Jákob Zoltán, a Crystal Nails tulajdonosa azzal került be nemrég a hírekbe, hogy elvállalta a következő „Nagy Ő” szerepét. A vele készült videóinterjúban egymilliárd forintot érő lakását is megmutatta, ami a 2021-ben átadott belvárosi Szervita Luxury Residences-ben található. Az üzletember többek között egy több millió forintot érő mauritiusi nőszobrot, egy limitált szériás Bibliát, valamint egy strasszkövekkel kirakott földgömböt is megmutatott a kameráknak.
A 300–400 milliót érő berendezés mellett egy tízautónyi fémből készült lépcsőfeljáróról is szó esett, de jól láthatók a csillogó fémfelületek, a hangsúlyos csillárok, valamint a hatalmas, szinte belakhatatlan terek is, amik az új elit lakberendezési és belsőépítészeti ízlését jellemzik. Mielőtt azonban megnéznénk, mi vezetett oda, hogy ez legyen a trend, azt is érdemes megvizsgálnunk, miért fontos a tehetős rétegek legújabb generációja számára a „rongyrázás”.
A cél a reprezentáció
Az enteriőr a kulturális és gazdasági hierarchia kifejezője, ami ugyanúgy kommunikálja a társadalmi státuszt, ahogyan az épületek homlokzata, mérete vagy annak elhelyezkedése – nem véletlen, hogy a tehetősebbek hajlamosak olyan területeket választani lakhelyül, amik szimbolikusan is kifejezik a pozíciójukat. Így például gyakran költöznek magasabban fekvő helyekre és emeletekre (például felhőkarcolókba), ami a világ számtalan nagyvárosában, így Budapesten (például a Rózsadombon és a Hegyvidéken) is megfigyelhető.
Miközben a hivalkodó enteriőröknek szociológiai vonzata is van, a kulturális hatás – már ha nevezhetjük így – is sejthető. Ahogy a New York Times pár évvel ezelőtti cikkéből is kiderül, a designer ruhák és luxusautók után a lakberendezés vált a felső tízezer legújabb őrületévé Oroszországban. Az ország gazdaságát irányító milliomosok és milliárdosok körében, sőt, még a feltörekvő középosztály tagjai körében is a felújítás, avagy a „remont” lett az állandó beszédtéma. Ennek köszönhetően a 2010-es évekre már több száz lakberendező jelent meg a piacon, szemben a millennium környékét jellemző időszakkal. Mindez az Oroszországhoz hasonló illiberális demokráciát követő Magyarországra, illetve a kormány holdudvarának hóbortjaira is kihatással lehet.
Mindazonáltal ezeket a változásokat nemcsak a társadalom bizonyos rétegei határozzák meg, hanem a gazdaságpolitika is erősen hozzájárulhat ahhoz, hogy miért találkozunk egyre több luxusingatlannal az utóbbi időben.
Építészeti beruházások, mint mozgatórugó
Az elmúlt években gombamód megszaporodtak az építészeti beruházások, akár a balatoni természetvédelmi övezetek elfoglalására, akár az új lakóparkokra vagy magánházakra gondolunk. Számtalan elhagyatott főúri épület került rövid idő leforgása alatt kormányközeli kezekbe, így például a Stefánia úti Ligeti-villa, amit a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány vásárolt meg 2016-ban, de több Andrássy úti palota is hasonló sorsra jutott.
A Fidesz gazdaságpolitikáját elnézve nem meglepő ez a tendencia, ugyanis nagyban alapoz az építőiparra. Bár a KSH márciusi tájékoztatása szerint az építőipar a tavaly decemberi adatokhoz képest 5 százalékkal, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,6 százalékkal esett vissza, az építészeti beruházásoknak – és általában az építészetnek – továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kormány. Az új szállodák, villák, rezidenciák pedig vonzó enteriőröket vonnak maguk után.
A felpörgetett ingatlanpiac látványos szeletét teszik ki a luxuslakások. Ezek adásvételére már olyan oldalak is létrejöttek, mint a richlife.hu, ahol a több millió forintot érő karóráktól az ingatlanokon és a birtokokon át a repülőkig és hajókig számtalan exkluzív termék és szolgáltatás között válogathatunk. Hasonlóan kirívó építészeti és designportfóliót vonultat fel az Építechture, ami szintén bepillantást enged a luxusingatlan businessbe. Az oldal videói között a 2022 végén átadott Költő Kertet is megtaláljuk, amiről – bár előszeretettel hangoztatják, hogy a környező fák megóvásával épült, valójában egy korábban teljesen erdős terület letarolásával hozták létre. A Richlife és az Építechture lakásai pedig remek kiindulási pontot szolgáltatnak ahhoz, hogy feltérképezzük a luxus-enteriőrtrendeket.
Imitálás felső fokon
Ahogy az a Jákob-féle rezidencián is látszik, az új elit otthonai a magas minőségű vagy annak látszó anyagoktól (márvány, arany) tűnnek fényűzőnek. A luxust imitáló csillárok, valamint a fém és csillogó felületek minden esetben elengedhetetlennek tűnnek.
Ugyanakkor fontos változás a 2010-es éveket megelőző, tehetős tulajdonosi rétegek lakásaihoz képest (mint például Torgyán József otthona), hogy az új elit a legnagyobb nemzetközi gyártók márkáit is beemeli az otthon tereibe, szemben például az orosz oligarchák otthonaival. Ez azt jelenti, hogy a barokkos hatású, giccsbe hajló bútorok helyett a modern formákat részesítik előnyben. Így például
- egy Bourgie lámpát,
- a Vitra klasszikus famadarait,
- a Fornasetti-tányérokat
- vagy az Edra Vermelha és Grinza székeit.
