Kultúra

Civilek küzdenek egy védett balatoni villa eltűnése ellen

Olvasói kép
Olvasói kép
Villaparkot építenének Balatonalmádiban, ehhez azonban egy még védett házat is le kellene bontani.

December elején számoltunk be arról, hogy az egykor Balatonalmádi területén működő Zsófia Gyermekszanatórium területén, a Pápai Irgalmas Nővérek által száz évvel ezelőtt emelt védett nyaralóépület kiradírozása után épülne nyolc hektáros villapark, a projekt haladását azonban a rossz állapotú épület akadályozza.

A területen lévő értékes fákat megőrző munkák során a jelenlegi tervek szerint hatvankét épület, illetve egy-egy park és játszótér születne – tudtuk meg akkor a beruházást végző Délker Invest többségi tulajdonosától, a MONTAN Vagyonkezelőtől, aminek egyik ügyvezetője, Antal László hozzátette: az MCXVI Építészműterem dolgozik a terület középső részén egy áruházat, illetve üzlethelyiséget vagy kávézót is magában foglaló terveken, amiket 2024-ben akarnak elindítani az építési engedély felé.

A 71. számú főutat a Felsőörsi úttal összekötő, régóta tervezett útszakaszt is valóra váltó munkák egyik kezdeti lépéseként a korábbi nyaraló védettségét kell eltüntetni – ennek egy 2020-as telepítési tanulmányterv szerint nem is lehet igazán akadálya, hiszen az állapota évtizedek óta tartó elhagyatottsága miatt leromlott, így a felújítása pénzügyi oldalról nyilvánvalóan nem lehet megtérülő befektetés.

A Délker ennek tudatában, illetve a 2021 márciusában megkötött településrendezési szerződés értelmében tavaly kérte a védettség eltávolítását, aminek ügye a közeljövőben egy képviselő-testületi ülésen kerülhet majd elő – írtuk, a helyzet azonban hónapról hónapra egyre bonyolultabbnak tűnik.

Egy novemberben született tartószerkezeti szakvélemény szerint a ház nem süllyed, nincsenek repedések a falain, teherhordó szerkezetei pedig szintén megfelelőek, bár a problémák így is súlyosak, hiszen a födémek beáztak (a tetőszerkezet és az emelet feletti fafödémet el kell bontani), a vasbeton részek és a pince pedig jó eséllyel megerősítésre szorul.

A bontás szükségessége mellett egyértelműen állást nem foglaló, a várható magas felújítási költségekre azonban egyértelműen rámutató dokumentum alapján a település főépítésze pusztán a statikai szempontok alapján úgy döntött, hogy

a védettség megszüntetése nem megalapozott.

Olvasói kép

A befektető az önkormányzat kérésére ezután új, az esztétikai szempontokat figyelembe vevő szakvéleményt készíttetett: az egy január 14-i bejárás nyomán született dokumentum szerint az egykori nyaraló értékei az ötvenes és hatvanas években történt átépítések során semmivé váltak, hiszen

  • az eredeti burkolatok eltűntek,
  • az íves üvegezett teraszok és a veranda be lett falazva
  • a nyílászárókat lecserélték, az egykori homlokzati díszeket eltávolították,
  • a ligetes parkot és a kertet aszfaltos sportpálya, illetve (mára lebontott) kiszolgáló épületek váltották,

állagmegóvás pedig a kilencvenes évek óta egyáltalán nem történt, így

az épület sajnálatos módon nem hordozza azokat az értékeket, amik alapján a helyi védettség fenntartása indokolt lenne.

Olvasónk A hátsó homlokzat

A súlyos mondatokat február 2-án újabb bejárás követte, ennek a város Facebook-oldalán közölt fotói jól mutatják az épület mai állapotát:

A bontás mindezek fényében egyértelműnek tűnik, helyiek egy népes csoportja – köztük lokálpatrióták, építészek, műemléki szakemberek, illetve civil egyesületek – azonban úgy érzik, hogy a nyaralónak igenis van létjogosultsága, így Villát a villaparkba! címmel nyílt levelet tettek közzé, amit szerkesztőségünkhöz is eljuttattak.

A több mint kétszáz ember által aláírt szöveg szerzői szerint az építészeti értéket firtató második szakvélemény szerzője, Décsy László nem rendelkezik a Magyar, illetve a Budapesti Építész Kamara által akkreditált szakértői jogosultsággal, valamint szubjektív értékítéletet fogalmaz meg az épülettel kapcsolatban, így a dokumentumot formailag és jogilag is aggályosnak tartják,

sőt, azt javasolják, hogy egy, a városvezetés által felkért független szakértő készítse el a védettségről való döntést megalapozó dokumentumot.

A levél a statikai szakvéleményre rámutatva arra is felhívja a figyelmet, hogy az elhanyagoltság ellenére az egykori nyaraló nem küzd állékonysági gondokkal, a fő szerkezeti elemek jelentős része pedig továbbra is ép, így a homlokzatokon egyértelműen elkülöníthető befalazott részek kibontásával, valamint a födém cseréjével az épület helyreállítható, ennek költségei pedig bizonyára a teljes költségvetés fél százalékát sem érnék el.

Az aláírók mindezek fényében kérik a képviselő-testületet, valamint a város vezetését, hogy ne szavazzanak a védelem eltörléséről, sőt, tárgyalják újra a településrendezési szerződést.

Kérdéseinkkel Balatonalmádi Önkormányzatát, illetve a befektetőt is megkerestük – cikkünk megjelenéséig végül csak az az utóbbit képviselő Antal László válaszolt, aki arról számolt be, hogy február folyamán egyeztetnek még ebben a várossal,

a helyszíni bejárások során azonban sokkal rosszabb állapotot talált, mint remélte, így a szakmai, szakrális, üzleti, illetve építészeti véleménye nem változott.

Az üzletember hozzátette: nem tudja megjósolni, milyen jövő vár az épületre, de próbálják racionális síkon tartani az egyeztetést, amit márciusban várhatóan a képviselő-testület a védettség megszüntetéséről való szavazása követ majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik