Kultúra

Hat évet tölthet börtönben a nemrég letartóztatott iráni filmrendezők egyike

J.Sciulli / WireImage
J.Sciulli / WireImage
Dzsafar Panahit még 2010-ben ítélték el, de óvadék ellenében rövidesen szabadon engedték. Most le kell ülnie a büntetését.

Július 11-én a Cannes-i Filmfesztivál szervezői szokatlanul feszült sajtóközleményt tettek közzé, amiben három iráni filmrendező letartóztatásáról számoltak be, majd követelték a szabadon engedésüket.

Egyikük, a Cannes-ban korábban többször is elismert – a Three Faces (2018) a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, a Crimson Gold (2003) pedig az Un Certain Regard zsűrijének díját kapta meg –, Berlinből korábban Arany Medvével (Taxi, 2015), Velencéből pedig Arany Oroszlánnal (The Circle, 2000) hazatért Dzsafar Panahi ügyében most meglepő fejlemények váltak publikussá – írta meg a Variety.

A rangos filmes lap szerint Panahit az Evin börtönnél tett látogatása után – ahol egy ott fogva tartott filmesről akart információkat szerezni – vették őrizetbe, majd szállították egyenesen a börtönbe.

A rendező a BBC perzsa kiadásának nyilatkozó felesége szerint ez mindenféle eljárás lefolytatása nélkül tették:

Jafarnak vannak állampolgári jogai. […] Ahhoz, hogy valakit bebörtönözzenek, előbb be kell idézni. De valakit úgy bezárni, hogy egy börtön előtt tüntet, sok kérdést vet fel. Ez emberrablás.

A kormányellenes propagandával vádolt, az Iránban kézzelfogható korrupciót filmen is bemutató ünnepelt filmrendezőt 2010-ben egyszer már letartóztatták, hiszen támogatta az elnökválasztás után kirobbant tüntetéseket.

Ekkor hat évnyi börtönre ítélték, illetve húsz évre eltiltották a filmkészítéstől. Az ítéletet végül nem hajtották végre: az AFP hírügynökség szerint Panahit két hónappal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték, most azonban a hatóságok célja, hogy a hátralévő időt is letöltessék vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik