Kultúra

Neil Gaiman helyretette A Hatalom Gyűrűit kritizáló Elon Muskot

KEVIN WINTER / Getty Images / AFP
KEVIN WINTER / Getty Images / AFP

Neil Gaiman visszaszólt a Gyűrűk Ura-előzménysorozatot ekéző Elon Musknak, finoman helyre téve Muskot. Az azóta tömegesen megosztott tweet szerint:

Elon Musk nem kérte ki a tanácsomat abban, hogyan bukja el a Twitter megvásárlását, én pedig nem fordulok hozzá filmes, tévés és irodalmi kritikáért.

Amint arról mi is beszámoltunk, Elon Musknak nem tetszett A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi, ezt pedig egy tweetsorozatban osztotta meg követőivel. Szerinte Tolkien forog a sírjában, a sorozatban ugyanis minden férfikarakter gyáva, seggfej vagy mindkettő, kizárólag Galadriel bátor, okos és kedves. Sokak szerint ugyanakkor Musk tweetjei nem annyira a sorozatról szóltak, sokkal inkább a jó ideje tartó ellenségeskedéséről az Amazont tulajdonló Jeff Bezossal, A Hatalom Gyűrűi ugyanis az Amazon Prime Video sorozata.

Éspedig meglehetősen nagy sikerű sorozat: a sorozatból elérhetővé tett első két epizód már első napján huszonöt millió nézőt vonzott, ami az Amazon saját gyártású tartalmai között abszolút rekord. A sorozatot ezzel együtt nem kerülték el a kritikus hangok, sokak szerint a Gyűrűk Ura bölcs és nemes viselkedésű Galadrieljét itt sima tucat-akcióhőssé tették, és azon is sokan aggódnak – mi is –, hogy tud-e majd a sorozat több lenni, mint egy nagyon-nagyon szép semmiség. Emellett a sorozat RottenTomatoes-értékeléseit egy időre jegelni is kellett, miután tömegével érkeztek lehúzó értékelések kizárólag arra hivatkozva, hogy a sorozatban túl sok a színesbőrű karakter. Musk ez ügyben is írt egy nem teljesen érthető tweetet: szerinte aki azt állítja, hogy A Hatalom Gyűrűit kritizálók rasszisták, azok saját magukat leplezik le rasszistaként.

Kapcsolódó
A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi ambiciózus és fenséges, de beváltja-e majd az ígéreteit?
Döbbenetesen gyönyörű és nagyon sokrétű A Gyűrűk Ura előzménysorozata – és ez eddig elég is. De hogy valóban van-e mondandója és súlya, vagy kizárólag a profitvágy hívta életre, az egyelőre kérdéses. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik