Kultúra

„Büdös életbe, hogy a gyerek nem a Rammsteint szereti” – egy apuka beszámolója Azahriah Aréna-koncertjéről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Péntek este teltházas koncertet tartott Azahriah a Papp László Budapest Sportarénában, ahova Katz Dávid elkísérte tinédzser lányát, és hasonló cipőben járó apukákkal is szóba elegyedett a küzdőtéren. Koncertbeszámoló.

Pontosan érkezünk a 13 éves kislányommal az Arénába. Léna saját bevallása szerint pár hónapja ismerte és szerette meg Azahriah-t. A TikTokon fedezte fel a dalait, és néhány nap elteltével már fejből tudta őket, vagy ahogy az angol mondaná, szívből.

A 21 éves előadót én tavaly véletlenül csíptem el az utolsó Volt fesztivál nagyszínpadán. Fesztiválozókat fárasztottam hülye kérdéseimmel, egyre többet pillantottam a színpadra, és hosszú percekre lekötött, amit láttam. Az akkor még húsz éves fiú néha a billentyűk mögött, néha gitárral a kezében jó tempóban énekelt trap, reggae és 90-es évekre jellemző R’n’b stílusban.

Első pillanatra lejött, hogy profi produkcióba futottam bele. Sőt, a repohár tartalmának is köszönhetően nagyon elragadtattam magam, odáig jutottam, hogy lehet, hogy ő lesz a magyar Prince.

Azóta konkrétan két számát is fel tudom sorolni, ezek között szerepel a Papa, amit Léna is szeret. Ez utóbbinak nem örülök, mivel mert az első sor eléggé obszcén. És ha már az ízléstelenségnél tartunk, barátaim sorra azzal viccelődtek a koncert előtt, hogy ne engedjem a lányomat TOi TOi vécék közelébe. A poén, ha valaki nem ismerné, arra utalt, hogy tavaly nyáron a művész úr a szolnoki palacsintafesztiválon, a színpad mögötti mobil illemhelyek egyikében volt egy lánnyal – nem a barátnőjével.

Az Arénában többen állnak merch bolt előtt, mint a büfénél. A TikTokra feltölthető digitális emlékek mellé nem árt az osztálytársak előtt Azahriah-pólóban kifutni a padsorok között. A színpadon az előzenekar hozza lázba a tiniket, a Bittó Duo tagjai fekete függöny előtt egy reflektorral megvilágítva mulatós dalokat énekelnek. Megmosolyogtat, hogy a fiatalos tömeg jól ismeri hallottakat, nyilván erre egy válasz létezik: TikTok.

Hasonló korú szülők után kutatok, a küzdőtéren nem messze tőlünk megpillantom Sándor Lacit, aki a legutóbbi Cápák közöttben  szerepelt, ahol a 155 kilós biztonsági őr egy startupötletet szeretett volna eladni a műsor sztárbefektetőinek. Az egyedülálló szolgáltatás célja az lenne, hogy a fiatalok biztonságosan bulizhassanak. Laci látható vagy láthatatlan személyi őrizetet biztosít a gyerekeknek. A rendhagyó vállalkozás annak idején kétmillió forintos kockázatot ért a „cápáknak”. Gondoltam, ma nagyot kaszálhat László, de gyorsan tudatja velem, hogy ma kivételesen nem keres egy fillért sem, saját fiára jött vigyázni.

Katz Dávid

Egy másik apukakülsejű férfit is megszólítottam, az ő ingerült reakciójából hamar tiszta képet kaptam lelki állapotáról:

A büdös életbe, hogy a fiam miért nem a Rammsteint szereti!

Háromnegyed óra késéssel lép először színpadra Azahriah – ebből ítélve lehet, hogy mégsem a magyar Prince ő, inkább a hazai Axl Rose. Az izgalmas színpadi kép összességéből azonnal kitűnik számomra a két álló formátumú kivetítő, mintha két óriási telefonkijelzőt néznék. TikTok-generációs gondolkodás: előre láthatjuk, hogyan is fognak álló formátumban megjelenni a koncert villámfelvételei a kínai videómegosztón.

Léna komoly fizikai munkát végez: első pillanattól az utolsóig rögzíti telefonjával a koncertet. Készül az osztálytársának a tudósítás, megspórolva a verbális beszámolót. A harmadik számnál feltűnik, hogy a dalok nagyon rövidek. Előveszem most már én is a telefonom, de képi rögzítés helyett a stopperórát indítom el. Átlagot vonva 2 perc 12 másodpercig szólalnak meg a slágerek. Ez nem egy koncertélmény, és talán kicsit egomán hozzáállás is: nincs esélyük az együttes tagjainak bizonyítani színpadon. A célközönség viszont minden nap rövid és gyors tartalmakat fogyaszt, ezért így is jól szórakozik. A bulit se húzzák hosszúra, 1 óra 20 perc után vége is van. Eszembe jut, hogy a TikTok egy órára fogja korlátozni a 18 év alattiak számára az app napi használatát, Azahriah talán ehhez akarja hozzászoktatni rajongóit. Számomra akkor telik meg igazán energiával a buli, amikor a társelőadó, Desh ráadásként a koncert utolsó tíz percére megérkezik a színpadra.

Télikabátban nyomja végig a számokat, úgy tűnik, bármelyik pillanatban mehet a busza.

Az utolsó szám a balladisztikus Mind1. Léna végig tátogja, láthatóan nagyon boldog.

Varga Jennifer / 24.hu

Számomra az egész egy profi stúdiófelvételnek tűnt, nem volt meg az igazi koncertélmény. Azahriah kétségtelenül a legmenőbb mai előadó: van ő, és mögötte tisztes távolságban a többiek. Megelőlegezem neki, hogy idővel a koncertjei is élő hatásúak lesznek. Beszédes, hogy legfelkapottabb TikTok-videó a koncertről az lett, amikor az esemény után a kitóduló tömeg a Népstadion metróállomáson egymás hegyén hátán dalolják Azahriah slágereit. Talán ők is érezték, hogy a jegy áráért hosszabb mutatvány járt volna.

Galériánk az estéről

Ajánlott videó

Olvasói sztorik