A városok képének folyamatos változása természetes folyamat: Budapestről is sorra tűnnek el a rossz állapotú, környezetükbe nem illő épületek, hogy a helyüket kortárs utódok foglalják el, nem mindegy azonban, hogy a változások város-, vagy építészettörténeti szempontból értékes, védtelen épületeket, vagy még városszerte nagy számban létező társasházakat érintenek-e.
Ismeretlen Budapest címmel futó cikksorozatunk egymást követő epizódjaiban sokszor előbbiekre mutatunk példákat, vagy világítunk rá a folyamatok hátterére: az ingatlanbefektetőkre, akik a nagyobb profit érdekében minél több iroda- vagy lakóteret akarnak a megvásárolt területre zsúfolni, illetve a kerületekre, amelyek sokszor rosszul megszabott beépítési határokkal engednek teret mindennek.
Mai cikkünkben az épületállományát a következő években is nagy ütemben frissíteni vágyó Józsefváros a századfordulón
hogy felidézzük a környék egyik legérdekesebb, rövidesen teljesen átalakuló épületének történetét.
A világvárossá váló Budapest híres író-publicistájának nevét őrző Tolnai Lajos utca 25. számú háza első látásra már-már unalmasnak tűnhet, hiszen annak utcára néző arcán semmiféle érdekes díszt, vagy feliratot nem találunk, a dísz-, fűszer- és gyógynövényekkel megtömött szomszédos zsebpark, a Tolnai kert felől azonban teljesen más kép – egy modernnek látszó épületszárny – fogadja a kíváncsi városbúvárt. De mi történt itt, és miért érdekes az épület?
Az özvegy Molcsányi Pálné által közel százötven évvel ezelőtt, 1875-ben épült, a századfordulón már egyemeletes házban eleinte sorban váltották egymást a lakók, közülük azonban kiemelkedett az élete utolsó húsz évét itt töltő üvegművész, a Róth Miksához (1865-1944) hasonlóan számtalan épületen nyomot hagyó Alszászi Waltherr Gedeon, azaz Waltherr Gida (1852-1928) vállalata, az Országos Magyar Üvegfestészet.
Az építészként induló, de hamarosan művészi üvegablakai miatt országos hírnevet szerző Waltherr számos külföldi szabadalom megvásárlásával folyamatosan a legmodernebb munkákat szállította az Osztrák-Magyar Monarchia legkülönbözőbb zugainak templomaiba, zárdáiba, vagy épp középületeibe.
Az ekkor még a híres kőfaragómester, Conti Lipót Antal (1708-1773) nevét viselő utcában álló ház 1924 májusában Hornberg Gusztáv tulajdonába került, aki meglepő ambíciókkal érkezett: ott akarta létrehozni az akkor Magyarországon már rég jelen lévő, de mindent a cég Baden bei Wienben lévő üzeméből importáló Dr. Oetker hazai gyárát.
A milliárdos gyógyszerész
1891-ben egy alig huszonkilenc éves bielefeldi gyógyszerész, Dr. August Oetker (1862-1918) kísérletezés közben meglepő felfedezésre jutott: elkészítette a világ első sütőporát, amit két évvel később Backin néven dobott piacra.
A férfi néhány év alatt Németország egyik leggazdagabb vállalkozójává vált, így rövidesen terjeszkedni kezdett. Cégével először a Monarchia piacát akarta meghódítani, így 1908-ban, a Weisz család Király utcai fűszerkereskedésében megszületett a budapesti kirendeltség, ami ötletes újsághirdetéseinek, illetve ügyes reklámfogásainak köszönhetően rövidesen a mai Magyarország területén is elsöprő sikert aratott.
Az Oetker titka nem csak az egyszerűen használható, megfizethető termékekben rejlett, hanem abban is, hogy a reklámok mellett számtalan, kisebb-nagyobb ingyenes receptfüzettel jelent meg a háztartásokban, amik minden egyes oldalukon a cég sütőporát, vagy alapanyagait hirdették.
Ennél is furcsább, de valószínűleg épp úgy működő megoldás volt a házakban bérelhető lakásokról hírt adó lapok osztogatása – az egész épületet kézben tartó cégek, vagy magánszemélyek helyett intézkedő házfelügyelők ingyenesen kaptak ugyanis a főbb információk (méret, emelet száma, lakbér összege) feltüntetésére alkalmas lapokból, amiken természetesen a cég védjegye, a fehér fej, illetve a „Finom sütemény csakis Dr. Oetker világírű magyar gyártmányú sütőporral süthető!” felirat is szerepelt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását, illetve a trianoni döntését követő időszak hajnalán, 1921-ben Hornbergnek köszönhetően a semmiből újjászületett magyar Oetker-cég önálló leányvállalatként működött, és a korábbinál jóval nagyobb mozgástérrel rendelkezett.
Ezért is nyílt lehetősége Hornbergnek arra, hogy nagyot álmodjon, próbálkozása pedig sikerrel járt: 1924-ben megnyíltak a gyár kapui, a rendelkezésre álló tereket azonban hamar kinőtték, így 1930-ban az építőmesterként, illetve építészként is aktív ifj. Prokisch János tervei szerint,
magyar tőkével, magyar munkáskézzel
modernista – ma ezt sokszor hibásan „Bauhaus-stílusúként” emlegetjük – szárnyat építettek az utcafronton álló épület mögé.
Az épület külső és belső arcát egy 1937-ben kiadott fényképalbum őrizte meg – eszerint a hirtelen tágassá vált épületben nem csak a gyártáshoz szükséges berendezéseknek, de az irodáknak, illetve egy méretes áruraktárnak is bőven jutott hely:
A gyártás zavartalanságának végül Budapest ostroma, a kommunista hatalomátvétel, illetve az azt követő gyors átrendeződés vetett véget. A hivatalosan Dr. Oetker Tápszerművek nevet viselő, számos reklámban egyszerűen csak Ötkerként emlegetett cég a háború után a Szovjetunió kezelésébe került, így orosz ügyvezetők váltották a magyarokat.
A helyzet az államosításokkal újra nagyot fordult: 1949-ben a Nehézipari Minisztérium Vegyipari Főosztályához kapcsolták a nyersanyaghiány miatt kevesebb árut gyártó – a burgonyakeményítő hiánya miatt a pudingpor forgalmazásával teljesen leálló, leginkább szódabikarbónát, illetve sütőport készítő – üzemet, alig néhány hónappal később azonban már a Könnyűipari Minisztérium alá tartoztak.
A Rákosi-kor csúcsára a Dr. Oetker mint márkanév negyedszázadra eltűnt a magyar piacról (1976-ban a Győri Keksz- és Ostyagyár kezdhette újra gyártani), sőt, a céget, illetve az utcát is átnevezték: a telefonkönyvekben, illetve a hirdetésekben 1952-től
A háborút követő nyersanyaghiány lassú elmúltával újra széles termékskálával rendelkező cég a levert forradalom után néhány hónappal már citrompótlóval, szalicillel, vitaminos cukorkával, pezsgő-, palacsinta- és levesporral látta el az országot, sőt, a receptekkel teli füzetek gyártása sem állt le.
A termékek sikeresek voltak – olyannyira, hogy egy rövid írássíl még a sokszor csípős humorral dolgozó Ludas Matyi is tolta a szekerét:
Az épület ennek ellenére rövidesen azonban kirült: 1959. január 1-jén a Sütőporgyár egyesült ugyanis a Kávészeripari Vállalattal, létrehozva a Zamat Kávészer és Édesipari Termékek Gyárát.
Az üzemet néhány hónap múlva a Budafoki útra költöztették (ez az épület rég eltűnt, helyén a Metrodom River lakópark épül), a Tolnai Lajos utcában pedig ipari tanulók oktatására alkalmas tantermeket, illetve tanműhelyet akartak létrehozni.
Erre végül nem került sor, a hátrahagyott terekben 1961-ben ugyanis a cukorgyártási eljárások tökéletesítésén, illetve olcsóbbá tételén dolgozó Cukoripari Kutatóintézet irodái jelentek meg.
Az 1949-ben alapított intézmény 1995-ig az épület kezelője, majd 2017-ig jogutódja, a Cukorkutató Cukoripari Kutató Intézet Kft. révén annak tulajdonosa volt, öt évvel ezelőtt azonban komoly átrendeződés kezdődött: az egykori gyár 2017-2018 fordulóján rövid időre a MEEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., majd a Profit-Optima Holding Kft. kezébe került, ami 2020-ban apportként a Tolnai Resort Kft. tulajdonába adta.
Utóbbi két cégben közös kapocs a korábban a MAVIR felügyelőbizottságát, a Hungexpót, illetve a 2014-ben a Miniszterelnökségbe olvadt Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is vezető, hosszú ideig egy közel húsz éve nyúló belvárosi szállodafejlesztésben is érdekelt egykori Nézőpont-alapító, Petykó András Zoltán, aki a Profit-Optimának alapítása óta az egyik tulajdonosa, a Tolnai Resortból pedig röviddel az épület átadása után szállt ki.
Az érdekes múltú, helyi, illetve fővárosi védettséget nem élvező – pedig ezeket ipari, illetve várostörténeti múltja miatt egyaránt megérdemlő – épület gazdája a férfi távozása óta négy német állampolgár: az ország legkülönbözőbb részein látható térkőburkolatok egy részéért felelős KK Kavics Beton Kft. ügyvezetői, az 1977-ben egy Porsche 911-el német ralibajnokká vált Ludwig Kuhn, Christian Kuhn és Michael Silly, illetve Christian Kuhn testvére állnak, akik vélhetően az első pillanattól az épület gyökeres alakítását tűzték ki célul.
Ezt látszik bizonyítani a főváros legérdekesebb posztmodern otthonait is jegyző Linea Mérnökiroda Kft. oldalán ma is elérhető, építési engedélyig sosem eljutó látványtervek, amelyeken
A néhány éves álom mostanra gyökeresen átalakult: május 21-én ugyanis egészen más tervek tűntek fel az állami építésügyi rendszerben, sőt, július 22-re zöld utat is kaptak a legtöbb kérdésben a kerületek helyett döntő Kormányhivataltól.
A Perényi László (PESCHTI Építészeti Tervezőiroda Kft.) által készített aktuális terveken
Az utcafronton a szomszédos 27. számú házzal egyező magasságúvá váló épülettől a két szintnyi ráépítés élesen elkülönül majd, sőt, azok egyértelműen kiugranak majd a homlokzat síkjából, ez azonban nem feltétlenül jelent jót, hiszen az összkép a szemközti járdáról nézve
Az újabb két emelettel a főépület fölé magasodni vágyó udvari szárny egy részén a helyszínrajz szerint tetőteraszt, illetve zöldtetőt alakítanak majd ki, így a végeredmény legalább ennyiben barátságos lesz majd – kérdés azonban, hogy miként had majd mindez a két évvel ezelőtt kialakítani kezdett szomszédos kert jövőjére, illetve az is, hogy az átalakulással sérül-e bármilyen, járókelők számára nem látható építészet- vagy várostörténeti érték.
Egy dolog azonban biztos: a jórészt eszköz nélkülivé vált kerületi önkormányzatok egyedül a beépítési szabályok szigorításával, illetve a kerületi tervtanácsok határozottabbá válásával vehetnék fel a kesztyűt a befektetők akaratával szemben.
Nem használja ki a rendelkezésére álló kereteket
A telek tervezett beépítettsége az eredetihez képest csökken, a zöldfelület pedig nő – derül ki a helyszínrajzról, ami első hallásra talán jól hangzik, de valóban csak apróságokról van szó: a zöldfelület esetén a tetőre tervezett 28,77 négyzetméternyi zöldtető például mindössze 25%-ban számít be a mutatóba (ez így 7,22 m²-t jelent), a belső udvarból pedig egy 16,88 m²-es szeletet zöldítenek majd, de meglepő módon ezek végösszege (24,1 m²) is növekedést jelent majd a korábbi állapothoz képest.
Az igazi meglepetést mégis a magassági korlátok jelentik: az utcai építménymagasság 19 méteres maximuma helyett a Tolnai Resort mindössze 16,1-el számol, de a hátsó szárny 23 méteres felső korlátjának is alig több mint háromnegyedét érik el: azt 17,72 méter magasra nyújtóztatják majd.
A témában felmerült kérdéseinkkel augusztus 9-én a Tolnai Resort Kft.-t is megkerestük, ami válaszában arról írt, hogy az aktuális építési körülmények között jelenleg épp azt kutatják, miként tudnák a projektet zökkenőmentesen megvalósítani.
Részleteket épp ezért nem osztottak meg, de elárulták: bontás helyett át-, illetve ráépítést és felújítást kívánnak megvalósítani, céljuk pedig
Kérdés persze, hogy ezt a már engedéllyel tervező tervek mentén valósítják-e majd meg.
A témában a Józsefvárosi Önkormányzatot is megkerestük, amely válaszában arról írt, hogy a Tervtanács két alkalommal is tárgyalta a bemutatott terveket, azokat pedig településképi szempontból előremutatónak találta, sőt, kijelentette:
A meglévő épület újragondolásával, az újjal történő kombinálásával harmonikus egyensúlyt, anyaghasználatával pedig egy friss és innovatív példát mutat.
A kerület főépítésze az önkormányzat sajtóosztályán keresztül hozzátette:
Az építész figyelembe vette a meglévő adottságokat. Optimálisan ötvözte a meglévő és új épületrészeket és tömegeket és anyagokat. A kialakult végeredmény egy jó válasz a feladat megoldásaként.
