Kultúra

Rövidesen a világ legtöbb pénzt hozó filmjévé válhat az Avatar: A víz útja

WALT DISNEY STUDIOS MOTION PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL / AFP
WALT DISNEY STUDIOS MOTION PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL / AFP
A hétvégén már átlépte a kétmilliárd dolláros határt.

733,285 milliárd forint, azaz 2,024 milliárd dollár – jelenlegi árfolyamon ennyi pénz folyt már be a stúdió kasszájába James Cameron Avatar: A víz útja című sci-fijéből – írja az MTI.

A Pandora bolygón játszódó folytatás (kritikánk erről itt olvasható) tizenhárom évvel az Avatar után, december végén debütált a mozikban, majd világszerte azonnali sikert aratott, pillanatok alatt elképesztő bevételi adatokat produkálva.

Cameron korábban megemlítette, hogy a film kétmilliárd dolláros bevételnél már visszahozza a költségeit, ezt a határt pedig most sikerült elérni, köszönhetően a közel 1,4 milliárd dollárdot hozó nemzetközi vetítéseknek.

A stúdió vasárnapi közleményében sem közölte pontosan a film elkészítésének költségeit, a Hollywood Reporter azonban úgy értesült, hogy a produkcióra 350 millió dollárt költöttek, nem beleszámítva a tetemes marketingköltségeket.

Az Avatar harmadik része – amit Cameron már szintén leforgatott – 2024 decemberében kerül majd a mozikba, míg a negyedik 2026, az ötödik pedig 2028 ugyanezen időszakában érkezhet.

A sorozatot indító első epizód 2009-ben nagy szenzációt keltett fantasztikusan látványos képi világával, a Pandora bolygón élő, három méteres na’vi-k pedig minden idők legnagyobb bevételét szállították: 2,9 milliárd dollárt, azaz mai árfolyamon több mint 1050 milliárd forintot.

James Cameron nevéhez a filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből három is kötődik: a két Avatar mellett ugyanis a toplista harmadik helyén álló, Leonardo di Caprio által először unalmasnak tartott Titanicot is ő jegyezte.

Kapcsolódó
Leonardo DiCaprio nagyon nem akart szerepelni a Titanicban, unalmasnak találta
James Cameronnak nagyon be kellett vetnie a meggyőzési képességeit, hogy leigazolja a színészt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik