Kultúra

Laár András: Galla nem normális, sohasem volt az

A humorista Veiszer Alinda vendége volt, a műsorban többi közt elmondta, miért nem állt szóba 19 évig Gallával, miért nem haragszik egykori kollégájára, és hogy meddig adta kölcsönbe a Karinthy-gyűrűjét.

Laár András volt a vendég Veiszer Alinda beszélgetős műsorában, a korábban a  L’art pour l’art Társulatban szereplő humorista beszélt korábbi kollégájáról, Galla Miklósról.

 A Galla nem normális. Abból kell kiindulni, nem is volt sohase normális, és neki általában az összes emberhez képest más a világképe. Ő egy különleges figura, és én azért tudok megbocsájtani az ilyeneknek, mert magamnak is megbocsájtom azokat a sötét részeimet, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a világosak legyenek”

– mondta a humorista.

A műsorban szóba került Laár és Galla tavalyi konfliktusa.

Mint ismeretes, az MTVA tavaly júniusban úgy döntött, hogy mégsem adják oda a Karinthy-gyűrűt Galla Miklósnak, mert szerintük a humorista  nem méltó a kitüntetésre. Galla ezt követően még Orbán Viktornak is leveleket írt, hogy megkaphassa a gyűrűt, később viszont Laár felajánlotta neki a sajátját, amit Galla elfogadott, a gyűrűt azóta is hordja.

Amúgy meg a Gallának azért adtam oda a gyűrűt, mert neki kell. Neki érzelmileg, a saját lelke szempontjából fontos volt

– mondta a humorista hozzátéve, hogy rossz hangulatban figyelte az elismerés körül kialakult sajtóhisztériát, szerinte az lett volna a jó megoldás, ha kettőjüké lesz a gyűrű, amit aztán váltogatnak. Laár úgy véli, azért kapta, amit Gallával együtt csináltak a L’art pour l’art Társulatban, ezért korábbi társát is megilletné az elismerés. A gyűrűt egyébként csak kölcsönbe, „meghatározatlan ideig” adta Gallának.

Laár a műsorban beszélt az idén megjelent Laáramlás című önéletrajzi könyvéről vagy a gyerekkori emlékeiről, a politikai témákba viszont nem akart belemenni, de azt mondta, megvan a véleménye.

Nem hiszek abban, hogy bárkinek igaza van. Abban hiszek, hogy mindenkinek van igaza a saját szempontjából. A legmagasabb igazság az az, hogy minden igazság szempontoktól függ

– mondta.

A zenészt elmondta, hogy még mindig meglepi, hogy mennyire érvényesek a KFT zenekar régi dalai, a Bábu vagy című daluk például még ma is „szinte forradalmilag hat” amikor eljátsszák.

A műsorban szóba került, hogy évekkel ezelőtt hogyan szakította meg a kapcsolatát Galla Miklóssal. Laár azt mondta, anyagiak miatt vesztek össze.

Én ott abban a pillanatban mondtam, hogy vége. Annyira más a világképe, hogy az nem fér össze az én világommal, de úgy is lehet mondani, hogy hazudott

– mesélte Laár.

Ezután 19 évig nem találkoztak, egészen addig, amíg Galla bocsánatot nem kért Laártól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik