Kultúra

Az üvegszemű, drótarcú Einstein néz vissza az ország legabszurdabb köztéri emlékművéről

Bettmann Archive / Getty Images
Bettmann Archive / Getty Images
Ebben a házban sem lakott Einstein – hirdeti már közel nyolc éve. Az ötletet azóta Keszthelyre is átmentették.

Az úton-útfélen feltűnő emléktáblák az esetek túlnyomó részében a házak műemléki védettségéről, egy ott élt híres személyről, történelmi eseményről, vagy épp az adott utca névadójáról mesélnek, az elmúlt években azonban elszaporodtak az országban az olyan, engedéllyel, vagy épp anélkül felállított, de mégis helyükön maradt művek, amik sokszor abszurd humorral mesélnek egy teljesen fiktív eseményről.

Így van ez a székesfehérvári Jókai utcában is, ahol a kinyújtott nyelvű portréja miatt mindenki által jól ismert fizikus, a relativitás-elmélettel a fizikát teljesen átíró Albert Einstein nehezen felismerhető, vörösrézből hegesztett, kék üvegszemmel néző arca a következő felirat társaságában figyeli a járókelőket:

Ebben a házban sem lakott 1912-1916 között Albert Einstein.

A 2015. április elsején, az akkor a házban élő és dolgozó Kocsis Balázs által kihelyezett tábla semmivel sem ad többet, mint amit ígér:

közel nyolc éve tájékoztat a környéken talán sosem járt tudós ott nem lakásáról.

A munka megszületéséről a szobrász 2018-ban a FEOL-nak így mesélt:

Ahogy erre-arra jártam a világban, Prágában, vagy éppen Svájcban sok helyen találkoztam emléktáblával, hogy itt élt Albert Einstein. Jó volt nézni, hogy egy számomra elismert ember több helyen megfordult Európában. Székesfehérvárnak nem volt szerencséje, itt sajnos nem járt, csak kollégája volt a fehérvári születésű Láncos Kornélnak. Ezeknek a gondolatoknak az egyvelegéből született az ötlet, hogy itt ugyan nem lakott, de miért ne lehetne egy tábla erről.

A Lakner József fizikus által leleplezett, az energiamegmaradás törvényének képletét (E = mc²) is mutató művet Kocsis csak egy-két hónapra akarta az utcafrontra tenni, de végül azóta sem tűnt el, sőt, a Balaton nyugati csücskében, Keszthelyen is feltűnt egy hasonló darab.

A hasonló méretű, rejtélyes módon helyére került köztéri szobor Schwarz Dávid, a léghajó feltalálásából fontos részt vállaló helyi fakereskedő (a történetet korábban hosszú cikkben mutattuk be) életére utal:

E házban sem lakott a keszthelyi Schwarz Dávid, 1871 és 1877 között, így itt sem vásárolhatta meg özvegyétől huncut F. Zeppelin a léghajó tervrajzát, és vele világhírnevét. Aztán Berlinben rálelt, azóta nem Schwarzok, hanem Zeppelinek úsznak a légben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik