Kultúra

Keanu Reeves szerint túl messzire mentek a John Wick 4 akciójeleneteivel

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP
Három hónapon át kőkeményen edzett, hogy tudjon nuncsakuzni és driftelés közben tárat cserélni.

Minden eddiginél keményebben edzett Keanu Reeves a John Wick 4-re, amelyet fizikai szempontból élete legnehezebb filmjének nevezett a Total Film interjújában.

Mindez annak fényében is nagy szó, hogy a színész közismerten saját maga végzi akciójeleneteit, amelyből akadt pár az elsősorban akciószerepeiről ismert színésznek. Elmondása szerint a John Wick negyedik részére három hónapon át rendkívül intenzíven edzett, hogy kibővítse a címszereplő gyilokeszköztárát. A nuncsakuzást például kifejezetten nehéznek találta, de még ennél is jobban meggyűlt a baja az egyik autós jelenettel, amely bonyolult koreográfiát kívánt. Meg kellett ugyanis tanulnia driftelni, 180 fokos fordulatot bevenni az autóval, mindezt úgy, hogy közben megtölti a fegyverét, majd lövöldözni kezd.

Túl messzire mentünk?

– tette fel a költői kérdést az interjúban, majd hozzátette, hogy az autós akciójelenetek terén egészen új színvonalat üt meg a film. Reeves szerint a negyedik felvonásban minden eddiginél több akció lesz, pedig abból már az előző részekből sem volt kevés.

A John Wick 4 március 24-én debütál a mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik