Kultúra

„Élete első szakmai díját” nyerte Herendi Gábor

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Hétvégén zajlott a XIII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen. Vasárnap este ünnepélyes gála keretében vehették át a Bujtor István-díjat a fesztivál versenyfilmes programjának legjobbjai, de a filmek alkotóit szakmai területenként is díjazta a zsűri.

A nagyjátékfilmek között a Szabó Győző életrajzi ihletésű könyvéből született Toxikoma kapta a Bujtor István-díjat. A fesztivál közleménye szerint Herendi Gábor rendező a díjátadón elmondta: élete első szakmai díját veheti át, amit minden más kitüntetésnél nagyobb jelentőségűnek tart (Herendi egyébként 2003-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok különdíját is a Valami Amerikáért, illetve 2009-ben Balázs Béla-díjat kapott). A rendezővel tavaly ősszel készítettünk interjút, akkor hosszan beszélt róla, hogy nagy közönségsikert aratott filmjei ellenére a Nemzeti Filmintézettől nem kap lehetőséget.

Van egy grafikon az idén megjelent összes magyar film nézettségéről, ami alapján a Toxikoma egyedül csinált többet, mint az összes többi együttvéve, és a legnézettebb magyar filmek közül ötöt én csináltam. Most meg hat filmtervem van kidobva

– mondta.

Kapcsolódó
Herendi Gábor: Eddig csendben maradtam, mert szerettem volna még filmet csinálni
Bár a legnézettebb magyar filmek közül ötöt ő jegyez, évek óta nem jut állami filmtámogatáshoz Herendi Gábor, aki tehetetlenségét a közelmúlt közéleti botrányait kifigurázó politikai szatírába csatornázta. Interjú.

A fesztivál Bujtor István-életműdíjával Koltai Róbertet tüntették ki. A Jászai Mari-díjas színész, rendező – Bujtor István életműve nyomán – a humor, a derű, a rejtély és a titokzatosság jelenlétéért, eddigi pályafutása során színészi és rendezői munkájáért, és a XIII. Bujtor István Filmfesztiválon az Elvtársak és a Korai menyegző című filmekben nyújtott alakításával érdemelte ki a rangos elismerést – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik