A 21. században szocializálódott nemzedékek számára a Sziget Fesztivál olyan állandóság érzetét keltheti, mint a karácsonyi díszvilágítás vagy az augusztusi tűzijáték: minden évben van, függetlenül attól, hogy próbálunk-e róla tudomást venni vagy sem. Ezért is érezhették sokan a kizökkent világ újabb jeleként, hogy két egymást követő évben is elmaradt a fesztivál: az eddigi utolsó Sziget idején még Tarlós Istvánnak hívták Budapest főpolgármesterét, az őszi nagykoncertjére készült az Omega, és 330 forintba került egy euró. Most viszont visszatérnek a brit és holland fiatalokkal tömött HÉV-szerelvények, és ismét a koncerteké és egyéb rendezvényeké lesz a főszerep az Óbudai szigeten.
Cikkünkben most a legizgalmasabbnak tűnő koncerteket emeljük ki, azzal a kitétellel, hogy természetesen nemcsak zenei események vannak a Szigeten. Mint ahogy az is igaz, hogy ezeknek egy tekintélyes része sem szigorú értelemben vett koncert, lásd a Ticketswap Party Arena vagy a Samsung Colosseum műsorát, nem beszélve a Magic Mirrorról és az egyéb apróbb helyszínekről, melyekről már sokszor és sokan megírták, hogy gyakran a fesztivál legizgalmasabb programjainak adnak otthont. Justin Biebert és Dua Lipát pedig az ajánlónk nélkül is látni fogják épp elegen.
Stromae
A belga énekes-dalszerző koncertje az idei Sziget egyik legnagyobb attrakciójának ígérkezik, a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás is ezt emelte ki az interjúnkban. Stromae (eredeti nevén Paul Van Haver) leginkább onnan lehet ismerős sokaknak, hogy nyolc évvel ezelőtt kaotikus jelenetek játszódtak le a szigetes koncertjén, akkor a szervezők rosszul mérték fel az iránta való érdeklődést, és egy kisebb színpadra tették. Most ilyesmi veszély nincs, Stromae megkapta az őt megillető helyet a Nagyszínpadon, ahol bemutathatja látványosnak ígérkező, sokféle hatást magába olvasztó műsorát. Az énekesre egyformán hatott a francia sanzon, a hiphop, a modern elektronikus pop, sőt a legkülönfélébb afrikai vagy latin-amerikai műfajok is (Stromae édesapja egyébként ruandai volt). A belga világsztár koncertje még úgy is nagy élmény lesz, ha nem értünk franciául, pedig a dalai igen szövegcentrikusak, ám Stromae azok közé tartozik, aki pusztán a zenéjével is le tudja dönteni a nyelvi akadályokat. (Augusztus 12., szombat, 19.30)
Arctic Monkeys
A 21. század egyik legmeghatározóbb rockzenekara, az Arctic Monkeys nem először lép fel a Szigeten, hiszen akárcsak idén, már 2018-ban is ők zárták a fesztivált. Hiába fogadták sokan értetlenkedve és ellenszenvvel abban az évben frissen megjelent albumukat, a brit indie rock hangzást és keményebb riffeket végleg maga mögött hagyó Tranquility Base Hotel & Casinót, Alex Turnerék a régi rajongóknak sem okoztak csalódást: lelkesen vetették bele magukat a koncertbe, és jó érzékkel, kíméletesen adagolták új, poposabb dalaikat a régi rockslágerek közé (a koncert közben gyülekező viharfelhők pedig még egy kis plusz drámai feszültséggel is szolgáltak a fellépéshez). Joggal várható tehát, hogy az Arctic Monkeys idén is nagy bulit csinál a zárónapon. Lehet majd megint ugrálni/bólogatni az Do I Wanna Know?-ra és az R U Mine?-ra, és jó eséllyel az idén megjelenő hetedik stúdiólemezéről is eljátszanak majd egy-két dalt, ami még akkor is izgalmas, ha a hírek szerint ez sem kanyarodik vissza a rockosabb vonalhoz, inkább a legutóbbi album lightosabb vonalát viszi majd tovább. (Augusztus 15., hétfő, 21.15)
Slowthai
Ha igazán emlékezetes bulira, esetleg balhéra vágyunk, azt könnyen lehet, hogy ettől a brit rappertől kapjuk meg. Slowthai (Tyrone Frampton) ugyanis éppen az az előadó, akire egy ilyen robbanásveszélyes időszakban szükség van, mint amilyenben mostanság élnek a brexit megviselte britek: egyszerre hatott rá a brit hiphop, azaz a grime utcai keménysége és a punk politikussága. Ennek megfelelően Slowthai fellépései túltengenek az energiától, szövegei tele vannak a brit politikusoknak címzett vaskos kinyilatkoztatásoktól, és képes lenne egymaga kirobbantani egy kisebbfajta forradalmat is talán, ha ez volna a célja. Azaz Slowthai azon kevés mai előadók közé tartozik, akinek van valami mondanivalója azon kívül is, hogy ő maga a legfontosabb ember az egész világon. (Augusztus 12., péntek, 20.15)
Fontaines D.C.
Egy rockzenekar, amely annak ellenére futott be mostanság, hogy egyre kevésbé a hagyományos zenekarokról szól a popzene. Az ír Fontaines D.C. büszkén régimódi, a zenéjük pedig olyan posztpunkosnak vagy indie rocknak kategorizált, zúzós gitárzene, amelyhez hasonlót már évtizedekkel ezelőtt is játszottak zenekarok brit vagy ír garázsokban. Az öttagú Fontaines D.C. azonban elsősorban ír, szövegeikre legnagyobb hatást ír költők gyakorolták, Yeatstől és Joyce-tól kezdve nálunk teljesen ismeretlen alkotókig. Ebből kifolyólag a zenekarra jellemző valamiféle líraiság is, és ez az elegy tette a Fontaines D.C.-t az elmúlt három év egyik legsikeresebb új rockzenekarává világszerte. (Augusztus 15., hétfő, 0.00)
Sam Fender
Úgy tűnik, ha valakit Fendernek hívnak, szinte kötelező gitárrockot játszania. Erre Sam Fender az élő bizonyíték, pedig a fiatal brit zenésznek semmi köze a legendás gitármodelleket megalkotó kaliforniai hangszertervezőhöz, Leo Fenderhez – már a néven túl, és persze azon, hogy általában ő is a cég egyik gitárját, a Jazzmastert használja a fellépések során. Az 1995-ös születésű Sam Fendernek nem volt könnyű gyerekkora, tizennyolc évesen viszont egy pubban zenélgetve fedezte fel tehetségét egy zenei menedzser, aki szerződést ajánlott neki. Innentől még kellett neki pár év, hogy kitűnjön a mezőnyből, de 2017-es debütáló kislemeze, a Dead Boys óta a brit rockzene új üdvöskéjének számít, aki sorra kapja a díjakat, Billie Eilish előtt lép fel Glastonbury zárónapján, és akiről ugyanúgy elismerően beszél Elton John, Ronnie Wood vagy épp Adele. Dalaiban számtalan hatás felfedezhető az Oasistől Joni Mitchellen át Bruce Springsteenig, és vannak ugyan vannak karcosabb dalai is, sikereit eddig inkább a dallamos és kissé elégikus, rádióbarát rockhimnuszokkal érte el. A Sziget Nagyszínpadán most élőben is megnézheti bárki, mitől számít Fender az utóbbi évek egyik legnagyobb léptekkel menetelő fiatal tehetségének. (Augusztus 15., hétfő, 19.30)
Woodkid
Ha valaki péntek este kint lesz a Szigeten, és valami különös okból mégsem Justin Bieberre vágyik, akkor jó szívvel ajánljuk neki Woodkid koncertjét az egykori A38 Színpad helyén felállított Freedome Színpadon. A művésznév a sokoldalú francia alkotót, Yoann Lemoine-t takarja, aki kliprendezőként indult (dolgozott Katy Perrynek, Mobynak és Lana Del Rey-nek is), aztán bő tíz éve robbant be zenészként is. Az eredetlegenda szerint az billentette el a zeneszerzés felé, hogy egy forgatás során maga Richie Havens, a ’60-as évek amerikai folkzenei mozgalmának nagy alakja ajándékozott neki egy ukulelét (más verziók szerint egy bendzsót). Első nagylemeze, a The Golden Age 2013-ban jelent meg, amit azon a nyáron egyből élőben hallhatott a Sziget közönsége is. Ám Woodkid láthatóan nem a mennyiségre megy, ezt követően ugyanis hét évet kellett várni második albumára, a 2020 őszén – vagyis a járvány kellős közepén – kiadott S16-ra, amely tovább fokozta a The Golden Age teátrális, melankolikus és sokrétegű hangzásorgiáját. A lezárások és lefújt fesztiválszezonok miatt természetesen Woodkid sem nagyon tudott azóta turnézni, így remélhetőleg nagy élvezettel veti majd bele magát a pénteki budapesti koncertbe is. (Augusztus 12., péntek, 22.15)
Tame Impala
Kevin Parker kilenc éve járt először a Szigeten: akkor a Tame Impala egy frissen befutott, pszichedelikus rockot játszó zenekar volt, mely még elsősorban az indie közegben volt népszerű. Azóta viszont az ausztrál zenész (aki a turnéin kísérőzenészekkel egészül ki zenekarrá) modernizálta a hangzását, beemelte az elektronikát, miközben olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Kanye West, Lady Gaga és Travis Scott. Az egyre elszálltabb, belassultabb és elidegenítőbb hatású Tame Impala-lemezek azonban azt is mutatták, Parker inkább a stúdióban érzi otthon magát, semmint a koncertszínpadokon, úgyhogy soha jobbkor nem próbálhatna erre rácáfolni, mint most egy sikeres koncerttel a Nagyszínpadon. (Augusztus 14., vasárnap, 21.15)
Princess Nokia
A meglehetősen férfiközpontú felhozatalból azért kiemelkedik ez az amerikai rapper, aki Slowthai-hoz hasonlóan a hiphop dühös és társadalomkritikus oldalát mutatja, zenéjére pedig komoly hatást gyakorolt a nu-metal és a rock is. Ennek köszönhetően energikus és szabadszájú fellépései is vannak Princess Nokiának (Destiny Frasqueri), aki akkor se jön zavarba, ha valaki primitívségeket kiabál neki a nézőtérről. Utóbbira azért remélhetőleg nem fog sor kerülni a Szigeten, ahol minden bizonnyal elővezeti legnagyobb sikerét, a tavalyi Slumber Partyt is, még úgy is, hogy az egy Ashnikkóval közös szám. (Augusztus 15., hétfő, 20.15)
Iceage
Ha az Arctic Monkeys nagy átalakuláson ment át az elmúlt másfél évtizedben, akkor mit mondjunk az Iceage-ről, amely zajos, nihilista garázspunkból érkezett meg tíz év alatt a spritituális és romantikus érzékenységet mutató posztpunk balladákhoz? A koppenhágai tinédzserekből alakult zenekar 2011-ben robbant be New Brigade című lemezével, amelyen nemcsak a szövegek voltak karcosak, de az is a koncepció része volt, hogy a megállíthatatlanul zakatoló torzított gitár és dob mindent letapos, maga alá gyűrve az énekszólamokat is. Hogy azóta mekkora utat tettek meg, azt ékesen szemlélteti tavaly megjelent ötödik lemezük, a kiváló kritikai visszhangot kapott Seek Shelter, amelyen kevésbé zajos, cserébe sokkal érettebb dalok szerepelnek. Az énekszólam immár teljesen az előtérben érvényesül, vonósok és gospel kórus is kíséri, a szövegekben pedig a költői finomságok, sőt vallási témák is rendre helyet kapnak. Nem véletlen, hogy a dalok nagy részét szerző frontembert, Elias Bender Rønnenfeltet gyakran hasonlítják Nick Cave-hez, aki szintén a fékezhetetlen punk tombolástól indulva vált a spirituális balladák főpapjává. Rønnenfelt nagy tisztelője is Cave-nek, de azt azért hangsúlyozta interjúkban, hogy a zenéjükben az ő hatása mellett ezernyi más előadóé érvényesül még, és amúgy is, minden zenekar a saját útjukat járja. Ezt élőben is bizonyíthatják hétfőn, a Sziget zárónapján, ahol az idei koncertfelvételeik tanúsága alapján jó arányban keverik majd a zúzást az érzelmesebb pillanatokkal. (Augusztus 15., hétfő, 17.00)
Kid Francescoli
Bár már kerek húsz éve zenél, Mathieu Hocine elektronikus popzenekara csak az utóbbi években vált igazán ismertté. A szülővárosa focicsapatának drukkoló marseille-i zenész gyerekkori kedvenc futballistájától, az uruguayi Enzo Francescolitól vette kölcsön a művésznevét, és ugyan szólóprojektnek indult, később kiegészült az énekesnő Julia Minkinnel, akihez további kiegészítő tagok is csatlakoztak. Kisebb sikerek után a Kid Francescoli az előző évtized közepére vett igazán nagy lendületet, onnantól kezdve a visszafogott, franciásan elegáns elektropopjuk egymás után került sorozatokba és reklámokba, no meg a hallgatók Spotify-playlistjeire is. Idén májusban már felléptek az Akváriumban, most pedig nemzetközi közönség előtt léphetnek szintet. (Augusztus 14., vasárnap, 17.00)
