Kultúra

Nem engedtek Teheránban repülőre szállni egy iráni filmest, az útlevelét is elvették

Andreas Rentz / Getty Images
Andreas Rentz / Getty Images
Sőt, nemsokára bíróság elé kell állnia.

A Teheránban élő producer, Reza Dormisian a múlt héten egy indiai nemzetközi filmfesztiválra indult volna, hogy ott lehessen a közreműködésével készült film bemutatóján, a hatóságok azonban nem engedték repülőre szállni – írta meg a Hollywood Reporter.

A férfinak az útlevelét is elvették, így

bizonytalan ideig az országot sem hagyhatja el, sőt, rövidesen egy bírósági tárgyaláson is meg kell jelennie.

A pontos vád egyelőre nem ismert – teszi hozzá a lap, az a férfi ügyvédei szerint azonban egyértelmű, hogy a kialakult helyzetet a korábbi Instagram-posztjai okozták.

A nem csak producerként, de rendezőként és forgatókönyvíróként is aktív, munkáival a világ számos rangos fesztiválján feltűnt Dormisian szimpátiájáról biztosította az Iránban hosszú ideje tüntetőket, sőt, a kormány filmeseket érintő intézkedéseit, valamint Dzsafar Panahi és Mohammad Rasoulof bebörtönzését is elítélte.

Rendszerkritikus gondolatait korábbi filmjeiben is kifejtette, kritizálva az iráni mindennapok szerves részét képező, azokat ellenőrzött keretek közé szorító szabályokat és szokásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik