A lakásbővítés szükségessége, a pénzhiány, illetve a Mekk Mester-szintű öntudat találkozásából a világ minden pontján rendszeresen születnek furcsa házszörnyek, közülük azonban kevés ér fel azzal a csodával, ami vasárnap a furcsa, szürreális, vagy épp vérlázító épületfotókat bemutató Facebook-csoportok egy meglepően nagy szeletében feltűnt.
A Csehország ismeretlen részén – valószínűleg egy kedves kistelepülésen – született képen egy gyanúsan XX. század eleji, a magyar hosszúházakra hasonlító struktúrára sikerült a tetőívhez kellemesen csatlakozó kétszintes bővítést kapcsolni, mégpedig úgy, hogy az udvar felé néző emeleti részt azbeszttartalmú mesterséges palával burkolták:
Erre nem igazán léteznek szavak, a bővítés a célját viszont kétségkívül tökéletesen ellátja.