Ezek legtöbbje olyan exkluzív termék, amiknek az árát csak a forgalmazóktól vagy a gyártóktól kérhetjük be.
Mindemellett ugyanakkor az is látható, hogy a csúcskategóriás tárgyakon túl ikonikus bútorok utánzatai vagy modernnek tűnő, de sorozatgyártott termékek is szerephez jutnak. Ezek tehát egyáltalán nem befektetési célokat szolgálnak, hanem csupán az elegancia illúziója miatt kerülnek a terekbe.
Ugyanakkor a dekoratív tárgyak is „must-have-nek” számítanak a luxusingatlanokban, ahogyan azt Jákob mauritiusi szobra vagy a Költő Kert esete is mutatja, ahol hatalmas szobrok fogadják a látogatót. A kerti üveginstallációkért a villapark ingatlanfejlesztésében is közreműködő Városi Gábor felelt, aki a helyszín nevéhez igazodva magyar költők stilizált arcait formázta meg az egyik alkotásán. Láthatóan közel sem az átgondolt koncepció érdekelte, hanem a technikai bravúr: a mintegy háromszáz üveglapból összeálló szobor három percenként körbefordul, miközben belülről LED-panelek világítják meg.
A művészeti alkotások tehát inkább a látványosságra, mintsem a valós értékre törekednek, és közel sem a kortárs képzőművészeket vagy nívós magángyűjtemény létrehozását támogatják. Egyes műalkotások hovatovább a köztereket elárasztó legrosszabb zsánerszobrokat idézik. A fenti videóban látható ház egyik műalkotásáról így nyilatkozott az építész, Singer Ádám: „Képzeljünk el egy vízfelületet, amin egy könnyed női szobor fogad minket, amikor a bejáratra rákanyarodunk”. Tehát a dekoratív tárgyak szempontjából valóban nem az alkotó kiléte vagy a minőség, sokkal inkább a high-end életérzés számít.
Beszédes belsőépítészet
De nemcsak a lakberendezésben, hanem a luxusingatlanok térkialakításában is közös pontok figyelhetők meg. Míg például a konyhák korábban titkos, eldugott helyek voltak, addig ezek hatalmassá és látványossá váltak – annak ellenére, hogy a tulajdonosok nem feltétlen szeretnek főzni. Bár egyébként is divat az amerikai konyha, a gigantikus méretek egyéb célokat is szolgálnak: felvonultatják a minőségi alapanyagokból készülő pultokat és szekrényeket, a legújabb elektronikus eszközöket, és kényelmes helyszínt biztosítanak a vacsorapartiknak, amik szintén a társadalmi státusz fitogtatására szolgálnak.
A luxusotthonokat továbbá gyakran nagy üvegfelületek veszik körbe, amik – bár energiahatékonyak lehetnek azáltal, hogy sok fényt engednek be, és így gyorsabban melegítik fel a belső tereket – nem veszik figyelembe azt a térpszichológiai szempontot, hogy szükségünk van zárt falakra, máskülönben veszélyérzetünk támad. Tehát az üveg, ami a felhőkarcolók megjelenése óta a modernitás szimbólumává vált, szintén a tehetősséget hivatott megmutatni, és közel sem a jó közérzethez járul hozzá.
A legfeltűnőbb azonban az enteriőrök indokolatlan tágassága. Az úgynevezett „liminal spaces” szabad fordításban határterületet, határmezsgyét jelent, és úgy is mondhatjuk, hogy a Marc Augé által meghatározott „nem-hely” szinonimája. A kifejezést eredetileg az áthaladásra szolgáló terekre használták (például hotelfolyosók, megállók stb.), de az elmúlt években egyre többször nevezik ekként a hatalmas, üres helyeket is, amiket szinte lehetetlen kitölteni.
A liminal spaces az új elit otthonaiban is hangsúlyos szerephez jut. A kihasználatlan terek ismét csak a jómódot reprezentálják. Gondoljunk arra, hogy egy luxusüzletben javarészt csupán néhány terméket állítanak ki, míg egy közértben vagy kínai boltban egymást érik az olcsó árucikkek. Azonban a túlzott tágasság az otthontalanság benyomását is kelti, és bár a szellős berendezés bizonyos fokig kellemes érzetet nyújthat, csupán addig, amíg nem kong tőle a lakás. Nem véletlen, hogy horrorfilmek és thrillerek is előszeretettel alkalmazzák a liminal spacest, hogy kényelmetlen érzést szüljenek a nézőben.
Mindezek alapján felmerül, hogy – ahogyan az építészet, ami nemcsak a politikai, hanem a gazdasági hatalommal bíró rétegek imázsát hivatott növelni – az új elit belsőépítészete és lakberendezése valójában a modernitás köntösébe csomagolt státuszfitogtatás, ami a lakók közérzetét mellékes szempontként kezeli. A belső terek kialakításáért felelős szakemberek láthatóan az ikonikus bútorok és kiegészítők fontosságának megteremtésére törekednek, ami tőlünk nyugatabbra már a középosztály számára is alapvetés. Mindazonáltal ez csak a látszat, hiszen a minőségi választásokat gyakran silány műalkotások és kiegészítők veszik körül. A külsőségek ára tehát a személytelenség.
