Kultúra

Óriási politikai botrányt kavart a német Documenta kortárs kiállítás, bele is bukott a főigazgató

A német kormánypártok parlamenti képviselői egyöntetűen üdvözölték vasárnap, hogy lemondott tisztségéről a világ egyik legjelentősebb kortárs kiállítása, a kasseli Documenta főigazgatója, miután botrányt váltott ki egy indonéz művészkollektíva antiszemita motívumokat is tartalmazó alkotása – írta az MTI.

Sabine Schormann szombaton jelentette be távozását, miután sikerült megegyezni vele a lemondásáról – közölte a rendezvény felügyelőtanácsa. A szociáldemokrata, zöld és liberális politikusok arról beszéltek, hogy az igazgató menesztése régóta esedékes volt.

A Taring Padi indonéz művészkollektíva által készített, felháborodást kiváltó alkotást már néhány nappal a júniusi megnyitó után letakarták a művészcsoport, a menedzsment és a művészeti vezetés közös megegyezésével. A képen többek között egy disznóarcú katona is látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.

Az izraeli nagykövetség felháborodását fejezte ki a kép miatt, a berlini Amerikai Zsidó Bizottság pedig Sabine Schormann, a Documenta igazgatójának azonnali elbocsátását követelte.

Az egyes kiállítási tárgyakon látható elemek Goebbels és követői propagandájára emlékeztetnek a német történelem sötét időszakából. Ezeknek semmi közük a véleménynyilvánítás szabadságához, egyszerűen a régi típusú antiszemitizmus kifejeződései

– hangsúlyozta a nagykövetség.

Korábban az Anne Frank Oktatási Központ igazgatója, Meron Mendel, Claudia Roth német kulturális miniszter és Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is elítélte a művet. Mendel, aki antiszemita uszításnak nevezte a képet, szintén eltakarását vagy eltávolítását követelte, és az idei Documenta körüli problémák megvitatására szólított fel.

A szervezőket már a kiállítás előkészületei alatt is antiszemitizmus vádjával illették, mivel olyan művészeket is meghívtak, akik támogatják Izrael kulturális bojkottját a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt. A kiállítás idei kurátora, az indonéz Ruangrupa művészeti kollektíva a kritikákat lesöpörve vitát indítványozott.

Frank-Walter Steinmeier német elnök a nagyszabású kiállítás megnyitóján bírálta egyes művészek Izraellel kapcsolatos „meggondolatlan, komolytalan” hozzáállását. Mint hangsúlyozta: „a művészet lehet sértő, válthat ki vitát. Ugyanakkor az már átlépi a határvonalat, ha az Izraellel szembeni kritika átcsap Izrael létének megkérdőjelezésébe”.

Izrael nemzetként való elismerése minden németországi vita alapja és előfeltétele

– emlékeztetett.

Claudia Roth német kulturális miniszter helyeselte a főigazgató távozását és annak tisztázására szólított fel, hogy miként kerülhettek kiállításra antiszemita tartalmú művek. – Le kell vonni a szükséges konzekvenciákat – mondta a Frankfurter Rundschaunak.

A Documenta a velencei biennálé mellett a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállításának számít. A Kasselben ötévente megrendezett tárlat idén 15. alkalommal nyílt meg, és szeptember 25-ig látogatható. A város mintegy harminc helyszínén száz napon át több mint 1500 művész munkáit mutatják be a nagyközönségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik