Kultúra

Augusztusban kiderül, hogyan emelkedett fel a sárkányok véréből származó uralkodócsalád

HBO Max
HBO Max
A hónap egyértelműen a fantasy-kalandfilm rajongókat célozza meg, hiszen a Sárkányok háza mellett sokan várják a Sandman sorozat premierjét is, a Kulcs a zárját pedig az utolsó évadával jelentkezik. Búcsúzik a See is, miközben újabb bőrt húz le a Disney+ a Star Warsról és a Marvel-univerzumról.

Az egész évben nincs talán olyan premier, amit annyian várnának, mint a Trónok harca előzménysorozatáé, míg a Netflix Neil Gaiman Sandman sorozatát állítja csatasorba a Sárkányok háza ellen. Az is jól látszik, hogy a Netflix és az HBO Max is ezekben a zászlóshajókban bízik elsősorban, mert egy-két kivételtől eltekintve a további kínálatuk már meglehetősen nyáriasnak hat, miközben dráma kategóriában egyértelműen az Apple TV+ és az Amazon erősebbnek tűnik a hónapban. A Disney+ sem okoz meglepetést, de szeptemberre a streamingszolgáltatók vélhetően újra felpörögnek majd. Addig is itt van még további ötletekért a júliusi ajánlónk.

Kapcsolódó
Júliusban a streamingcégek is nyaralnak, de így is sok új sorozat érkezik
Rögtön a hónap első napján befejeződik a Stranger Things-évad, de utána labdába rúghat az Amazon és Chris Pratt vagy az Apple és Taron Egerton, és a Resident Evil újratöltése is biztos sokakat lázba hoz.

Város a hegyen 3, HBO Max

Augusztus 1.

A bostoni bűnüldözés és korrupció világába alámerülő drámasorozat harmadik évadában Jackie Rohr (Kevin Bacon) az FBI-tól kilépve új munkát kap, míg Decourcy Ward (Aldis Hodge) kerületi ügyészként lehetőséget lát arra, hogy lecsapjon a bűnügyi igazságszolgáltatási rendszer tönkretevő gépezetre.

Cafe Minamdang, Netflix

Augusztus 1.

A koreai krimi-vígjáték története a címbeli kávéház körül forog: a gyanús vállalkozás egy állítólag mindentudó sámán szolgáltatásait kínálja, és ezzel felkelti egy kitartó rendőrfelügyelő figyelmét.

Ipar 2, HBO Max

Augusztus 2.

A londoni befektetési bank ambiciózus fiataljairól szóló brit sorozat második évadában a főszereplők már nem bújhatnak a kezdő státuszuk mögé, az üzleti környezet ugyanis egyre keményebb. Pláne, hogy a bankot új, amerikai menedzsment vezeti.

Jó reggelt, Veronica!, Netflix

Augusztus 3.

Új évad készült a brazil krimisorozathoz, melynek főhőse egy Sao Pauló-i nyomozó, Veronica (Tainá Müller), akit azonban az első évad végére halottnak hiszi a világ. Az új évad Veronica személyisége sötét oldalára is jobban rávilágít, és az okokra is, amiért az lett belőle, aki.

Végtelen éj, Netflix

Augusztus 3.

David Perrault fantasztikus thriller-sorozatának főhőse, a tizenhét éves Eva találkozik egy csoport tinédzserrel, akik pszichotróp drog segítségével szabadon mozognak álmaik és a valóság között. Ebből azonban hamar rémálom lesz.

Sandman: Az álmok fejedelme, Netflix

Augusztus 5.

Neil Gaiman saját képregényeiből fejlesztett fantasy sorozata a Netflix augusztusi ütőkártyája lehet, eleve nagy várakozás fogadja, amit a szereplőgárda csak fokozott. A főszerepeket Tom Sturridge és Gwendoline Christie játsszák, miközben a mellékszerepekben lesz látható Charles Dance, Stephen Fry vagy David Thewlis. Ha minden jól megy, a sorozatban a modern mítosz és a sötét fantasy keveredik a történelmi drámával és ismert legendákkal.

Megöltem az apámat, Netflix

Augusztus 9.

A lány a képen rendezője, Skye Borgman új, háromrészes true crime dokusorozata Anthony Templetről szól, aki meggyilkolta az apját, Burtöt.

Locke & Key – Kulcs a zárját 3, Netflix

Augusztus 10.

Bár nem lett a várt nagy durranás az azonos című képregényből készült horror-természetfeletti drámasorozat, így is sokan bánják, hogy ezzel a harmadik évadával el is búcsúzik a nézőktől. Az alkotók azt ígérik, minden szálat szépen elvarrnak majd, és senkinek nem lesz hiányérzete az évad végén.

Micsoda csapat, Amazon Prime Video

Augusztus 12.

Az azonos című, 1992-ben bemutatott film sorozatos remake-je új cselekményszálakat is ígér, de a lényeg természetesen a női baseball csapat, mely a második világháború idején küzd az előítéletekkel. Most ugyan nem lesz Tom Hanks vagy Madonna, mint a filmben, de az egyik alkotó, Abbie Jacobson játssza a főszerepet, és látható a sorozatban D’Arcy Carden és Nick Offerman is.

Öt nap a kórházban, Apple TV+

Augusztus 12.

Az idén erős évet produkáló Apple TV+ többek között kórházsorozattal jelentkezik a hónapban, ez azonban valós eseményeken alapul. A Katrina hurrikán pusztításakor egy kórház személyzete kénytelen kemény döntéseket hozni, melynek következményei még hosszan elkísérik őket. A főszerepet Vera Farmiga játssza.

A mintacsalád, Netflix

Augusztus 12.

A hónap második koreai krimisorozatának főhőse, egy egyetemi professzor véletlenül egy autónyi pénzt zsákmányol egy drogkartelltől, és csak úgy mentheti meg az életét, ha beáll drogfutárnak.

Amazon: ügyvéd, Disney+

Augusztus 17.

Nincs leállás a Marvelnél: ez most egy vígjáték-sorozat, a főhőse Jennifer Walters (Tatiana Maslany) ügyvédnő, aki szuperhősök jogi ügyeire specializálódott, és csak látszatra harmincas szingli nő, mivel emellett egy zöld, kétméteres, szupererős Hulk is.

Magas hőfokon, Netflix

Augusztus 17.

A Ki ölte meg Sarát? című sikersorozat alkotója, José Ignacio Valenzuela új sorozatának főhőse Poncho, aki a testvére gyilkosát keresve egy tűzoltócsapathoz szegődik, ahol szerelmet ugyanúgy talál, mint rejtőzködő sorozatgyilkost.

Bad Sisters, Apple TV+

Augusztus 19.

Egy belga sorozat, a Clan inspirálta Sharon Horgan feketekomédia-sorozatát, melynek főhősei a Garvey nővérek, akiket szüleik korai halála és az az ígéret köt össze, hogy mindig megvédik egymást. A főszerepet maga Horgan játssza, Sarah Green és Eve Hewson társaságában, de látható a sorozatban Claes Bang és Anne-Marie Duff is.

Visszhangok, Netflix

Augusztus 19.

Az ausztrál thriller sorozat egy ikerpárról, Leniről és Gináról szól (Michelle Monaghan játssza mindkettőt), akik titokban felcserélték életüket, mely felnőttként kettős élethez vezetett, ahol két otthonon, két férjen és egy gyermeken osztoznak. Tökéletes világuk akkor borul fel, amikor az egyik testvér eltűnik.

A lány a tükörben, Netflix

Augusztus 19.

A Menedék rendező-forgatókönyvírója, Sergio G. Sanchez új horror sorozatának főhőse Alma, aki egy baleset egyedüli túlélőjeként amnéziával tér magához, és a lakása is olyan tárgyakkal van tele, amelyekre egyáltalán nem emlékszik. Elő kell ásnia emlékeit, hogy kiderüljön, mi történt vele.

Kleo, Netflix

Augusztus 19.

Az új német Netflix-sorozat 1987-ben indul, amikor Kleo (Jella Haase), a Stasi ügynöke lebukik és bebörtönzik Nyugat-Berlinben. A Fal leomlása után Kleo kiszabadul, és egyenként tervezi levadászni azokat, akik lebuktatták – azaz valamiféle kém-Kill Billt ígér a sztori, melyet az az alkotógárda jegyez, amely a 4 Blocks és a You Are Wanted sorozatokért is felelt többek között.

Sárkányok háza, HBO Max

Augusztus 22.

A Trónok harca előzménysorozatáról már sok mindent leírtunk, elég most annyi, hogy az év egyik legjobban várt premierjéről van szó, és az HBO Max anyagi helyzetét elnézve a tét nem kicsi. A Targaryenek felemelkedését R. R. Martin zsigeri, sötét shakespeare-i tragédiaként írja le.

Mo világa, Netflix

Augusztus 24.

A Ramy című sorozattal berobbant Ramy Youssef ezúttal egy másik muszlim amerikai komikussal, Mo Amerrel jegyzi az új sorozatát, melynek főhőse is Amer lesz. A történet főhőse egy Texasban élő palesztin menekült, aki a családját is megpróbálja eltartani, miközben várja, hogy elfogadják a menedékjog-kérelmét.

Under Fire, Netflix

Augusztus 24.

Bár nincs még hivatalos magyar címe a belga sorozatnak, de vélhetően Tűz alatt lesz, mivel ez is egy tűzoltóállomáson játszódik (ez már a második a hónapban, csak ez Mexikó helyett Oostendében). A csapat azonban elveszíti főnökét, és miután tragédia történik egy bevetésen, az állomás jövője veszélybe kerül.

See 3, Apple TV+

Augusztus 26.

A harmadik évaddal véget ér Jason Momoa poszt-apokaliptikus bolyongása: az alkotók ígérete szerint „intenzív dráma, lebilincselő akció és szívből jövő érzelmek” jellemzik majd a záróévadot, és a történetet mindenkit kielégítően le is zárják majd.

Ludik, Netflix

Augusztus 26.

A Netflix első afrikaans nyelvű sorozatának főhőse Ludik (Arnold Vosloo), aki a semmiből építette fel bútorkereskedő üzlethálózatát, mely egész Dél-Afrika egyik legsikeresebb cége. Ám Ludik sikere sötét titkot rejt, mely az alvilághoz köti, és nemcsak családja és cégbirodalma, de maga Ludik léte is veszélybe kerül.

Andor, Disney+

Augusztus 31.

Újabb bőr kerül le a Star Wars-univerzumról, ezúttal a Zsivány egyesben látott Cassian Andor (Diego Luna) kerül a középpontba. A sorozat bemutatja, hogyan indult el Cassian azon az úton, amelynek végén a lázadók hősévé vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik