Samhain – Kelta halloween az Aquincumban
2022. október 30., Budapest, III. kerület, Szentendrei út 135.
Mint az tudvalévő, Budapest területén még a római hódítás előtt kelták éltek. Az ő szokásaikat, ünnepeiket lelkesen ápolgatják a fővárosban is, például azzal a programsorozattal, amelyet már negyedik éve rendeznek meg az Aquincumban. Teszik ezt egyebek közt amiatt, mert október végét a kelta naptárban a nyár végeként értelmezték, állítólag ilyenkor a legkönnyebb kapcsolatot létesíteni a szellemvilággal. Emiatt ebben az időben tartották meg Samhain ünnepét, amit a mai halloween ősének tekinthetünk.
Az aquincumi Samhain keretein belül ezen kelta hagyományokat idézik meg: kézműves foglalkozások, mesemondás és ismeretterjesztő programok várnak minden érdeklődőt.
Fontos megemlíteni, hogy a III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak – már ha tudnak lakcímkártyát felmutatni a helyszínen – a belépés díjmentes.
Tősér Ádám: Blokád – magyar filmdráma
Október 20-tól megtekinthető a legtöbb moziban
Már a magyar mozik kínálatában szerepel Tősér Ádám új rendezése, a Blokád, mely értelemszerűen Antall Józsefnek állít emléket az 1990-es taxisblokád eseményeit felelevenítve.
A régivágású történelmi film részletekbe menően foglalkozik azzal, hogy Antall fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát: taxisok tüntetnek az Országház előtt a drasztikus benzináremelés ellen. A város blokád alá kerül, majd hamarosan az egész ország is. Az ellenzék melléjük áll, forradalom van a levegőben. A főbb szerepekben Seress Zoltánt, Vidnyánszky Attilát és Gáspár Tibort láthatjuk.
Talált Tárgyak Tárlata
Földalatti Vasúti Múzeum, megtekinthető december 31-ig
Tizenegy éve már, hogy először megnyitotta a BKV ezt a kiállítást, amellyel a közlekedés eszközökön felejtett meghökkentő tárgyakat mutatták meg az érdeklődőknek. Idén ismét megnyitja kapuit a Földalatti Vasúti Múzeum, megpróbálva választ adni arra is, hogy változott-e valami az elmúlt években: vajon figyelmesebbek lettek az utasok értékeiket tekintve?
A kiállítás azért is érdekes, hiszen a járműveken hagyott tárgyak egy korszak tárgykultúrájának lenyomatát adják: megismerhetjük belőlük az öltözködési divatot vagy az olvasási szokásokat.
Megtudhatjuk, mi történik az elhagyott tárgyakkal, milyen szabályok vonatkoznak kezelésükre és melyek azok a darabok, amiket legtöbbször elhagynak az utasok. A kiállítás minden nap megtekinthető (hétfő kivételével) 10:00-től 17:00-ig, mindössze egy 350 forintos jegyet megváltva.
The Art of the Brick – LEGO-művek minden mennyiségben
Budapest, Király utca 26, december 31-ig megtekinthető
Szeptember 30-án nyitotta meg kapuit a Király utcában található új, LEGO-ra épülő kiállítás. Az Art of the Brick a dán cég építőkockáit helyezi előtérbe úgy, ahogy még sosem láttuk. A világ leghíresebb remekműveinek újragondolt változatába is belefuthatunk, így például Michelangelo Dávid szobrába vagy da Vinci Mona Lisájába is. Nemcsak nézelődni lehet a kiállításon, de építeni is: család legózás várja az érdeklődőket, életkortól függetlenül.
Nathan Sawaya munkáját, kreativitását, látásmódját dicséri a kiállítás, aki egyedülállóan élethű szobrokat és portrékat alkot meg LEGO-kockákból. Van még idő, hiszen december 31-ig lehet megtekinteni műveit minden egyes nap 10:00-től 19:00-ig.
Kamarakiállítások az Aranybástyában
Budapest, I. kerület, Csónak utca 1.
Az I. kerület szívében található Aranybástya étteremben új kezdeményezés ütötte fel fejét: háromhavonta kamarakiállítások cserélődnek az étteremben, így fiatal művészek megmutathatják alkotásaikat.
Az első kiállításon Hegedűs Alexandra képzőművész művei láthatók majd: Ecset nélküli vonások címmel állítják ki munkáit az étteremben. Érdekesség, hogy nemcsak étkezés mellett lehet gyönyörködni a képekben, de meg is vásárolhatjuk azokat, ha annyira a szívünkhöz nő egy-egy darab. Továbbá közösségi festés lehetősége is adott, hogy jótékony célokat segítsünk ecsetvonásainkkal. November 17-ig tekinthetjük meg a műveket az étteremben.
NIOK-nap – olvasás minden mennyiségben
2022. október 29., Budapest, VI. kerület, Révay u. 16.
Szombaton a teljes napot az olvasásnak szentelhetjük, továbbá könyvekről beszélgethetünk a Bálint Házba szervezett Nincs időm olvasni kihívás eseményén. Változatos programokat kínál az esemény, ugyanis lesz:
- irodalmi kvíz,
- írástechnikai és önismereti workshop,
- fenntarthatósági tippeket kapunk az öltözködéshez.
A kisebbek sem unatkoznak majd, hiszen kortárs gyerekversekkel ismerkedhetnek meg, de láthatnak drámajátékokat is. Az esemény vendége lesz például Simon Márton, Dragomán György és Szabó T. Anna is, de először látogat az országba Sara Nisha Adams, akivel Szabados Ágnes fog interjút készíteni.