Feltehetőleg a zsidó tulajdonosok által a II. világháború elején elrejtett vallási és iparművészeti tárgyak százaira bukkantak a közép-lengyelországi Lódz belvárosában álló, XIX. század végi bérházak egyikének felújításakor – írta meg lengyel források alapján az MTI.
A XIX. század folyamán jelentős iparvárossá fejlődött Lódzban a háború előtt a zsidók a lakosság mintegy 40 százalékát adták – ezen családok egyike tartotta kézben a belvárosi Pólnocna utca a felfedezésnek otthont adó házát is, ahol
A fotókon itt látható régiségek többsége ezüstözött – írta meg vasárnap a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
Agnieszka Kowalewska-Wójcik, a bérház felújítását felügyelő helyi szakember rendhagyónak nevezte a leletet, aminek darabjait mostanra már leltározták, restaurálás után pedig a lódzi régészeti és népművészeti múzeumba kerülnek majd.
A tárgyakkal kapcsolatos fejleményekről folyamatosan tájékoztatták a helyi zsidó községet, két megtalált hanukai gyertyatartót pedig a december 22-én, a község által a városi múzeumban szervezett ünnepségen már használtak is.