Kultúra ismeretlen budapest

Rövidesen elkezdődhet a Merlin Színház épületének felújítása

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI
A kapuk Budapest 150. születésnapján, 2023-ban nyílthatnak ki újra a látogatók előtt.

Az egykori belvárosi trafóház felújítása a tervek szerint jövő tavaszra fejeződik be, így Budapest 150. születésnapjára a kulturális és közösségi eseményeknek otthont adó intézmény újra megtelhet élettel – mondták el főpolgármester-helyettesek keddi sajtótájékoztatójukon.

Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes közölte: hétfőn aláírták a felújítási szerződést a kivitelezővel, aminek eredményeként olyan Merlin-épületet szeretnének, ami

megtestesíti mindazt, amit a nyitott Városházáról, a nyitott városkormányzásról és Budapest sokszínűségéről

gondolnak.

Kerpel-Fronius hozzátette: alapvetően kultúraközpontú, de a város sokszínűségét kifejező közösségi és társadalmi eseményeknek otthont adó intézményt szeretnének, az ehhez szükség kis átalakításokat, illetve szükséges műszaki felújításokat pedig nettó 413 millió forintból váltják majd valóra.

Az 1925-1927 között született Belvárosi Áramátalakító Állomás eredeti terveit a két világháború közti modern magyar építészet egyik fontos alakja, Bierbauer (Borbíró) Virgil (1893-1956) szignózta, aki a budaörsi repülőtér forgalmi épületével (Králik Lászlóval, 1936-1937) mellett a kelenföldi erőmű műhelyével és sokszor fotózott kapcsolóházával (1925-1926, ill. 1927-1929), illetve a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik épületével (1931) is beírta magát a magyar művészet legfontosabb lapjaira.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy a munka egy fejlesztéssorozat része, hiszen jelenleg is folyik a Városháza homlokzatának felújítása, rövidesen a Budapest Galéria is megtalálja majd az új otthonát a Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában, sőt, a Városháza park megújításáról szóló pályázaton is megszületett már a nyertes.

Az egykor a budapesti elektromos áram-ellátásban nélkülözhetetlen transzformátorház épülete Merlin Színházként, Jordán Tamás és Lázár Kati munkájaként vált a budapesti kulturális élet 2011-ig működő egyik zászlóshajójává, most pedig ezt a helyet szeretnék újra visszaadni a budapestieknek, akik

koncerteket, tánc- és színházi előadásokat és kiállításokat láthatnak majd itt, de a hely konferenciák megtartására is képessé válik majd.

A főváros a Merlin üzemeltetésére pályázatot ír majd ki, a bírálati folyamatban pedig Kerpel-Fronius tervei szerint Jordán Tamásnak is jut valamilyen szerep.

Bősz Anett humánterületekért felelős főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az épületet a jelenlegi formájában újítják fel, így a korábban ismert terek megmaradnak, de ezekhez friss, kortárs arculat, illetve egy mintegy kétszáz négyzetméteres terasz is csatlakozik majd.

A terveket egy csak nők alkotta belsőépítész iroda, a Nanavízió készítette – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik