Kultúra

Alival küzdött, majd Bud Spencer filmjeiben szerepelt a magyar bokszoló, most azonban már semmire sem emlékszik

Bettmann / Contributor / Getty Images
Bettmann / Contributor / Getty Images
Joe Bugner egy idősotthonban él, és demenciával küzd.

Napra pontosan ötven évvel ezelőtt, 1972. február 14-én Muhammad Ali Las Vegasban egy Joe Bugner nevű bokszoló ellen szállt ringbe, majd a korábbi világbajnoktól nyilvánvalóan meglepő módon csak pontozással tudta legyűrni az ellenfelét.

Bugner neve első hallásra talán amerikainak, vagy britnek tűnik, pedig valójában az édesanyjával az 1956-os forradalom után, mindössze hatévesen Angliába emigráló Kreul Józsefet rejti, aki a ma Szegedhez tartozó Szőregről indulva kis híján az egész világot meghódította – írta az RTL.

Ez az évtized ugyanis jórészt Bugnerről szólt, aki nem csak Ali és Frank Sinatra közeli barátjává vált, esküvőjén pedig Tom Jones volt a tanúja, de Bud Spencerrel is szoros kapcsolatot ápolt, sőt, annak számos filmjében is szerepelt –ő játszotta például az Én a vízilovakkal vagyok Ormondját, az Az Akit Bulldózernek hívtak Orsóját, a Seriff az égből Brennanját, valamint az Aranyeső Yuccában Bronson seriffjét is.

A rövid időre a Streetfighter – Harc a végsőkig című Jean-Claude Van Damme-klasszikusban is feltűnő férfi mindezekből azonban már semmire sem emlékszik – derül ki a cikkből, ami szerint a The Sun munkatársát Bugner fia arról tájékoztatta, hogy

hetvenkét éves apja egy otthonban, súlyos demenciával él, sőt, karácsonykor már őt sem ismerte fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik