A kultikus Eagles-lemez, a Hotel California több, köztük címadó dalának eredeti, kézzel írt dalszövegeit még a 70-es években lopták el a zenekar dobos-énekesétől, Don Henleytől, aki azóta próbálja visszaszerezni a roctörténeti relikviát. A manhattani kerületi ügyész bejelentése szerint három ember ellen emelnek vádat összeesküvés és lopott tulajdontárgy birtoklása miatt, ezek közül az egyik ráadásul a Rock and Roll Hall of Fame egyik kurátora, Craig Inciardi, akit az ügy miatt felfüggesztettek tisztségéből. A vád szerint a trió megkísérelte aukciós házaknak eladni a lopott dokumentumot, miközben szándékosan hazudott annak eredetéről. Mikor Henley tudomást szerzett a tervezett ügyletről, értesítette a rendőrséget és felszólította őket, hogy szolgáltassák vissza a dalszövegeket. A dokumentum értékét amúgy egymillió dollárra becsülik jelenleg, és az ügy végén jó eséllyel visszakerülhet jogos tulajdonosához, Henleyhez.
Kultúra
Az Eagles alapítója végre visszakaphatja a Hotel California kézzel írt, 50 éve ellopott dalszövegét
Erika Goldring / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
2022. 07. 13. 10:05
Erika Goldring / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
- 19:13 „Köszönöm, hogy második Apámként tekinthettem Rád!” – így búcsúzott Szandi Fenyő Miklóstól
- 19:05 Több hullámban havazás érkezhet a következő napokban
- 18:49 George Clooney-ék 30 éve léptek be a Titty Twister ajtaján, hogy tarantinósan karóba húzzák a vámpírokat
- 17:57 „Lázárnak nincs bocsánat” – tüntetés a miniszter botrányos kijelentése miatt
- 17:41 A Fidesz, a KDNP és a DK is töredékáron bérli a XII. kerületi pártirodáit az önkormányzattól Kovács Gergely szerint
- 17:36 Kikapott, mégis nagyon közel az Eb-elődöntőhöz a női pólóválogatott
- 16:52 Toxikszótár 7. – Catfishing, avagy mi a teendő, ha nem valós személybe szerettünk bele az interneten?
- 16:15 „Őrülten nehéz lesz” – kőkemény ellenfél várhat a vb-selejtezőn a kéziválogatottra
- 16:11 Belebukott Fico embere az Epstein-botrányba
- 16:04 Eltűnt egy 23 éves dunabogdányi fiatal
- 16:01 A munkahelyi stressz meleggé tehet – válaszolta egy parlamenti kérdésre a maláj miniszter
- 15:52 2025-ben a magyar film elárvult
- 15:12 Egy budapesti lakás is feltűnik az Epstein-aktákban
- 14:51 A császár megúszta, a kormányfőt kivégezték Japánban
- 14:22 Cuki állat káros hatásokkal – új ragadozó jelent meg Magyarországon
- 08:02 Török Gábor: Nagyon meglep, hogy ilyen kaliberű emberek már a választás előtt arcukat adják a Tiszához
- 05:49 Szijjártó is megszólalt a Pozsonyban lefogott Orosz Örs ügyében
- 11:25 Rezsistop: közleményt adott ki az MVM
- 13:28 Csézi Erzsébet Magyar Péternek: Ne is tudjuk, kik a miniszterek, csak mindenki tegye a dolgát
- 08:57 Dolly elbúcsúzott Fenyő Miklóstól: „Pótolhatatlan barát vagy, és az is maradsz örökre”
- 16:11 Belebukott Fico embere az Epstein-botrányba
- 13:55 „Én nem búcsúzom.. még beszélek majd Hozzád” – Fenyő Iván felidézte utolsó beszélgetését Fenyő Miklóssal
- 06:59 „Hadifogságba nem kerülök, mindig van nálam egy kis meglepetés” – rakétákat szerelnek és lőnek vissza a nyugdíjas Kaszpi Farkasok
- 06:00 „Ez az egyik legszokatlanabb, eltűnt személy utáni nyomozás, amivel találkoztam” – Noah Donohoe rejtélyes esete
- 16:04 Eltűnt egy 23 éves dunabogdányi fiatal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
