Kultúra ismeretlen budapest

Elutasították egy kétszáz éves alapokon álló belvárosi ház bontási kérelmét

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A Bástya utca 18-ban egykor Csáth Géza is megfordult.

Július végén hosszú cikkben számoltunk be a Belváros szívében álló Bástya utca 18. történetéről, illetve várható sorsáról: a Szentgyörgyvölgyi Péter vezette önkormányzat tavaly decemberben, egy nagy ingatlaneladási hullám részeként vált meg az épülettől, ami 182,655 millió forintért két érdekes hátterű cégnél, a Safe-Gate Kereskedelmi Kft-nél és a PSM Technology Zrt-nél landolt.

A Safe-Gate mögött júniusban jelent meg Rogán Antal korábbi kerületi polgármester grúz barátja, a médiavállalkozóként is ismert Shabtai Michaeli, illetve a PSM Technology, aminek tulajdonosa, a Magyar Lábtenisz Szövetség elnökeként is aktív Csermely Sándor Tibor lapunknak akkor arról beszélt: egyelőre nincs eldöntve, hogy teljes bontással, vagy a mostani épület megtartásával és felújítással számolnak-e.

Ezt a kijelentést erősen árnyalta, hogy július 14-én bontási engedélykérést juttattak el Budapest Főváros Kormányhivatalához, ami végül csak cikkünk megjelenése után két héttel, augusztus 8-án hozott erről döntést: az augusztus 12-én végleg lezárt eljárásban a bontást nem engedélyezték, így kérdés, milyen jövő vár majd az ingatlanra.

Szajki Bálint / 24.hu

A XIX. század hajnalán már álló falak legalább egy részének felhasználásával, 1817-ben emelt házat az 1838-as pesti nagy árvíz után felújították – komolyabb sérülést ekkor számtalan társával ellentétben ugyanis nem szenvedett. A századforduló után vöröslámpás házként használt, számos verekedés mellett a fiatal Csáth Gézát és barátait, köztük Kosztolányi Árpádot is látott épület mai arcát jórészt 1923-ban nyerte el: akkori tulajdona többek közt új földszinti ablakrácsokkal, kapuszárnyakkal, illetve függőfolyosó-korláttal látta el.

A ház teljes története korábbi cikkünkben itt olvasható:

Kapcsolódó
Rogán barátjának érdekeltségénél landolt az egykori szexbarlang épülete, amit nemrég adott el a Belváros
Már megkérték az engedélyt a ház elbontására, amelynek Shabtai Michaeli úgy lett a tulajdonosa, hogy részben megvette azt a céget, amely az év végén az önkormányzattól megvásárolta a különleges sorsú, egykor bordélyházként működő ingatlant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik