Kultúra

Gyilkosság miatt tartóztatták le Ludacris menedzserét

Jerritt Clark / Getty Images for Culture Creators
Jerritt Clark / Getty Images for Culture Creators
A lövés még júniusban dördült el.

Szeptember 13-án letartóztatták Ludacris menedzserét, Chaka Zulut, akit akkor könnyű és súlyos testi sértéssel, lőfegyver bűncselekmény elkövetése közbeni birtoklásával, sőt, gyilkossággal is vádoltak – írja a Variety.

A 2019-ben a Spotify zenészekkel való kommunikációért felelős osztályának fejévé vált férfi – aki miután megtudta, hogy keresik, inkább feladta magát a rendőrségen – a vád szerint júniusban, egy atlantai étterem előtt használta a pisztolyát, a lövöldözésben pedig a huszonhárom éves Artez Benton életét vesztette.

A Georgia állambeli bűnügyi rendszer szerint az Ahmed Obafemiként született férfit még ugyanazon a napon szabadlábra helyezték, ennek oka azonban csak a hétvégén derült ki.

Ügyvédje szombaton ugyanis Instagram-posztot tett közzé a témában, amiben arról írt, hogy a rapper önvédelemből lőtt, hiszen a szemtanúk vallomása, illetve a térfigyelő kamerák szerint

legalább négy bandatag támadt rá hátulról, majd földre vitték, ahol ütlegelni és rugdosni kezdték, így egyetlen megoldás maradt: elővenni a fegyverét.

A kialakult lövöldözésben az ügyvéd szerint Zulu hátát is érte egy golyó, így akár életét is veszthette volna a helyszínen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik