Kultúra

A világ legkisebb, egy tű fokába helyezett betlehemét állították ki egy brit templomban

Graham Short / Facebook
Graham Short / Facebook
A művész egy orvosi mikroszkóp alatt készítette el.

A képet egy birminghami vésnök, Graham Short gravírozta egy tű fokába helyezett apró aranydarabba, amit a northfieldi Szent Lőrinc-templomba látogató vendégek mikroszkóp alatt csodálhatnak meg – írja az MTI.

Munkájához a művész  maga is orvosi mikroszkópot használ, sőt, gyógyszereket is szed azért, hogy lelassítsa a szívverését.

Tulajdonképpen két szívdobbanás között dolgozom

– magyarázta Short, aki mindezek mellett egy botoxhoz hasonlóan működő injekciót is rendszeresen bead magának a szeme mellé, hogy megakadályozza az esetleges izomrángásokat.

Tudom, hogy kissé szélsőséges, amit teszek

– fűzte hozzá mindehhez, de hangsúlyozta azt is, hogy műve nagy tetszést aratott, és sok gratulációt kapott.

A miniatűr betlehemet több, a világ számos részéről érkező betlehemi alkotással együtt állították ki.

Short korábban egy gombostűn örökítette meg Erzsébet királynő képét, amely később 100 ezer fontért (47 millió forint) kelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik