Kultúra

„Mégis ki választaná Batman helyett a Bruce Wayne-t?” – 6363-klippremier

Szajki Bálint
Szajki Bálint
6363 NEM én című új dala Beton.Hofival és Szendrői Csabával készült, a klip pedig a 24.hu-n látható először.

Vajon milyen hatással van a személyiségre a közszereplés? Milyen az, ha egy embert folyamatosan felismernek az utcán? Erről szövegel Sára Gergely, Gege, vagyis a hivatalos írásmód szerint 6363 a NEM én című új dalában, amelyben az Elefánt frontembereként ismert Szendrői Csaba és Beton.Hofi is közreműködött. A szerző így nyilatkozott a dalról:

A dal azt járja körül, hogy a művész mit adhat át magából a zenén keresztül, és mi az, ami az »imidzs« része, de mások készpénznek veszik. Mennyire nagyítja fel, veszi szóról szóra igaznak a hallgató az előadó által írtakat, mennyire gondolja azt, hogy ismeri őt. Erről úgy éreztem, hogy két olyan »üldözött« személy is relevánsan tudna beszélni, mint a két vendégünk, Beton.Hofi és Szendrői Csabi (Elefánt).

A NEM én klipjét Stámusz Dani rendezte, akinek, mint mondta, az volt a célja, hogy olyan anyag szülessen, amelyből minden újranézés alkalmával egy újabb „easter egg”, egy vicces jelenet kerül elő. Maga a képi megvalósítás egy babaház stílusa, keverve egy lapra kiterített város látképével. A klip szereplői nem a zene előadói, ebben is van egy csavar, de ezt nem lőnénk le előre, nézzétek inkább meg!

A NEM én az ELVESZETT!!4! című, ez év novemberben megjelent lemez hét dalának egyike.

A lemez szövegei a METAMATIKA és a M3T4M4T1K4 lemezzel párhuzamosan íródtak, viszont míg azok sokkal inkább általános dolgokról szólnak, és a túlzások, hiperbolák, eufemizmusok, a problémák és gondolatok erősen túltolt és megfontoltan stilizált feldolgozásai dominálnak bennük, addig itt a nyers őszinteség és a kendőzetlen kimondás kap reflektorfényt. Asszem, most már kimondtam mindent, ami az előző három évben foglalkoztatott

– mondta az albumról 6363.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik