Kultúra

Bolgár György: Egyszer kipróbáltam az LSD-t, de úgy éreztem, nagyjából tudom, hogy ez miket hozhat magával

Youtube Partizán
Youtube Partizán

Bolgár György volt Gulyás Márton vendége a Partizán stúdióban, ahol öt és fél órás életútinterjú készült a 76 éves újságíró-riporterrel, melyből szokás szerint egy rövidebb, mintegy másfél órás verzió került fel a YouTube-ra. A jelenleg is a Klubrádió műsorvezetőjeként dolgozó Bolgár elmondta, véletlenül került fiatalon a Rádióba, mivel eredetileg filmrendezőnek készült, de oda nem vették fel. Nemzetközi kapcsolatok szakon végzett, és egy barátja dolgozott a rádióban, az ő javaslatára próbálta meg, felvették, aztán ott is ragadt.

Szerinte viszonylag szabad volt a légkör a Kádár-rendszeren belül  a rádióban, mert a cenzorok elsősorban az MTI-t, az írott sajtót – különösen a Népszabadságot – és a televíziót ellenőrizték, főleg a politikai műsorokat. Ehhez képest a rádió aránylag szabad volt, eleve nem volt erőforrás arra, hogy minden műsort figyeljenek. Ott kezdett dolgozni az induló 168 óra című műsorban, melyet Ipper Pál indított, „akit sokan sok mindennel vádoltak, de amit én ismertem belőle, az abszolút pozitív volt. Előtte Amerikában jó tudósító volt, nem a pártpropagandát visszhangozta, bemutatott egy másik világot.” A rádió vezetője is úgy gondolta, hogy egypártrendszer keretein belül is lehet szabadabban élni, és Bolgár feltételezései szerint Aczél György is segítette ebben, hogy elindulhatott egy 168 óra, ami kicsit szabadabb, meg lehetett vitatni dolgokat több oldalról.

Ippernek köszönhetően jutott el Bolgár arra az eseményre, ahol aztán kipróbálta az LSD-t is: 1971-ben el tudott menni egy jugoszláviai nyári szemináriumra vagy ifjúsági újságíró találkozóra, hat hétig tartott Zadar közelében egy szigeten, és egy amerikai egyetem szervezte. Ezt csak „Sun and Sex Seminar” néven emlegették a résztvevők, és arról szólt az egész, hogyan képzeli el egy fiatal társaság – alapvetően nyugatiak – a világot és az újságírást. Ott egyszer kipróbálta az LSD-t is, de többször nem élt vele:

Nagyon érdekes volt, de ki tudja, hova vezet ez. Arra bátor voltam, hogy kipróbáljam egyszer, de úgy éreztem, nagyjából tudom, hogy ez miket hozhat magával.

Hazaérkezve egyébként fel is jelentette magát az LSD miatt, nehogy problémája legyen belőle.

Arra a vádra, hogy Bolgár későbbi műsora, a Rádiónapló valóban rendszernormalizáló funkciót látott-e el, Bolgár Hofi Géza példájával válaszolt, neki is rendszernormalizáló funkciója volt. „Jobb lett volna Hofi nélkül? Nem lett volna jobb.” Ezért nem tud az ilyen állításokkal mit kezdeni.

Nem akartam magamat soha szabadságharcosnak, se réginek, se újnak beállítani, nem is voltam az, egyesekkel ellentétben, hanem csak a dolgokat akartam szép lassan egy kicsit valóságosabbá, reálisabbá, sokoldalúbbá, hihetőbbé tenni

– mondta a saját szerepéről a Kádár-kori rádiózásban.

Elmondása szerint New Yorkban, a Magyar Rádió tudósítójaként töltött évei alatt szembesült vele, hogy mi az a kiegyensúlyozottság és tényszerűség, ami az amerikai sajtót jellemzi, és könyvet is írt később az amerikai sajtóról szerzett tapasztalatairól. A sajtó politikaformáló hatásáról beszélve azt is írta a könyvében, hogy „egy ilyen kis országban, mint Magyarországon szinte kizárt, hogy egy téma szakértője független legyen bárkitől és bármitől”. Erre azt mondta, hogy most is fenntartja, mert ez egy kis ország, de leginkább a magyar kultúrán is látszik, hogy a legtöbben nem működhetnek valamilyen intézményes támogatás nélkül. Arra a kérdésre, hogy a Klubrádió hallgatósága jelent-e függést, azt válaszolta, hogy igen, olyan értelemben, hogy tudja, hogy meghatározott közönsége van a rádiónak, akik anyagilag is támogatják a rádiót, és van egy általános elvárásuk:

Ha én az Orbán-rendszerrel nagyon megengedő volnék, akkor ezt a műsoromat elvesztettem volna

– mondta, hozzátéve, hogy ha van olyan kormányzati döntés, amivel egyetért, akkor elmondja. Vagy ha fideszes politikussal csinál interjút, akkor is felháborodnak a hallgatók, ez egy állandó vita, de ezeket a kérdéseket fel kell tenni, és mindig próbálja is nekik megmagyarázni az álláspontját. Arató Andrással, a Klubrádió tulajdonosával való viszonyáról pedig így beszélt:

Lehet, hogy nincsenek tulajdonosi jogosultságaim, de a tulaj fontos kérdésekben mindig kikérte a véleményem, előfordult, hogy meg is hallgatta, miközben nyilván nem értünk egyet mindenben, de egy korrekt és demokratikus együttműködés és együttdolgozás alakult ki.

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki véleményvezérnek tekinti-e magát, Bolgár György azt mondta, kezdettől fogva az volt az ambíciója, hogy „beszéljünk olyan fontos kérdésekről, amelyekről az embereknek általában van véleményük. Beszéljünk róla, mert ez formálja a mindennapjainkat.”

Kérdezték Bolgárt arról is, amikor 2015-ben Gyurcsány Ferenc azzal vádolta meg, hogy árt az ellenzéknek a tevékenységével. Bolgár szerint korrekt volt a viszonyuk előtte, ezért meglepte, hogy Gyurcsány hogyan reagált, de nem félt attól, hogy emiatt a hallgatóik elpártolnának, hiszen hova pártolhatnának?

Erre Gulyás megkérdezte, hogy a Spirit FM-et hullarablónak tekinti?

Nem ezt a kifejezést használnám, de nem tekintem őket tisztességesnek.

Az ATV-n is volt műsorban, de aztán szépen leszalámizták, szerinte volt egy megállapodás az ATV tulajdonosai és a rezsim között. Bolgár úgy gondolja, a pénzt kell keresni, hogy miért távolodott el az ATV 2010-től az ellenzéktől, utóbbi nem volt anyagilag abban a helyzetben, hogy megteremtse a feltételeit ennek. Arra a kérdésre, hogyan lehet, hogy a Fidesz ellenzékből kezdte építeni az Hír TV-t, az ATV-nek meg pár év elég volt ahhoz, hogy eltávolodjon az ellenzéktől, Bolgár azt válaszolta, hogy az MSZP-kormányok nem akarták ellehetetleníteni az ellenzéki médiát, a Fidesz viszont ahogy hatalomra került, igen, és mindenkit elijesztettek attól, hogy az ellenzéki médiába fektessenek.

Bolgár elmondta azt is, hogy voltak fideszes vendégei, akik egy bizonyos politikai szintig fogadták a telefonhívásait (így Gulyás Gergely, Kósa Lajos és Navracsics Tibor), de amint előreléptek miniszterré, szóvivővé vagy frakcióvezetővé, abban a pillanatban, hogy egy bizonyos politikai szint fölé léptek, nem lehetett hozzájuk eljutni. Szerinte van egy kiadott utasítás, hogy Bolgár műsorában meddig mehetünk el.

Az újságíró szerint a Klubrádió jelenlegi formájában olyan értelemben a kormány kezére játszik, hogy léteznek és bizonyítják, nincs totális diktatúra:

De a kormány folyton el akar taposni bennünket, azt akarták, hogy dögöljünk meg, és minden támogatónkat elijesztették, csakhogy a közönség anyagilag is támogat, ez nem volt benne a kalapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik