Kultúra

A Stranger Things százmilliós megtekintés fölé repítette Kate Bush slágerét

Netflix
Netflix

Átlépte a bűvös százmilliós megtekintést Kate Bush Running Up That Hill című dala, amelyet a Stranger Things nemrég bemutatott negyedik évada emelt 37 évvel a dal megjelenése után ismét a toplistákra – írja a Variety.

Az 1985-ben megjelent dal nemcsak a történések háttérben hangzik el, hanem rendkívül fontos dramaturgiai szerepet is kap a sorozatban. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy az új évad első felének bemutatását követően hirtelen megugrott az érdeklődés a dal iránt, és Bush egyből ismét a toplistákon találta magát. Az énekesnő azt nyilatkozta a hirtelen jött szenzáció láttán, hogy szerinte a világ kicsit megőrült, de ettől függetlenül nagyon örül a dal reneszánszának.

Kapcsolódó
Úgy került most a toplisták élére a Stranger Things zenéje, hogy 1985-ben még a klipjét sem akarták leadni
A Stranger Things új évadának legtöbbet tárgyalt jelenetében aláfestésként egy 1985-ben megjelent dal szól. Kate Bush Running Up That Hill című száma alig pár nap alatt újra meghódította a zenei toplistákat, napjaink legnépszerűbb előadóit is maga mögé utasítva.

A dal körüli őrületet a Youtube-megtekintések számai is jól mutatják: a videómegosztóra 2011-ben feltöltött dal május 25-én – kettő nappal a negyedik évad bemutatása előtt – 48,2 milliós megtekintést tudhatott magáénak. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint két hónap alatt duplázta meg a megtekintések számát, és tartozik immár a százmilliósok csoportjába. Az egymilliárdosok klubja még odébb van, ha azt is eléri Bush slágere, olyan dalokhoz csatlakozhat, mint Psy Gangnam Style-ja vagy Luis Fonsi Despacitója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik