre, a tőzsdefelügyeleti aktákba. Ha fél óráig köröztetjük a gépet, hogy gondolkodjunk, pletykálni fognak róla és keresztre feszítenek, hogy ridegek vagyunk vagy valami hasonló. Könnyen félreérthetik a tetteinket. Amit ma teszünk, örökké az marad, amit apánk halála napján tettünk. Szóval gyászoljunk meg minden, de ne tegyünk semmi olyat, ami majd korlátozza a mozgásterünket

– mondja egy ponton Kendall a testvéreinek, rávilágítva, hogy innentől egy új játszma kezdődik, a hátralevő hét részben pedig tényleg beindulhat az a bizonyos – címben beígért – utódlási harc, amit eddig az apa zavaró jelenléte nehezített. A szereppel eggyé forró Brian Cox kétségtelenül hiányozni fog, de nem kérdés, hogy akárcsak Hamlet apjának szelleme, Logan mitikussá dagasztott alakja is kísérteni fog a tragédia beteljesedésééig.

Utódlás (Succession), 4. évad, 2021, 3 epizód (és még 7 van hátra), HBO GO. 24.hu: 9,5/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik